KnowledgeA piacképes szaktudás és az innováció nem vész el, legfeljebb máshol, más formában jelenik meg és ér el sikereket újra, amennyiben a megfelelő körülmények adottak. Ez a lehetőség számos újító szellemű kis-, és középvállalat előtt nyitva áll, hiszen a tudás, a piacismeret és a jó helyzetfelismerés révén képes megtalálni a helyét a piacon.

Helyi kínálatra minden komplex, különleges szakértelmet igénylő szolgáltatási területen szükség van. Az újításra és a rugalmasságra építő, válság idején a kényszerből erényt kovácsoló vállalatokban komoly növekedési lehetőség rejlik, amire érdemes odafigyelni, és amit érdemes támogatni – ezt mutatjuk be egy fémszerkezeteket gyártó vállalat példáján keresztül.

Sok évtizede már annak, hogy Magyarországon virágzott a komoly hagyományokkal rendelkező, a nemzetközi színtéren is jól ismert nagyvállalatokkal büszkélkedő nehézipar. Azóta a világ és a piac sokat változott, és ma nagyon ritkán hallhatunk a hazai ipar sikereiről. Pedig a szaktudás és az innováció nem veszett el, csak átalakult. A speciális technológiákra épülő, milliárdos beruházásokat igénylő nagyipari termelés, például a jármű-, és gépgyártás, az elmúlt években – külföldi befektetések formájában tért vissza Magyarországra. Ezzel párhuzamosan azonban új lehetőségek is nyíltak: a meglévő szaktudás és kiváló piacismeret révén az egyedi képességekkel rendelkező magyar cégek megtalálhatják helyüket mind a hazai, mind az európai piacon.

Különleges tudás a fémszerkezet-gyártás terén

Idén ünnepli 15 éves fennállását a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Balkányban tevékenykedő Innova-Metál Fémtechnikai Kft. A társaság az utóbbi években ugrásszerű növekedést mutat, 2008 óta közel megháromszorozta árbevételét. Ez elsősorban az egyre tudatosabb irányításnak köszönhető: míg korábban úgymond hagyományos építőipari generálkivitelezőként működtek, az elmúlt években egyértelműen eltolódott a fókusz a bonyolult, egyedi kivitelezésű acélszerkezetek irányába.

Az Innova-Metál eredményeiben kiemelt szerepet játszik az, hogy a cég egyrészt fontos réspiaci műveletekben rendelkezik speciális know-how-val, másfelől a megbízások elnyeréséhez olyan marketingfogásokat is bevet – például bizalmi alapon bemutatótermékek gyártása – ami ezeken a szakterületeken korántsem megszokott. Korábban a hagyományos magas- és mélyépítési megbízásokban az acél- és betonszerkezetek építése, valamint a földmunkák domináltak. Utak, közművek, ipari csarnokok, bevásárlóközpontok és üzemanyagtöltő-állomások kivitelezésében működtek közre például a METRO Áruházaknak, a Terra Hungária Kft.-nek, és más megrendelőknek az ország egész területén, alkalmanként a KÉSZ Zrt. alvállalkozójaként.

Idővel egyre komolyabb referenciákra tettek szert olyan bonyolult fémszerkezetek előállításában és beépítésében, amilyen például egy szervizcsarnok mozgódaruja, vagy egy víztározó zsilipkapuja. A fémmegmunkálási képességük kisebb és nagyobb feldolgozás-igényű alkatrészekre is kiterjed: fontos beszállítója lettek a Bombardiernek, ahol vasúti kocsik padló és tetőlemezét és egyes motor-alkatrészeit is ők szállították. A társaság tevékenységében említést érdemel még egyes speciális szerszám- és célgépek tervezése és gyártása, amilyen például egy brikettáló gépsor, mely kezeletlen alapanyagok mechanikai feldolgozásával állít elő piacképes, értékesíthető tüzelőanyagot.

A sikeres fejlesztés folytatásának forrásigényét külső befektetővel 63 milliós forrás bevonásával fedezték, tőkeemeléssel és tagi kölcsönnel. Ennek köszönhetően megmarad a vállalat innovációs előnye, ami minden cég számára fontos tanulságot kínál. Újító megközelítéssel nemcsak átvészelhetők a válságidőszakok; a legnagyobb sikerek éppen ilyenkor könyvelhetők el.