Egy széles körben ismert vállalat kétségkívül megmozgatja a befektetők fantáziáját. Sokan arról álmodnak, hogy ők lesznek azok, akik tőkéjükkel elindíthatnak egy már neves céget a világsiker felé, és övék lesz az év befektetői sztorija. A robbanásszerű növekedés akár a befektetett összeg többszörösét is képes visszahozni. Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a név önmagában közel sem jelent garanciát a sikerre, sőt még egy pozitív befektetői sztorira sem.
Nem véletlen, hogy a befektető minden esetben ugyanazokat a háttérvizsgálatokat folytatja le, a cég ismertségétől függetlenül. Az előzetes pénzügyi és jogi átvilágítás minden esetben szükséges és kihagyhatatlan lépés, amely nem csak a befektetőt védi az esetleges rejtett kockázatoktól, de lehetővé teszi, hogy a befektető megfelelő és hatékony megoldással segítse a vállalat üzleti tervének megvalósítását. A befektető nagyon jól tudja, hogy a névértéket nem szabad együtt kezelni a teljesítménnyel, mivel nem feltétlenül szoros a kettő közötti összefüggés.
Például egy gyengén teljesítő cég reputációja erős lehet mindaddig, amíg nem kerülnek nyilvánosságra a negyedéves/éves eredmények. Vagy éppen fordítva, a cég döntéseire érkező negatív vásárlói reakciók hosszabb kifutásúak, és így a teljesítménybeli csökkenést is csak később érzi meg a vállalat. Fontos tehát, hogy a befektető külön tudja választani a kettőt. Három példán keresztül mutatjuk be, hogy mennyire ingoványos talajra lép, aki egy cég népszerűségére alapozva próbál hosszú távú következtetéseket levonni.
A név, az ismertség tehát nem garancia, és számos, Magyarországon is jelen lévő cég a saját bőrén tapasztalta ezt meg. A Fila sportfelszerelés-márka például egyetlen nagy volumenű pontgyűjtő akciójának köszönhetően „márkaterror” áldozata lett, és korábbi presztízséből jelentős mértékben veszített. Ember legyen a talpán, aki a négy éve történt fiaskó előtt ezt előre látja. A történet rávilágít arra, hogy akár egyetlen nem megfelelően átgondolt döntés is hatalmas csorbát ejthet a cég nevén. Bár a Fila márkát vásárlók számát az akció rohamosan megnövelte, a cég hosszú távú terveit keresztbevágta.
[insert_php]
kalkulator();
Bár a hírnevéből nem sokat veszített, a korábban a mobiltelefonok piacán világelső Nokia fénye mára megcsorbult. Nem volt képes lépést tartani a mobilpiac dinamikusan változó igényeivel, így mára oda jutott, hogy a Microsoft felvásárolta annak reményében, hogy ismét piacvezető szerephez juttathatja a közkedvelt finn vállalatot. A bravúr azonban nem sikerült, hiába voltak képesek piacképes termékeket gyártani. A versenytársak kihasználták az „elbóbiskolást”, és ma már a legtöbb telefon dél-koreai, amerikai vagy kínai gyártmányú.
Rendkívül ígéretes szolgáltatással robbant be a magyar piacra az Orangeways busztársaság, amely kedvező árú, nemzetközi buszjáratokat indított szinte luxuskörülmények között. A cég pályája hosszú ideig felfelé tartott, aztán az utasok és az alkalmazottak hirtelen egyre több problémával szembesültek. A gyors ütemű növekedést nem minden cég képes kezelni, ami adott esetben akár gyors összeomláshoz is vezethet. Az ügyfélkör pedig csak akkor szembesül a problémával, amikor az már helyrehozhatatlanná vált. Egyébként az említett társaság még mindig működik, azonban mára a kezdeti értékajánlati szint alatt szolgáltat: helyettesítő buszokkal szállítja az utasokat, gyakoriak a késések, és a korábbi kiegészítő szolgáltatások (utaskísérő, filmnézés, ingyen meleg ital) sem elérhetők már. Egy befektetőnek éppen az ilyen esetek miatt szükséges megvizsgálni az üzleti tervet, és bizonyos időközönként ellenőrizni az elér eredményeket. Mert bár kívülről lehet, hogy még nincs probléma, papíron már előrevetíthető a baj.
Természetesen arra az esetre is találhatunk példákat, amikor egy szélesebb körben nem ismert cég átlagon felüli teljesítményt nyújt, évről évre folyamatosan magas hozamot termelve. Például az 50, illetve a 100 legnagyobb nyereségű hazai cég közül vajon mindegyiket ismerjük? Egy befektető számára ezek a számok sokkal vonzóbbak és többet érnek, mint egy-egy jól csengő cégnév. Mondhatni, a vállalat lehet akármilyen ismert és elismert, ha nem tud ígéretes számokat felmutatni, a befektetők kevesebb eséllyel döntenek az üzletrész-vásárlás mellett.