A Széchenyi Tőkebefektetési Alap cégportfóliójába jelenleg több mint 60 hazai vállalkozás tartozik. Ahogy a korábbi években, idén is megnéztük, milyen mértékben javítottak a cégek saját árbevételükön, eredményességükön. Az elmúlt év beszámolói alapján büszkén jelenthetjük ki, hogy a portfólió 2016-ban is az előzetes várakozásokat meghaladó eredményeket ért el. A portfóliócégek árbevétel- és eredménynövekedésének mértéke évről évre stabil. Csaknem 64 százalékuk növelte árbevételét 2016-ban, amely így összesen 14,5 milliárd forintot ért el. Emellett több mint 40 százalékuk javított tavalyi eredményességén. Az árbevétel- és eredménynövekedés 2015-ben és 2014-ben is hasonló mértékű volt. A jelenlegi befektetések jelentős része frissnek számít, az SZTA a cégek kb. felében 2015-ben és 2016-ban szerzett részesedést. Ezek között nagy a spinoff vállalkozások aránya, amelyektől ebben az időszakban még nem várható komoly eredménynövekedés. A befektetés ilyen jellegű pozitív hatásai általában a befektetés első két-három éve után mutatkoznak meg. A portfóliócégek többségéből várhatóan 2018 és 2020 között fog kilépni az Alap, miután a jellemzően 3-5 éves együttműködés végére a társaságok pénzügyi helyzetük megerősítésének köszönhetően vissza tudják vásárolni az Alap tulajdonrészét. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter] A Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetési stratégiájában kiemelt szempont a befektetések foglalkoztatás bővítésére és a munkahelymegtartásra gyakorolt hatása. Az adatok azt mutatják, hogy a portfóliócégek több mint 70 százaléka növelte vagy megtartotta foglalkoztatottjainak körét. A vállalkozások többsége induló és spinoff (vagy projekt-) vállalkozásnak minősül, kétharmaduk tíznél kevesebb főt alkalmaz, de a portfólióban előfordul több mint száz főt foglalkoztató társaság is. A vállalkozások több mint háromnegyede rendelkezik innovatív megoldásokkal, és közel fele végez exporttevékenységet. A jelenleg több mint 60 vállalkozást számláló cégportfólió összetétele 2017-től várhatóan ismét változni fog, köszönhetően annak, hogy az SZTA az exitekből visszaforgó tőke mellett újabb 8 milliárd forint értékben helyezhet ki tőkét további mikro-, kis- és középvállalkozásokba, valamint a következő három évben a jelenlegi befektetések zöme lezárul. Ezzel párhuzamosan pedig az Alapkezelő másik két tőkealapja is elkezdi építeni növekedési potenciállal rendelkező kkv-kból álló cégportfólióját. A két újabb tőkealapról ebben a bejegyzésben írtunk bővebben.