A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi I. Kockázati Tőkealap – amely a konvergencia régiókban működő iparvállalkozások fejlesztését hivatott támogatni – első tranzakciójával egy repülőtéri tűzoltóképző központ létrehozását segíti a járműipari központtá váló Debrecen városában.
Az Irinyi I. Kockázati Tőkealap első befektetésével egy repülőtéri tűzoltóképző központ, a Gróf Széchenyi Ödön Tűzoltó Kiképző Akadémia létrehozását segíti Debrecenben. A repülőtér üzemeltetése során ugyanis az egyik jelentős kihívást a tűzoltó szolgálat fenntartása jelenti, a megfelelően képzett személyzet mellett. A tevékenység ellátása biztonsági szempontból nélkülözhetetlen, gazdasági oldalról azonban az egyik legnagyobb kiadással járó szolgálat. Ugyan a tűzoltóság üzemeltetése szigorú feltételekhez kötött, ilyen jellegű komplex oktató bázist jelenleg egy kelet-európai cég sem üzemeltet.
Mindemellett a repülőtér utasszáma évről évre rohamosan nő, 2011 és 2018 között évi 18 ezerről egészen évi 360 ezerre emelkedett. Debrecen és vonzáskörzetének forgalma a jövőben pedig minden valószínűség szerint tovább fog gyarapodni, a BMW beruházásnak köszönhetően – miszerint a német prémium autógyártó vállalat Debrecen mellett egy 400 hektáros területen épít gyárat.
Az alap egy ütemű, összesen 150 millió forintos összegű tőkeemeléssel 36,6 százalékos részesedést szerzett a DETKA Oktató Kft.-ben egy ütemben végrehajtott, összesen 150 millió forint tagi kölcsön nyújtása mellett. A DETKA Oktató Kft.-ben tulajdonosi részesedéssel bír a XANGA-csoport (a Debreceni Nemzetközi Repülőtér üzemeltetését és fejlesztését végző vállalat), amellyel az SZTA-nak már van egy pénzügyileg eredményes exitje, illetve egy jövő évi, várhatóan sikeres kilépéssel zárható további tranzakciója (SAIGO LOGISTIC).
Az Irinyi I. Kockázati Tőkealap kezelésének jogát a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2018 augusztus végén nyerte el a Magyar Fejlesztési Bank tenderén, nyílt közbeszerzési eljárás keretében. Az MFB szeptember 17-én kötötte meg a szerződést az alapkezelővel, december elején pedig az alap engedélyeztetése is lezárult.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Az Irinyi I. Kockázati Tőkealap az Irinyi II. Kockázati Tőkealaphoz hasonlóan az Irinyi Tervben, azaz Magyarország hosszú távú iparfejlesztési stratégiájában meghatározott célkitűzésekkel összhangban támogatja a növekedni képes ipari kis-és középvállalkozásokat. Míg az Irinyi II. Kockázati Tőkealap célvállalkozásai Pest megyéhez köthetőek, az Irinyi I. Kockázati Tőkealap a konvergencia régiókra fókuszál. Az Irinyi Tervben meghatározott, kiemelt iparágakban működő cégeket elsősorban a versenyképes, magasabb hozzáadott értékű termelés, a kutatás-fejlesztés, valamint kiemelt fókusszal az Ipar 4.0-s fejlesztési és digitalizációs folyamatokat támogatják. A kiemelt iparágak közé tartozik többek között a járműipar, a gépgyártás, az egészségipar, vegyipar, az IKT ipar, a zöldgazdaság és energiaipar, a faipar, az élelmiszeripar, a védelmi ipar, valamint az ezekhez kapcsolható infokommunikációs, digitális, illetve Ipar 4.0-s fejlesztések.
As a member of alapok befektetési logikája követi az alapkezelő többi tőkealapjánál megismert alapelveket – azaz csendestársként legfeljebb 49 százalékos üzletrészt szerez, a tőkealap kiszállása pedig általában alapítói visszavásárlás keretében történik.
Az Irinyi I. Kockázati Tőkealappal teljessé vált a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. ipari vállalkozások számára kínált tőkeprogramja. Kockázati tőkebefektetők számára nagy potenciált jelent a magyar ipar, az exportképes, illetve beszállítói kis-és középvállalkozások. A tőkeági finanszírozás – hitellel, vissza nem térítendő támogatással kiegészülve – elengedhetetlen lehet az Ipar 4.0-s megoldások bevezetéséhez, a termékfejlesztésekhez és egyéb innovációk megvalósításához.