A Dora Abodi márka még csak három éve van jelen a piacon, de a divatvilág azon része, amely kapcsolatba került Dóra ruháival, táskáival és kiegészítőivel, elismeréssel adózott a tehetségének. Így lett a Fashion Awards 2010-es Év Tervezője, így nyerte el a düsseldorfi International Fashion Awards első díját, majd 2011-ben és 2012-ben egyaránt jelölést kapott a Glamour Women of The Year díjára, 2012-ben és 2013-ban pedig a világ legjobb öt független táskatervezőjét tömörítő exkluzív klubba is bekerült. Nem is véletlenül: a szakmában és a divatra érzékeny közönség körében Dóra tervezői pályafutása sokak egyöntetű véleménye szerint „percekre van” a globális áttöréstől. Ha ez így van, ennek eléréséhez talán éppen az SZTA befektetése segíti hozzá a céget.
Abodi Dóra egyike azoknak a tehetséges fiatal magyar tervezőknek, akiknek köszönhetően befektetőként hiszünk a hazai kreatív iparban és komoly növekedési potenciáljában. Teljes ruha- és kiegészítő-kollekcióival meglévő, magas minőségű, bevezetett termékekkel, működőképes üzleti modellel, nemzetközi elismerésekkel, valamint meglévő és a befektetés révén tervezetten tovább épülő beszállítói és kereskedelmi kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Ennek eredményeképpen, nagyobb mennyiségű készlettel és a nemzetközi bemutatótermi és forgalmazói tervek megvalósításával az eladások akár robbanásszerű növekedésnek is indulhatnak – és ez az a lépés, amit az SZTA két ütemben, összesen 57 millió forint tőkeforrással, kisebbségi tulajdonosként finanszíroz.
A 2008-ban alakult Artabo Kft. fő tevékenysége a divat-, és formatervezés. 2009 elején készült el első kollekciója, amelynek sikerét bizonyítja, hogy meghívták New Yorkba; első megrendelései is ehhez kapcsolódtak. A márkát és arculatát jelentősen meghatározó 2012-13 évi téli luxus pret-a-porter kollekció volt az, amely a kimagasló tervezésnek és minőségnek köszönhetően meghozta a szakmai áttörést; a kollekció divatfilmjét a londoni divathét keretében is bemutatták. Ezt követően létrejött a Dora Abodi 111 nevű, szélesebb közönséget célzó almárka. Dóra a francia Mod’Art-on végzett, jelenleg pedig a milánói mesterképző Vogue-ösztöndíjasaként tanul és dolgozik, megosztva idejét Milánó és Budapest között.
A válság éveiben indult Dora Abodi márka éveken át csekély saját forrásból gazdálkodva képes volt előrelépni, így mára szakmai körökben a régió egyik legelismertebb divattervezői márkája, az egyik legtöbb nemzetközi elismeréssel és sajtómegjelenéssel. A tavaszi-nyári 2013-as kollekciót a Fashioncherry blog nemzetközileg a szezon 2. legjobb kollekciójának választotta, a Vogue China a honlapján már kétszer szerepeltette a kollekciót, az őszi-téli 2013-as kollekció darabjait vezető amerikai magazinok és a Vogue Nederland kérték fotózáshoz, legutóbb pedig Lady Gaga stílustanácsadói kértek be tőle darabokat.
A márka mindeddig organikusan, saját forrásból és erőből növekedett; ez azonban a növekedési tervek megvalósításához nem elégséges. Az uniós forrásból származó tőkét az Artabo Kft. a gyártás-ellenőrzési és értékesítési oldalon humánerőforrás-, és háttérinfrastruktúra-bővítésre, az anyagjellegű ráfordítások finanszírozására, illetve a kollekció és árukészlet kialakítására és az ezeket bemutató showroom megnyitására fordítja. Erre alapozva, mintegy két éven belül diverzifikált kereskedelmi partnerhálózat jöhet létre, és a jelenlegi növekedési potenciál teljes mértékben kihasználhatóvá válik. Ennek köszönhetően, három-négy éven belül következhet a nemzetközi bemutatóterem, saját üzletterület megnyitása nemzetközi nagyáruházakban, majd négy-hat éven belül saját vagy más feltörekvő tervezőkkel közös üzletnyitások a kiemelt külföldi nagyvárosokban. Addig is, az első legfontosabb cél az, hogy az Artabo két éven belül normál kereskedelmi ügymeneti finanszírozás szerint meredekebb növekedési pályára álljon – ezt követően, vagy ezzel párhuzamosan egy jelentős partner belépése vezethet majd ugrásszerű növekedéshez.
A célokat támogató üzleti modell a nemzetközi nagykereskedelmi értékesítésre, a hazai kiskereskedelmi forgalmazásra és a hamarosan megnyíló webshopra, azaz az online értékesítésre épít, stabil fix költségekkel és az ezektől egyre inkább elváló profittól. Eközben a ma öt főt foglalkoztató cég 12 fősre bővül. A konzervatív tervezés kezdetben lassú felfutással számol, így az erősebb növekedés 2016-tól várható, a fenti célok megvalósításával azonban a Dora Abodi egy nemzetközi szinten is elismert, erős márkává nőheti ki magát.
Kapcsolódó bejegyzéseink:
Vágó Réka: a cipőtervezés hazai csillagának alkotásaival hamarosan egyre több helyen találkozhatunk
Újabb pont a kreatív iparnak: Abodi Dóra és Vágó Réka segítségével divatba jött a tőke
Két fiatal tervező divatba hozta az SZTA-t, avagy miért szeretjük a kreatív ipart?
A művészet és az üzlet találkozása is lehet befektetési terület