Rekordszámú, mintegy 290 közép- és kelet-európai cég jutott kockázati- és magántőkéhez 2014-ben, köztük is kiemelkedő arányban voltak a magyar vállalkozások – derül ki az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület (EVCA) adataiból. A befektetések értéke jelentős mértékben, 66 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, ami 1,3 milliárd eurót (több mint négyszáz milliárd forintot) jelent. A Közép- és Kelet-Európa országai közül Magyarország összesen 170 millió euró értékű befektetésekkel a negyedik legjelentősebb szereplő, a teljes összeg 13 százaléka került kihelyezésre hazánkban.
Az adatok tanúsága szerint az elmúlt évben a kockázati- és magántőkealapok tőkegyűjtése, befektetései és exitjei is jelentős bővülést mutatnak mind a régióban, mind Magyarországon, ami nagy mértékben a regionális befektetési alapok, valamint a páneurópai és globális magántőkbe-befektetési csoportok tevékenységének erősödésének köszönhető. A frissen gyűjtött tőke több mint megháromszorozódott (1,5 milliárd euróra), az exitek összértéke pedig 32 százalékkal haladta meg az előző évi értéket, elérve mintegy 1,3 milliárd eurót, amely a régióban eddig rögzített második legmagasabb érték.
A régió tavalyi tőkebefektetési aktivitása meghaladta a korábbi várakozásokat, az összesen 290 cég rekordnak számít a régióban, több nagy összegű befektetésre is sor került, a kivásárlások értéke 120 százalékkal 935 milliárd euróra növekedett, ráadásul 2009 óta megtörtént az első, 1 milliárd eurós cégértéket elérő befektetés is.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Magyarország is rekordokat döntögetett tőkebefektetések terén
Az EVCA adatai rámutatnak, hogy a magyarországi befektetések értéke az előző évhez képest megháromszorozódott, elérte a 170 millió eurót, amellyel a közép- és kelet-európai régió negyedik legjelentősebb szereplője volt. A régión belül Magyarországon növekedett a legdinamikusabban a befektetéshez jutó cégek száma. 2013-hoz képest 32-vel több, összesen 73 vállalkozás jutott kockázati tőkéhez, amelyből a Széchenyi Tőkealap összesen 27 vállalkozással, illetve 31 befektetéssel vette ki a részét.
2014-ben a régión belül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a kockázati tőkebefektetések értéke, 17 millióról 92 százalékkal 32 millió euróra, ami azt jelenti, hogy a régióbeli befektetések egyharmada Magyarországon valósult meg. Magyarország továbbá a korai fázisú kockázati tőkebefektetések terén is vezető szerepet kapott, ugyanis összesen 66 vállalat kapott finanszírozást, amely a Közép- és Kelet-Európai országok vállalatainak 31 százalékát teszi ki. Az exitek összértékét illetően hazánk 13 százalékos részesedéssel a harmadik legjelentősebb szereplő a régióban.
A tőkepiac felpezsdülésének köszönhetően a vállalati szféra jelentős mértékű aktivitásnövekedésére is számíthatunk, aminek következtében erősödhet az export-, illetve a kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenység mind az országban, mind a régióban. Az elkövetkező években a magánbefektetők gazdasági válság után megnövekedett befektetési kedve mellett a vállalkozások további jelentős mértékű európai uniós forrásokra is számíthatnak, elősegítve a régió vállalkozásainak előretörését Európán belül.