Divatba jött a tőke

Divatba jött a tőke

Divatba jött a tőke 150 150 SZÉCHENYI ALAPOK

Budapest, 2013. október 22. Sikeres, fiatal hazai designerek nemzetközi pályájának kíván lendületet adni a Széchenyi Tőkealap, amely összesen 126 millió forintos tőkebefektetésével kisebbségi tulajdonosként lesz két feltörekvő magyar divattervező üzleti partnere. Vágó Réka és Abodi Dóra neve már ismerősen cseng a kreatív iparban, hiszen a két tervezőnő számos rangos elismerésben részesült határon belül és kívül egyaránt, a tőkéstárs bevonásával pedig további új szakmai és üzleti lehetőségek nyílnak meg számukra.

A hagyományos iparágakban és a kockázati tőke klasszikus befektetési területein is számos befektetést valósított meg a Széchenyi Tőkealap (SZTA) az elmúlt 2 évben, már 20 hazai vállalkozás kapott lehetőséget arra, hogy céljainak elérését az alap által kihelyezett visszatérítendő források segítsék. A hagyományos ágazatokon túl is számos területen találnak egymásra a sikeres üzleti modellre épülő, nemzetközi pályára készülő hazai vállalkozások és az üzemméretben hozzájuk alkalmazkodni képes partnerek. Az SZTA két ütemben 69,5 millió forintot kíván befektetni a ’rekavago’ cipőmárkát jegyző Vágó Réka tervezőnő cégébe, a Pinka Kft-be, amellyel a márka hazai és nemzetközi megjelenését kívánja megerősíteni. Az Abodi Dóra divattervező nevével fémjelzett Artabo Kft. növekedési terveihez az Alap – szintén két ütemben – 57 millió forint tőkét biztosít a következő másfél év során. „Tőkebefektetésünkkel megerősíthetjük egy cég működését, vagy ugródeszkát biztosíthatunk dinamikus növekedéséhez.” – mutat rá Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök-vezérigazgatója. „Utóbbi a mozgatórugója jelenlegi designipari befektetési döntéseinknek is, a két fiatal tervezőnek megvan az esélye arra, hogy vállalkozásuk nemzetközi szinten is sikeres legyen.”

„Mindkét befektetésnél nagy szerepe volt annak, hogy a tervező egy létező, már bevezetett terméket, nemzetközi üzleti tapasztalatot tudott felmutatni a szakmai elismeréseken túl, így láttatni tudták, hogy pontosan mihez is keresnek forrást és befektetőt” – emeli ki Csuhaj V. Imre. A két designer a divatpiac felső szegmensét célozza meg egyedi tervezésű és készítésű darabjaival, ruháik, cipőik és táskáik magas minőségét az egyedi tervezés és kiváló alapanyagok jellemzik. Olyan hazai kreatív termékekről van szó, amelyek bizonyítottan versenyképesek a nemzetközi piacokon, a New-yorki, milánói, vagy éppen német elismerések nyomán megjelenő kereslet a gazdasági válság közepette új lehetőséget biztosított a feltörekvő, új tervezők számára.

A divatszektorban a készletállomány növeléséhez szükséges forrást a tervező nehezen tudja saját erőből vagy bankhitelből előteremteni a kezdetekkor. Egy jól működő tőkéstársi kapcsolat meghozhatja az áttörést e téren, egyfelől azonnali forrást nyújthat a szükséges készletek előállításához, másrészt a vállalkozás feltőkésítésével és az árbevétel/üzemméret növekedésével a banki forgóeszköz-finanszírozás is elérhetővé válik számukra. Az SZTA befektetése a vállalkozások kereskedelmi képviseletének megerősítését és az árukészlet bővítését is segíti, így a tervezők hatékonyan tudják bővíteni értékesítésüket.

„Az elmúlt években kialakult egy piaci rés, a nemzetközi, már ismert luxusmárkák mellé be tudnak törni fiatal, feltörekvő tervezők márkái, akik kicsit mérsékeltebb áron ugyanazt a minőséget tudják hozni, de egyedibb designnal. A válság egy nem várt lehetőséget teremtett a prémium kategóriában az új szereplők számára, a „bridge to luxury márkák” meg tudtak erősödni ebben az időszakban ”- mondja el Vágó Réka a ’rekavago’ márka tulajdonosa. „A külső tőkéstárs megjelenése az üzleti tervünket és a márkánkat is hitelesíti, a partneri viszony és a szakmai segítség pedig közelebb juttat minket a kitűzött célok megvalósításához.”

„A figyelem felkeltésén és a vevői igények megjelenésén már sikeresen túljutottunk, de a cégépítésnek még az első szakaszában vagyunk. Fontos volt, hogy a növekedést egy olyan befektetővel készítsük elő, akivel partneri viszonyt tudunk kialakítani, szakmai segítséget nyújt számunkra, de megmarad a döntési szabadságunk a mindennapos működés során.” – mondta el Abodi Dóra, divattervező.

„Az SZTA nagy lehetőséget lát a hazai kreatív iparban. Amennyiben a megfelelő cégek és tervezők számára biztosított a növekedésükhöz szükséges komplex szakmai háttér, az nem csak az egyes tervezők számára, de az egész szektor számára is fellendülést hozhat” emeli ki Csuhaj V. Imre. Az SZTA e tőkekihelyezéssel egy első jelentős lépést tett afelé, hogy a magyar kreatív ipar teljesítményét a hazai és a nemzetközi porondon is elismertethesse. A tőkeinjekció révén mindkét divattervező fel tud készülni a márkájuk és kollekcióik iránti megnövekedett keresletre és megfelelő készletek és kapacitások birtokában bővítheti hazai és nemzetközi értékesítési csatornáit. A kiválasztott vállalkozások példája is bizonyítja, hogy egy Magyarországról induló dinamikus és eredeti tervező is meg tudja vetni a lábát az európai vagy a globális divatpiacon. A további bővüléshez azonban professzionális háttér is szükséges, hogy a tervezői kreativitás és tehetség ne forgácsolódjon el az üzleti kihívások kezelésében.

E cégeknek a tőkén kívül számos egyéb támogatásra is szüksége lehet ahhoz, hogy fejlődésük töretlenül felíveljen. Az SZTA további lépéseket is tervez a kreatív szektor jövőjének támogatása érdekében, szakmai partnerekkel együttműködve kívánja segíteni e cégek inkubációját, terveik szerint több szereplőt összefogva biztosítanak üzletviteli és szakmai támogatást a feltörekvő tervezők számára. „Fontos hogy jó időzítéssel megfelelő impulzust tudjunk adni a kreatív iparágnak, hogy tervezőik a jövő meghatározó márkájává nőjék ki magukat, üzletileg is sikeresekké váljanak, miközben munkahelyeket teremtenek Magyarországon”- mondja Csuhaj V. Imre.

Az SZTA 2013 tavaszán nyitott először a kreatív szektor egyik ága, a képzőművészet felé, ekkor fektetett be a NextArt Galériába, amely egy speciális üzleti modellre építve kíván eredményesen együttműködni néhány kiválasztott művésszel. „Galériánk sikeres művésze Dobos Tamás és Szöllősi Géza, a Karlovy Vary-i Filmfesztivál nagydíját elnyerő ’A nagy füzet” című a film alkotói” – emelte ki Németh Orsolya a NextArt galéria tulajdonos ügyvezetője. A képzőművészet és a design pedig nem állnak távol egymástól.

Vágó Réka díjai és elismerései:

  • 2009 – Glamour „Legjobb divattervező” díj – jelölés
  • 2010 – Cosmopolitan – „Legjobb divattervező”
  • 2010 – Amerikai Kereskedelmi Kamara „Women of Excellence” fődíjának tervezője