A tavasz legjelentősebb pénzügyi csúcskonferencián, a Venture Capital Summiton a szektor legjelesebb hazai és nemzetközi képviselői vettek részt, és természetesen a Széchenyi Tőkebefektetési Alap mint a legaktívabb hazai tőkebefektető is jelen volt a rendezvényen. Az SZTA azzal is kitűnik a piac résztvevői közül, hogy nem startupokat, hanem elsősorban kis- és középvállalkozásokat kíván elindítani a növekedés útján.
Ha tőkebefektetésről beszélünk, sokan hajlamosak az informatikai szektorra gondolni, pedig ahogy az SZTA portfoliójában szereplő sikeres kkv-k jelentős része is bizonyítja, a hagyományos iparágak egyes szereplőiben is ott rejlik a növekedési potenciál. Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára úgy ítéli meg, hogy Magyarország az évtized végére Európa egyik startup központjává válhat. Érdemes emellett kiemelni, hogy az SZTA is jelentős számú további befektetést tervez, 2015 végéig összesen 100 hazai vállalat növekedési terveinek megvalósításában kíván segédkezni.
Nagyon jól látszik, hogy a szektor szépen bővül és fejlődik, 2012-ben például Magyarország első helyen volt a kockázati tőke GDP-hez mért arányában. A kérdés csupán az, hogy értesülnek-e az egyes lehetőségekről azon vállalkozók, amelyek tőkeemelés révén szeretnének esélyt adni cégüknek a növekedésre.
A rendezvény összefoglalója itt érhető el: https://orientpress.hu/126065