Nemzeti tőzsdefejlesztési tőkealap
A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenésének költségeit hivatott finanszírozni annak érdekében, hogy a parkettra lépés révén minél korábban megnyíljon előttük a tőkehozzáférés lehetősége.
Tőkebefektetés tőzsdei bevezetéshez
És az arra való felkészüléshez
A 13 milliárd forintos keretösszegű Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap a Budapest Értéktőzsde által megkezdett tőkepiac-fejlesztési törekvések fontos eszközeként a Magyarországon működő kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését hivatott támogatni.
Az Alap befektetése a 2017/1084/EU bizottsági rendelettel módosított 651/2014/EU bizottsági rendelet 21. cikke szerinti állami támogatásnak minősül.
A tőkealap kétféle befektetést valósíthat meg. Egyrészt finanszírozhatja olyan vállalatok fejlesztését, amelyek középtávon megjelenhetnek a BÉT Xtend középvállalati piacon vagy a Budapesti Értéktőzsde főpiacán. Ezáltal hozzájárulhat új piacok eléréséhez, beruházásokhoz, meglévő termékpaletta bővítéséhez, illetve olyan üzletfejlesztési megoldások megvalósításához, amelyek elősegítik a működés javítását és új ügyfelek megszerzését.
Másrészt a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap részvényeket is jegyezhet tőzsdei bevezetések során, legyen szó a BÉT Xtend piacra vagy a főpiacra történő, illetve nyilvános vagy zártkörű bevezetésekről.

Az alap
számokban
Az alap
számokban
Tőkebefektetések száma
(Darab - kumulált adat)
2019
Tőkebefektetések értéke
(Milliárd forint - kumulált adat)
2019
Exitek és részexitek
(Darab - kumulált adat)
2019
Felkészülés a tőzsdére lépésre
támogatással
A tőzsdére lépés folyamata nem csak időigényes, hanem költséges is. A piaci finanszírozási lehetőségek mellett a parketten szereplő cégeknek megannyi szabálynak kell megfelelni, amit általában egy banki “szponzor” menedzsel – koordinálva a tulajdonosok, a menedzsment, a jogászok és a tőzsdére lépést segítő tanácsadó cég munkáját.
E hosszú és sok magasan kvalifikált szakértőt igénylő folyamatok költségének támogatására született meg a Nemzeti Tőkefejlesztési Tőzsdealap, mely nem csak a költségek támogatásával, hanem kiterjedt kapcsolatrendszerével és tapasztalatával is segíti a parkettre igyekvő vállalatokat.
“Solar energy plays a crucial role in Hungary’s transition towards renewable energy. We are on the threshold of dynamic growth, and the Széchenyi Funds will give us a big boost.”
“A GRÁNIT Bank a digitális stratégia megvalósításával Magyarország leggyorsabban növekvő középbankjává vált és hét éve folyamatosan nyereséget termel. A Bank most fejlődésének új szakaszához érkezett, amelyet nagymértékben támogat a Széchenyi Alapok tőkeemelése, a tőzsdére készülő GRÁNIT Bank növekedési lehetőségének és innovációs tevékenységének erősítésével.”
“A napenergia döntő szerepet játszik Magyarország megújuló energiára történő átállásában. Dinamikus növekedés előtt állunk, és ebben nagy lendületet ad nekünk a Széchenyi Alapok.”
“A precizitás és a pontosság eddig is fontos volt számunkra, azonban az SZTA-val való együttműködés még precízebbé és pontosabbá tett minket. Rendkívül átláthatóvá teszi működésünket a jelentési dokumentáció, amely megkönnyíti saját munkánk sikerességének nyomon követését is.”
Kérdésed
merült fel?
Olvasd el a Gyakori kérdések (GYIK) tartalmainkat vagy vedd fel velünk a kapcsolatot!
csapatunk
Alapozhatsz szakértő csapatunk páratlan tranzakciós tapasztalatára, üzleti, piaci és tőkepiaci ismereteire, kiterjedt kapcsolatrendszerére és dinamizmusára.
Támogatásunkkal szintet léphetsz.


A Széchenyi Alapok a hazai vállalatok vezető tőkefinanszírozó partnere. Célja a magyar gazdaság versenyképességének javítása, az innovatív iparágak fejlesztése, a hazai kis- és középvállalkozások tőzsdeképessé válásának elősegítése és gazdaságfejlesztési célok megvalósítása.
Milliárd

A Széchenyi Alapok a hazai vállalatok vezető tőkefinanszírozó partnere. Célja a magyar gazdaság versenyképességének javítása, az innovatív iparágak fejlesztése, a hazai kis- és középvállalkozások tőzsdeképessé válásának elősegítése és gazdaságfejlesztési célok megvalósítása.
Milliárd

A Széchenyi Alapok a hazai vállalatok vezető tőkefinanszírozó partnere. Célja a magyar gazdaság versenyképességének javítása, az innovatív iparágak fejlesztése, a hazai kis- és középvállalkozások tőzsdeképessé válásának elősegítése és gazdaságfejlesztési célok megvalósítása.