Naperőmű befektetés 50-50%-kal

Az Electron Bridge négy, összesen 15 MW kapacitású naperőműpark kivitelezését kezdi meg idén, amihez a Széchényi Alapok 6,3 millió euró értékű befektetéssel járul hozzá. Ezzel 50 százalékos tulajdonossá válunk a projektben...

A Széchenyi Alapok és az Electron Holding Zrt. 50-50 százalékos társtulajdonosként fektet be négy, összesen 15 MW kapacitású naperőműpark fejlesztésébe. A megtérülést az integrált, egész értékláncot lefedő működés biztosítja.

Az Electron Holding Zrt. projektcége, az Electron Bridge Kft. négy, összesen 15 MW kapacitású naperőműpark kivitelezését kezdi meg idén, amihez a Széchényi Alapok 6,3 millió euró értékű befektetéssel járul hozzá. Ezzel 50 százalékos tulajdonossá válunk a projektben. „A jelenlegi tulajdoni arányunk valóban eltér a szakmában megszokottól, de éppen ezért jól kifejezi azt, hogy partnerségben, fele-fele kockázatvállalással, és közös felelősséggel megyünk bele ebbe az üzletbe. Ez az együttműködésünk első lépcsőfoka, a második a naperőművek energiatárolási kapacitásokkal való bővítése lehet” – mondja Deme Géza, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

„A Széchenyi Alapokkal kötött együttműködésünk azért életképes, mert az önállóan megvalósuló fejlesztéseket be tudjuk kötni az Electron Holding Zrt. energiakereskedelmi- és szabályozási portfóliójába, emellett a megvalósítás és üzemeltetés kockázatát is átvállaljuk. A komplexitás növekedése nem csak az áram értékesítési struktúrájánál, hanem a naperőmű építések terén is tetten érhető. Már nem elég csak a műszaki megvalósítás költségét optimalizálni, technológia választásnál modellezni kell az eltérő megoldások termeléssel súlyozott várható átlagárát is, mert az éves termelés összvolumenénél már lényegesebb a termelés időszaka. Konkrét példát említve, egy kelet-nyugati tájolású- vagy egy drágább, forgatós naperőmű többet termel a reggeli és délutáni órákban egy olcsóbb, fix tartószerkezetű erőműhöz képest, amikor a DAM órás árak 2-3-szor magasabbak a déli órákat jellemző, akár negatív áraknál. Ezzel szemben a fix szerkezet télen többet termel, amikor a havi átlagárak várhatóan magasabbak lesznek. Ezért szükséges előre átgondolni, milyen fogyasztói profilt fog lefedni, vagy kiváltani az erőmű termelése és ahhoz kiválasztani a megfelelő technológiát. Ezek a különbségek jelentős különbségeket jelentenek a megtérüléseknél.” – mutatott rá Szücs Ádám, az Electron Holding elnök-vezérigazgatója.

A cégcsoport egyébként napelemes energiatermelésre teljesen integrált működéssel rendelkezik a projekttervezéstől és – fejlesztéstől az üzemeltetésen át az energiakereskedelemig, rendszerszintű szabályozásig. Tervben van továbbá egy retail fogyasztói portfólió kialakítása is, amivel bezárulna az értéklánc: a megtermelt energia a cég leányvállalatain keresztül jutna el a végfogyasztóig.

„A kockázati tőke szerepe az, hogy az első nehezebb, építési szakaszon átsegítse a vállalatot. A jelenlegi üzlet előzménye, hogy korábban már befektettünk az Electron Holdingba, amely ügyletet sikeresen zártunk 2022-ben, és most szívesen társulunk újra” – tette hozzá Deme Géza, aki a jelenlegi 15 MW kapacitású naperőműpark befektetés kapcsán azzal számol, hogy az egy éven belül pénztermelő vállalkozássá válik.

Az új projektről a Portfolio.hu-n jelent meg részletes elemző írás.