Miért szükséges egy gyár digitalizálása? Hogyan tudják a legújabb technológiákat integrálni az ipari cégek? Milyen átalakítások, beruházások szükségesek a sikeres változtatások végrehajtásához? A negyedik ipari forradalom sok kérdést vet fel a magyar kis- és középvállalkozások számára. Ebben hivatott támogatást nyújtani az Ipar 4.0 Mintagyár projektje, amely keretein belül a hazai cégeknek most lehetőségük nyílik megismerni a digitalizált gyárak működését, sőt élőben is megbizonyosodhatnak a legmodernebb termelési folyamatok előnyeiről!
A blogon már többször foglalkoztunk az Ipar 4.0 Mintagyár projekttel, hiszen – míg az általunk kezelt Irinyi II. Kockázati Tőkealap az ipari vállalkozások digitalizációjának finanszírozását tűzte ki célul, addig ez a program a szükséges képzés és tapasztalatok megszerzésében segíti a hazai cégeket. A történet új fejezethez érkezett, hiszen egy nyílt közbeszerzés keretében kiválasztották azt az öt Mintagyárat, amelyek demonstrációs helyszínként lehetőséget biztosítanak a fejlett Ipar 4.0-s megoldások megtekintésére működési környezetben, valamint helyi szakértők bevonásával elméleti ismeretek, üzleti megoldások és menedzsment módszerek megismerésére.
A két éves program alatt a Mintagyárak összesen 4-5000 (!) kkv-t fogadnak. A mintagyárnak jelentkező cégekkel szemben elbírálási szempont volt, hogy legalább háromféle Ipar 4.0-s üzleti megoldással és technológiával rendelkezzenek, és hogy képesek legyenek azok használatát valós körülmények között bemutatni. Továbbá elvárás volt, hogy a termelő kkv-k munkatársai számára alkalmasak legyenek workshopok lebonyolítására, professzionális és biztonságos környezetet biztosítva. A szempontoknak megfelelve végül a következő cégek nyerték el a Mintagyár címet:
Festo-AM Kft. – Budapest
A Festo a levegőelőkészítő-egységek, vákuumgenerátorok, pneumatikus munkahengerek, vevőspecifikus gyártmányok és a legkorszerűbb biztonsági kapcsolószelepek gyártmány- és gyártástechnológiai fejlesztője és gyártója. A cég különös figyelmet fordít arra, hogy gyártásán túl termékfejlesztésében és így ügyfeleinek kínált megoldásaiban is megjelenjenek az Ipar 4.0-s megoldások, illetve kapcsolódási lehetőségek.
Continental Automotive Hungary Kft. – Budapest
Az elsősroban gumiabroncsairól ismert Continental budapesti gyára meghatározó autómárkák elektromos vezérlőegységeinek, meghajtó- és mechatronikai rendszereinek, kijelzőinek, infotainment rendszereinek előállításával foglalkozik. A felsorolt termékek közös jellemvonása, hogy gyártásuk kiemelkedő szaktudás kamatoztatását, valamint fejlett és innovatív technológiák alkalmazását igényli.
Eltec Holding Kft. – Budapest
Az Eltec – felismerve, hogy a legújabb IT-technológiák és applikációk bármely gyártási folyamatot gördülékenyebbé és hatékonyabbá tehetnek – a kábelköteg-gyártási és fröccsöntési folyamataiba integrálta a legmodernebb módszereket. Ezáltal biztosította a gyors reakcióidőt és a nagyfokú rugalmasságot. A társaság 120 dolgozója a jármű- és gépipar számára több mint 1000-féle alapanyagból, 600 különböző termékcsoportot, ezen belül összesen 12 000 terméktípust állít elő.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Roto Elzett Certa Vasalatgyártó és Kereskedelmi Kft. – Völcsej
A Roto Elzett Certa jelenleg a piacot vezető vasalatgyártó vállalat. A fémipar alapos szakmai ismerete, a sok tonnás gépek pontos működtetése és a magas minőségre való törekvés mellett több mint 4000 különféle terméket, éves szinten 55 millió készterméket gyártanak.
Macher Zrt. – Székesfehérvár
A Macher kompetenciái között az elektromechanikai fejlesztés, a gyártástechnológiák kidolgozása, kábelkötegek tervezése, fejlesztése, gyártása, egyedi gyártóeszközök készítése, saját gyártású ellenőrző berendezések, fröccsöntés és fémgőzölés is szerepelnek. Termékeiket az orvos diagnosztika, az ipari elektronika, a védelmi ipar területén, illetve speciális gépjárművek gyártásánál használják fel. A minőségirányítási rendszer folyamatos fejlesztése eredményeként a Macher Zrt. Nemzeti Minőségi Díjjal kétszeresen kitüntetett vállalattá fejlődött. A mintagyárak várhatóan 2018 áprilisától fogadják a látogatókat, az előzetes regisztrációt pedig már el is lehet végezni a www.ipar4.hu oldalon.
Arról, hogy egy ipari vállalkozás hogyan készülhet fel a negyedik ipari forradalomra, ebben a bejegyzésben írtunk bővebben.