„A szabadidőm túl drága ahhoz, hogy nyomtatványok kitöltésével és sorban állással töltsem” Egy magyar startup olyan elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat kínál fogyasztóknak és vállalkozásoknak, amelyek segítségével teljesen elektronikus formában, gyorsan és kényelmesen intézhetik a közműátírást és a személyes vagy elérhetőségi adataikban bekövetkezett változások bejelentését a velük szerződésben álló szolgáltatóknál, közműveknél. A változásbejelentő.hu több mint 100 hazai szolgáltató felé biztosít szolgáltatásokat, így akár egyetlen regisztráción keresztül valamennyi ügy gyorsan és online elintézhető. Az elmúlt években a teljes körű elektronikus ügyintézés elől elhárultak az eddigi technikai és jogi akadályok, így mostanra már hazánkban is számos olyan ügyet lehet elintézni elektronikusan, amelyet korábban csak személyes közreműködéssel vagy kizárólag csak papír alapon képzelhettünk el. A Változásbejelentő.hu mögött álló DeltaRegister Kft. célja, hogy ügyfelei számára az eddig ismert ügyintézési formákhoz képest olyan egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb megoldásokat nyújtson, amelyek lehetővé teszik a tértől és időtől független ügyintézést online. Na de lássuk a szolgáltatás részleteit!
Milyen ügyeket lehet elintézni a szolgáltatás segítségével?
- Közműátírás
Ide tartoznak például az ingatlaneladás vagy -vásárlás, -bérlés, -öröklés, -ajándékozás, illetve vagyonmegosztás alkalmával szükségessé váló közműszolgáltatási szerződéskötések, az érintett szolgáltatások közül pedig a víz, a gáz, az áram, a távhő, a csatorna, a hulladékszállítás, illetve a kéményseprés emelhető ki.
- Adatváltozás bejelentése
Ide tartozik a névváltozás (pl. házasságkötés, válás, tudományos fokozat megszerzése során), a címváltozás (az állandó lakcím, a tartózkodási hely, az értesítési vagy a számlázási cím megváltozása), illetve egyéb elérhetőségek (pl. telefonszám, e-mail cím) megváltozása. A közműváltozás és az adatváltozás bejelentésekor a változásbejelentő.hu oldalon elegendő egyszer elektronikusan kitölteni a változásokat. Minden adatot elég egyszer megadni egy felhasználóbarát felületen, a rendszer azok alapján kitölti a kiválasztott szolgáltatók űrlapjait, illetve jelzi, ha az ügyintézéshez további adatok vagy dokumentumok is szükségesek. A változásbejelentő.hu-n keresztül a változás bejelentője közvetlenül valamennyi szolgáltatónak, elektronikusan küldheti el azokat a dokumentumcsomagokat, amelyekkel a szerződéskötési folyamat elindítható, vagy a szerződéses és elérhetőségi adatok változása egyszerűen és gyorsan bejelenthető. A honlapon keresztül az ehhez szükséges dokumentumok (személyi igazolvány, lakcímkártya, házassági anyakönyvi kivonat stb.) másolata is feltölthető. A rendszer minden ügytípusnál csak az adott bejelentéshez szükséges adatokat kéri el, illetve megadja, milyen dokumentumokat kell (vagy lehet) a bejelentéshez csatolni. Milyen előnyei vannak a változásbejelentő.hu-nak?
- Kényelmes – az elektronikus ügyintézés 100 százalékban otthonról végezhető, amelyet online ügyfélszolgálat támogat.
- Gyors – egy változásbejelentés beküldési ideje kevesebb, mint 15 perc.
- Széleskörű – a cég több mint 100 szolgáltató felé nyújtja szolgáltatásait (áram, gáz, víz, távhő, hulladék, kéményseprő, mobil, internet stb.)
- Intelligens – pontosan tudják, hogy egy adott ügy elintézéséhez milyen adatok és dokumentumok kellenek, és csak ezeket kérik be.
- Felhasználóbarát – egy adatot csak egyszer kell megadnod, a hibákat pedig egy pillanat alatt javíthatod, azaz nincs időpazarlás.
- Költséghatékony – kedvezményes árakon egyszerre több szolgáltatónál is lehet intézni az ügyeket, amellyel rengeteg időt és pénzt lehet megspórolni.
- Rugalmas – számítógépről, tabletről és okostelefonról többféle böngészőben is használható.
- Biztonságos – A szolgáltatóknak továbbított minden dokumentum elektronikus aláírással van ellátva. A személyes adatok védelmét kiemelten kezeli a cég.
A változásbejelentő.hu olyan szolgáltatást nyújt, amellyel a különféle – gyakran szerződésben rögzített – változások bejelentése egyszerűen, gyorsan és kényelmesen elvégezhető otthonából, a nap 24 órájában, így nem kell szabadságot kivennie, sorban állnia, vagy éppen bonyolult nyomtatványok egész sorát kézzel kitöltenie. Így az életkörülményekben bekövetkező változásokkal kapcsolatos ügyintézések jelentős költségekkel terhelik mind a fogyasztókat, mind a szolgáltatókat. A valós költség sokkal több ennél, a számszerűsíthető költségekhez hozzá kell adni az ügyintézéssel töltött idő által kiesett munkabér vagy az utazás költségét is. A szolgáltatás további részleteiről ezen a linken lehet bővebben olvasni. Az SZTA tőkebefektetésének hátteréről A Társaság alapítói saját bőrükön tapasztalták meg, hogy mennyi vesződséggel és főleg kieső idővel jár egy-egy élethelyzethez kapcsolódóan a különböző változások átvezetése minden érintett vonatkozásában, legyen az közműszolgáltató, bank, biztosító vagy más, például telekommunikációs szolgáltató. Az IT fejlesztések megvalósításához és a működési költségek finanszírozásához az SZTA 85,2 millió forintot fektetett be a vállalkozásba. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]