Idén már harmadik alkalommal rendezi meg a BÉT50 konferenciát a Budapesti Értéktőzsde. A középvállalatok növekedését fókuszba helyező rendezvényen a résztvevők a gazdaságpolitikai irányokról, a növekedéssel együtt járó pénzügyi, jogi és marketingkommunikációs kihívásokról egyaránt tájékozódhatnak, miközben megismerhetik 50 hazai vállalat sikersztorijait is. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. is ott lesz, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alapról szintén lehet majd hallani, de nézzük, pontosan mire számíthatunk!
A Budapesti Értéktőzsde szeptember 20-ai, középvállalati vezetőknek szóló BÉT50 rendezvényén a tőzsdére lépés mellett a külföldi terjeszkedésről, a professzionális belső működésről, vállalkozásfejlesztésről, illetve a növekedéshez szükséges tőkebevonásról is szó lesz.
A konferencia keretében bemutatásra kerül a harmadik BÉT50 kiadvány is, amely olyan sikeres Magyarországon működő és magyar tulajdonú vagy kötődésű vállalatok történeteit mutatja be, amelyek hosszútávon fenntartható piaci pozícióra tettek szert, illetve saját területükön már bizonyítottak.
Az esemény remek networking lehetőséget jelent, ott lesznek tőzsdei cégek vezetői, a 2016-os, 2017-es és az ott bemutatásra kerülő 2018-as kiadványokban szereplő, összesen tehát 150 magyar középvállalat tulajdonosai, cégvezetői, külföldi előadók, hazai kereskedelmi bankok, brókercégek, pénzügyi és adótanácsadó cégek vezetői, illetve szenior munkatársai.
Workshopok keretében a tőzsdei megjelenést tervező cégek megismerkedhetnek a különböző rendelkezésükre álló lehetőségekkel, amelyek segítik a felkészülést és a megjelenést. Ilyen például a BÉT Xtend piac és az ELITE Program, illetve a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tőkealapja, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap is.
Az NTfA tőkebefektetések megvalósítása révén támogatja a középvállalatok tőkepiaci megjelenését, elsődleges feladata a hazai középvállalkozások megerősítése és a tőzsdei megjelenésüket elősegítő tőkebefektetések megvalósítása. Az Alapról, illetve a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. a tőkepiac építésében vállalt szerepéről Tóth József tranzakciós igazgató fog beszámolni.
A BÉT nemzetközi vállalatfejlesztési programjáról, az ELITE-Programról, egy panelbeszélgetésen informálódhatnak az érdeklődők, amelyen többek között Luca Broglio, az ELITE termék-és üzletfejlesztési menedzsere ismerteti a program előnyeit.
Az Ipar 4.0-hoz kötődő startup- és kkv-együttműködésekről Joerg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója beszél majd. A befektetői sztori építését pedig különböző szempontokból mutatja be Pellion Ágnes, az EY brand, marketing és kommunikációs igazgatója, Bálint Viktor, a BnL Growth Partners ügyvezető partnere, a W.UP és a Codecool üzletfejlesztési igazgatója, Bauer Péter, a Magyar Telekom befektetői kapcsolatokért felelős osztályvezetője; illetve Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde értékesítési és marketing igazgatója.
A tőzsdeképességről szóló jogi workshop keretében Hegyi Ádám, a PRIMARE Partners ügyvezető igazgatója, Schilling Dániel, a Duna House gazdasági igazgatója, valamint Molnár Gábor, a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper partnere adnak majd gyakorlati tanácsokat.
Az előadók teljes sora és az esemény részletes ismertetője megtalálható ezen a linken.