45 +A komoly szakmai tudás, üzleti tapasztalat ellenére sok negyvenes csak keresi a helyét a munkaerőpiacon. Az általános előítéletek szerint nekik már nehéz lenne váltani valami másra: de ez vajon tényleg így van?

Figyelemre méltó kutatást publikált 2015 végén az Opten cég- és jogi információs szolgáltató társaság, amely azt vizsgálta, hogy, milyen fejlődési utat jártak be az öt éve alapított hazai vállalkozások. A vizsgálódás során arra kerestek választ, hogy a 2009-ben alapított több mint 41 ezer cég közül hányan érték el a 100 millió forintos árbevétel küszöböt öt év alatt (ez amúgy alig több mint 5 százalékuknak sikerült), közülük mekkora a nyereséges cégek száma (90 százalék) és mekkora a megszűnt vállalkozások aránya (ez pedig jól mutatva, mennyire kockázatosak az új vállalkozások, 40 százalék).

Sikeres negyvenesek

Az igazán meglepő azonban nem ez: a kutatás során azt is megvizsgálták, hogy milyen életkorúak a sikeres – azaz a kutatás definíciója szerint a 100 milliós árbevétel határt öt év alatt elérő – vállalkozások vezetői. És itt jön az igazi izgalom: a fiatalos lendületről, innovációról, energiáról, vállalkozó szellemről szóló általános sztereotípiákkal ellentétben a sikeres vállalkozások alapítói nem húsz, még csak nem is harminc, hanem átlagosan 44 évesek. Azaz középkorúak.

Mindezt persze eredményezheti az is, hogy a ma lassan középkorúvá nemesedő sorozatvállalkozók torzítják ennyire a képet, azonban nem ez a helyzet: a sikerkritériumot teljesítő cégek vezetői közül épp hogy kisebbségben vannak azok, akiknek ez volt az első cége – élénken rácáfolva arra az előítéletre, hogy középkorúan már nem lehet váltani, és egy akár egy új területen létrehozni első vállalkozásunkat.

Az Opten-kutatás során vizsgált cégekben tehát a legszembetűnőbb közös jellemző, hogy jórészt negyvenesek alapították és vezetik azokat. Ez pedig azt mutatja, hogy az üzleti sikernek sokkal fontosabb összetevője az üzleti tapasztalat, a meglévő kapcsolati háló, a rutin, mint a fiatalos lendület.

És akik kiszorulnak

A mai 40 és 60 év közötti generációból ugyanakkor mindezzel együtt is sokan szorulnak ki a munkaerőpiacról: ma Magyarországon több mint 10 ezer olyan, megfelelő szakmai tapasztalattal, tudással és kiváló önéletrajzzal rendelkező 45 év feletti „szenior” van még állásban, vagy már állás nélkül, akit a munkahely elvesztése, a fiatalokkal való verseny, az öregkorral kapcsolatos esetleges egzisztenciális félelem nyomaszt. Legalább 20 év munkával eltöltött sikeres év van mögöttük, és legalább 20 üzletileg aktív év áll még előttük, de lehet, hogy a következő 20 év munkahelyét már magunknak kell megteremtenünk.

A munkahely elvesztése mellett persze számtalan oka lehet annak, hogy valaki 45 éves kora után egy saját vállalkozás indításán gondolkodjon: bármi is legyen az ok – anyagi kényszer, hiányzó adrenalinfröccs vagy egy régi álom megvalósítása – sokuk számára radikálisan új helyzetet és kihívásokat hordoz egy kisvállalkozás megalapítása, működtetése.

Mások nem éreznek magukban elég erőt vagy vállalkozó szellemet egy saját cég elindításához, azonban fontos, hogy az ő tudásuk, tapasztalatuk is komoly értéket jelenthet egy már működő vállalkozás fejlesztése, üzleti elképzeléseinek alakítása során.

Mindez együtt a „45+ Vállalkozói program” alapgondolata: segíteni a jövő 45+-os vállalkozóit az első lépés megtételében és a szeniorok tudását, tapasztalatait biztosítani mások vállalkozási ötleteinek fejlesztéséhez. És bár látjuk, hogy a technológiai startupok világa – ma még – inkább a húszéveseké, bízunk benne, hogy számos stabilan működő kisvállalkozás mellett pár valóban gyorsan növekvő, a kockázati tőke számára is érdekes vállalkozás megszületését is szolgálja majd a program.

A 45+ Vállalkozói programról

A fél éve indított „45+ Vállalkozói program” alapvető célja, hogy egyéni és csoportszinten is segítse a 45+-osok számára a vállalkozói gondolkodás elsajátítását, az új vállalkozások fókuszának megtalálását, az üzleti tervezést, és ha szükséges, támogassa is e vállalkozások elindítását és a működtetését.

Website
Facebook