Az eredményes tavaszi forduló után hamarosan elindul a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program őszi pilotja is. A program a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szervezésében, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai támogatásával valósul meg. A csapatok lehetőséget kapnak ötleteik továbbfejlesztéséhez, kezdeti fázisban lévő megoldásaikat mentorok segítségével emelhetik olyan szintre, hogy vállalkozásaik akár alkalmasak legyenek tőkebevonásra. Nézzük, mire számíthatnak a jelentkezők!
Az ACCELERATOR program újra nyitja kapuit, ígéretes, korai fejlődési szakaszban lévő mikro- és kisvállalkozások számára! A mentorprogramban résztvevők a két szervezet munkatársaitól, valamint külsős szakemberektől kapnak egyéni, vállalakozásra szabott segítséget. A csapatok a két hónap során bővíthetik ismereteiket többek között az üzleti tervezés, a piackutatás, valamint a vállalkozással kapcsolatos jogi kérdések és marketing területén. A program végére a szakemberekkel együttműködve kialakíthatják üzleti koncepciójukat, ezen felül pedig egy – a program utáni hat hónapot magában foglaló – részletes akciótervet is.
A mentorprogram a fentebb említett koncepciók kialakítása és a szakmai támogatás maximális biztosítása mellett lehetőséget nyújt arra is, hogy a csapatok gyakorlati módon is felkészüljenek a befektetőkkel való tárgyalásokra – mind tartalmi, mind előadástechnikai szempontból. A két hónap végéhez közeledve elméleti tudásukat pedig a gyakorlatban is kamatoztathatják – egy szakmai zsűri, a mentorok és egymás előtt. Aktív hazai befektetőknek prezentálhatják, hogy hogyan léptek előre ötletük megvalósításában.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
A tavaszi forduló 14 változatos és ígéretes ötlettel, illetve csapattal startolt el, a programot mind a 14 csapat sikeresen teljesítette. Az induló projekteket részletesen bemutattuk korábbi bejegyzésünkben, here. A záró rendezvényen mindannyian bemutatták projektjeiket egy befektetőkből és üzletemberekből álló szakmai zsűri előtt. A zsűri értékelte a csapatok teljesítményét, döntésük szerint pedig az első helyezett a Viaplant csapata lett, megelőzve a Solar Smart Park és a MaIk Lab’s projekeket.
A mentorprogramra szeptember 11-ig lehet jelentkezni, ezen a linken. A jelentkezőknek egy rövid jelentkezési űrlapon kell ismertetniük üzleti ötleteiket, a kérdések kitérnek a termékre vagy szolgáltatásra, a potenciális vásárlókra, a konkurenciára és a csapatra is. Az űrlapon arról is tájékoztatást kell adni, hogy jelenlegi milyen státuszban van a projekt, és hogy mit vár a jelentkező a programtól.