Annak ellenére, hogy a közösségi finanszírozás intézménye elsősorban a gazdaságilag fejlett régiókban, így az USA-ban, illetve a nyugat-európai országokban népszerű, számos magyar siker is született. Ahhoz, hogy a „közösségi befektetők” ráharapjanak a crowdfunding oldalakon fellelhető, elsősorban a potenciális vevőiktől tőkét remélő projektekre, újszerűnek, ötletesnek kell lenni, illetve a megfelelő kommunikációs stratégia sem elhanyagolható szempont. Lássuk, mit tartanak fontosnak az egyes magyar ötletgazdák, vállalkozók a Kickstarteren vagy Indiegogon való befektető-keresés során!
„Első ránézésre nincs vesztenivalód. Vagy megkapod a pénzt vagy nem, vagy – legalábbis az Indiegogon – megkapod egy részét” – vallja Lányi Ádám, a Feel Flux nevű, sikeres magyar antigravitációs játék egyik projektgazdája. Amit viszont kiemel, hogy a kampány elindítása sokkal több munkát igényelt, mint amennyire számítottak. Mindent saját kasszából vagy előfinanszírozással kellett megoldaniuk, amit a sikeres kampányból érkező összegek egyenlítettek ki. Nagyon fontos volt, hogy a termék, amelyet kínáltak, bizonyos felajánlott összegek fejében előrendelhetők voltak, így a „befektetők” azon túl, hogy egy termék gyártásának elindítását finanszírozták, egyúttal vásároltak is. A hátulütője a dolognak (főleg a Kickstarteren, ahol sikertelen kampány esetén a határidőig összegyűlt összeg visszakerül a befizetőkhöz), hogy ha nem gyűlik össze a kampányban meghatározott összeg, a beígért, előrendelt termékeket akkor is el kell küldeni a megrendelőknek, aminek a költségét a projektgazdáknak kell állnia.
A sikert egyértelműen az hozta meg számukra, hogy nemzetközi blogokon, oldalakon is megjelent a termék híre. A tervezők azt tapasztalták, hogy a magyar piacon nincs, illetve alig van kereslet egy az előállítási költségei miatt húszezer forintért beszerezhető játék, a külföldi piac viszont teljesen nyitott volt rá, amit a sikeres Indiegogo-kampány is bizonyít. Azt viszont Somlyó Tamás, a cég társalapítója kiemelte, hogy amíg a termék nem egyértelmű siker, a sajtót is nehezebb elérni, így a saját hírüket kreatív módon, kisebb információmorzsák online és közösségi térben való fokozatos csepegtetésével tudták elérni. A közösség részéről érkező siker után pedig már a sajtó is felkapta a kampányt.
Ugyanígy a sajtóban való megjelenést lehet elkönyvelni a legsikeresebb magyar projekt, a Ring Clock (gyűrű-óra) kiemelkedő eredményeinek. A magyar PikkPack cipő ugyanígy a nemzetközi sajtómegjelenéseknek köszönhetően tudott az átlagosnál nagyobb összegeket összegyűjteni, azonban az egyedi tervezésű cipőre a hazai támogatók is kíváncsiak voltak, ugyanis az összegyűjtött összeg több mint fele Magyarországról érkezett.
Azt jól látni, hogy a crowdfunding oldalakon az ötletes, újszerű technikai eszközök mellett a kreatív, illetve design termékek (például filmek, sorozatok, képregények) is nagy népszerűségnek örvendenek. Az egyik nagy sajtóvisszhangot kapott projekt, a Nyugat+Zombik című képregény a hazai irodalmi érintettség révén például kimondottan a magyar piacnak szólt, és többek között a Cink.hu-n való megjelenésnek is köszönhetően a meghatározott 3 millió forintot Csepella Olivér grafikus mindössze egy nap alatt teljesítette, a végére pedig több mint 7 millió forint gyűlt össze. A projektgazda szerint sokat számított, hogy utánajárt a sikeres crowdfunding kampányok felépítésének, illetve hogy az információt sikerült hatékonyan továbbítani. A kampány kiváló példa arra, hogy egy érdekes koncepcióért a magyar közösségi befektetők is aktivizálódnak.
Tölgyessy Csaba, a Deska Board alkotója szerint a legfontosabb a jó kampányvideó, azzal lehet a legnagyobb hatást elérni a vásárlók között, illetve az erős online jelenlét is szükséges. Amellett, hogy a HP Design versenyére is benevezett, megnyerve a közönségdíjat, létrehozott egy landing page-t, ahol be tudta kérni a potenciális támogatók e-mail címét, készített Twitter rajongói oldalt, Prezi-prezentációt, Youtube-csatornát és Behance portfóliót is.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
A sikeres kampány azonban csak a kezdet, a komoly munka, a befektetők, elővásárlók és potenciális vásárlók igényeinek kielégítése még hátravan, ahogy erre a az egyik legsikeresebb magyar projektet, a tago arc nevű high-tech, alkalmazás- és e-tinta alapú luxuskarkötőt jegyző L!BER8 fejlesztőcsapat is rámutatott. Bár egy nap alatt 50 ezer dollárnyi támogatáshoz jutottak az Indiegogon, a kampány sikerére és változásaira folyamatosan reagálni kívánnak, hogy támogatóik elégedettek legyenek.
A fentiek alapján elmondható, hogy valamennyi sikeres magyar (és valószínűleg a legtöbb nemzetközi) crowdfunding projekt legfontosabb eleme a vásárlók alapvető érdeklődése mellett online-, illetve sajtókommunikáció volt, amire azonban akkor lehet alapozni, ha a fejlesztő csapat elegendő munkát fektet a kampányba. Ezt viszont nem minden vállalkozó tudja finanszírozni, fontos a megfelelő tőkeháttér, amely biztosítja a kampány költségeinek (pl. online hirdetések, keresőoptimalizálás, kampányvideó) fedezetét. A magas minőségű munka pedig olyan erős sajtó- és közösségi hátszelet is jelenthet, amely akár a projekt beindításához szükséges összeg többszörösét is eredményezheti.