Rólunk
A hazai tőkepiac dedikált befektetője. A magyar KKV-k és nagyvállalatok első számú tőkebefektető partnere.
Alapkezelő
A Széchenyi Alapok
A Széchenyi Alapok 2011 óta a hazai vállalatok vezető tőkefinanszírozó partnere. Megalakulása óta közel 120 befektetést és több, mint 40 exitet hajtott végre. A társaság hat alapot kezel és a jelenlegi befektetési programjain keresztül több, mint 150 milliárd forint tőkekerettel gazdálkodik. A vállalkozások fejlesztése és hosszú távú növekedési pályára állítása céljából fektet be az ígéretes bővülési potenciállal rendelkező cégekbe. 2020-tól jelentősen bővítette a befektetési lehetőségek körét, a KKV mellett elindította a nagyvállalati befektetéseket, valamint Startup programját.
2022-vel Széchenyi Alapok Zrt. 100 százalékos tulajdonosa a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány.

az alapokban
vállalat
befektetés
exit
Rólunk
Szakértő Csapatunk
Tőkebefektetés terén tapasztalt befektetési vezetőink mindannyian egy-egy adott piaci szektor szakértői is. Így közösen megtaláljuk a sikeredhez vezető legrövidebb utat.

Deme Géza
Elnök-vezérigazgató
Tapasztalt felsővezető, szervezetfejlesztő.

Hajnal Tamás
Vezérigazgatói tanácsadó
20 éves tranzakciós tapasztalattal az elnök-vezérigazgató tanácsadója.

Gayer Attila
Befektetési igazgató
A tőzsdei cégek, tranzakciók, befektetések szakértője.

Kővágó János
Befektetési igazgató
Befektetési „heavy-weight” 25 év software, medtech, M&A és corporate finance háttérrel.

Molontay Tamás
Befektetési igazgató
20+ éves, felsővezetői nemzetközi banki gyakorlat + jelentős vállalati háttér.

Szabó János
Befektetési igazgató
„New kid on the block” – máris látványos track recorddal.

Szarvas Ferenc
Befektetési igazgató
Pénzügyes közgazdász, jogász. A kormányzati kapcsolatok beavatott ismerője.
Rólunk
Az alapkezelőről
A Széchenyi Alapok a hazai tőkepiac egyik legnagyobb és legaktívabb befektetője. Az alapkezelő több mint 150 milliárd forintos vagyont, benne 80 portfóliótársaságot kezel.
Az alapkezelő az utóbbi években a koronavírus válság ellenére is meg tudta többszörözni befektetési aktivitását megújult személyi állománya és kibővített befektetési politikája eredményeként. Fókuszába kerültek az érettebb fázisban lévő – mind az innovatív, mind a hagyományos iparágakban tevékenykedő – KKV-k mellett a pénzintézetek és a nagyvállalatok is. Az induló vállalkozásoknak pedig a hazai inkubátorokon és akcelerátorokon a tavaly meghirdetett startup programján keresztül tervez „smart money”-t biztosítani. Befektetéseinél nemcsak a várható profitabilitás, hanem a fenntarthatóság is kiemelten vizsgálandó szempont.
Referenciák
Partnereink mondták





Vidd sikerre a vállalkozásod!
A mi sikerünk alapja a te sikered. A finanszírozás ne legyen akadály.