A kezdeti források már a végéhez közelednek, ugyanakkor pályázati lehetőségekből és a visszaforgó tőkéből továbbra is jut új befektetésekre a Széchenyi Tőkealap-kezelőnél. Csuhaj V. Imre a Profit7-nek elmondta: még 150-200 középvállalatba lenne kapacitásuk beszállni, hogy ebből mennyi sikerül, az főként a forrásoktól függ. Az eddig kiválasztott cégek közül többen már lezárták a kockázati tőkés finanszírozást, ezek kétharmada az elvárt, vagy annál is jobb hozamot termelt.
Az állami Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) egyharmados piaci részesedésével a hazai piac legnagyobb szereplőjévé nőtte ki magát. Népszerűsége részben a piacinál alacsonyabb hozamelvárásoknak, részben pedig a megszokottnál szabadabb együttműködési elveknek köszönhető – mondta Csuhaj V. Imre. Megjegyezte: emiatt már nekik is a jó projektek közül kell szelektálniuk, ugyanakkor a kihelyezés nem állt le, a szerencséseknek van esélyük bekerülni a finanszírozási programba.
Ha kíváncsi a részletekre, kattintson az alábbi videóra!