A hazai kis- és középvállalkozások száma és erőforrásai rendkívül egyenlőtlenül oszlanak el Magyarország hét régiója között. Míg a közép-magyarországi régióban ezer lakosra közel 100 cég jut, addig a Nyugat-Dunántúlon ez a szám 70, Észak-Magyarországon pedig 50 körül mozog. A kutatásra és fejlesztésre költött összegek tekintetében is a vállalati közeg fővárosi, illetve pest megyei centralizálódását láthatjuk; Magyarországon minden kutatásra és fejlesztésre használt 100 forintból 59-et Budapesten használnak fel. Egy országos, átfogó uniós tőkeprogram esetében ezért rendkívül fontos, hogy a döntéshozók elkerüljék az egyenlőtlenség további növelését, a különbségek felerősítését, épp ezért szükséges, hogy a finanszírozási keret ne csak országosan, de régiókra lebontva is meg legyen határozva.
Bár általánosan véve a piac koncentráltabb az ország középső felén, még nem magától értetődő, hogy egy ebben a térségben alapított vállalat sikeresebb lesz egy keleten vagy délen alapított cégnél. Ugyanis valamennyi cég hasonló problémákkal, kihívásokkal találkozik, és az eredmények nagyobb része általában a menedzsmenttől, és nem a piactól függ. Éppen ezért kell valamennyi régió érintett vállalkozásainak megadni az esélyt arra, hogy tőkéhez jussanak.
A JEREMIE-alapok jelentős részénél Közép-Magyarország magasabb fejlettségi szintjénél fogva kimarad a finanszírozható régiók köréből, így a JEREMIE-program nem az egész ország területén keresi a tőkebefektetésre alkalmas, ígéretes cégeket, így számos vállalat elesik ettől a lehetőségtől. Viszont ahhoz, hogy ugyanabból a forrásból származó tőkére valamennyi régió kis- és középvállalkozásai esélyesek legyenek, országos tőkeprogramra van szükség.
Országosan kihelyezendő uniós forrásösszegeket többféleképpen lehet tőkejuttatás formájában a vállalatok rendelkezésére bocsátani. Minden esetben érdemes mérlegelni, hogy valamennyi vállalkozás ugyanakkora eséllyel pályázik-e a tőkére, illetve hogy az ország minden régiójába jut-e forrás. Ez alapján három lehetséges esetet vizsgálunk meg.
Egyrészt a teljes keretösszeget régiótól függetlenül ki lehet helyezni. Ilyenkor minden alkalmas cég úgymond „versenyben van”, és a legjobbak, legígéretesebbek közül a leggyorsabbak juthatnak tőkéhez. Viszont ez akár azt a helyzetet is eredményezheti, hogy a cégek 80-90 százaléka egyetlen régióból (például Közép-Magyarországról) jelentkezik, amivel tovább nő az egyenlőtlenség.
Másrészt ki lehet helyezni régiónként, a vállalatok számának arányában. Bár ebben az esetben régiónként valamennyi vállalkozás ugyanakkora eséllyel igényelhet tőkét, a Magyarországon belüli egyenlőtlenség az egyes régiók között egyenes arányban növekszik.
Harmadrészt pedig minden egyes régióra meg lehet határozni bizonyos keretösszeget, és ezt a vállalatok számától függetlenül kihelyezni. Bár ebben az esetben egyes régiókban több, egyesekben pedig kevesebb vállalkozás tud osztozni az egyenlő összegeken, minden egyes régió ugyanakkora tőkeösszeggel erősödik. Az pedig, hogy az egyes befektetések milyen mértékben növelik a cégértékeket, már magukon a vállalatokon múlik, tehát egyes régiók eredményesebb cégeinek köszönhetően az egyenlőtlenség akár csökkenhet is.
Az SZTA Európai Unió forrásaiból finanszírozott regionális operatív tőkeprogramja ez utóbbi módszer szerint jár el. Az Alap rendelkezésére bocsátott 14 milliárd forintból minden régióba ugyanakkora összeg, 2 milliárd forint helyezhető ki. A program népszerűségének köszönhetően a régiók többségében a keretösszeg jelentős része már kihelyezésre került, és már csupán három régióban (Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl) maradt nagyobb mennyiségű, befektethető tőke.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]