A menedzsment a vállalat lelkét jelenti. Ha megvan a megfelelő szakértelem és tapasztalat, jelentős sikereket érhet el, ha viszont nem tudja kellőképpen ellátni feladatát, azzal veszélybe sodorhatja a céget. A befektetők számára éppen ezért legalább olyan fontos szempont a befektetés elbírálásakor a menedzsment felkészültsége, mint a cég múltbéli, illetve várható pénzügyi eredményei, sőt: legtöbbször előnyben részesít egy közepes ötlet–kiváló vállalkozó kombinációt, mint egy kiváló ötlet–közepes vállalkozó párosítást. Így bizonyos esetekben, ha az aktuális vezetőség erőforrás vagy szaktudás hiányában nem képes ellátni feladatait, érdemes megfontolni ideiglenes vezetőségi tag alkalmazását. De mit is kell tudni az ideiglenes vagy interim menedzsmentről?
Az interim menedzser jelentését a következő definícióval foglalhatjuk össze: „Egy érett, határozott, tapasztalt és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező menedzser határozott időre szóló rendelkezésre állása egy állandó munkakörben keletkező, tervezett vagy hirtelen fellépő hiány pótlására (gap management) vagy stratégiai- projektmegoldás (project management) biztosítására a megbízó cég számára.”
Az ideiglenes vezető tehát minden olyan helyzetben a cég segítségére lehet, ahol lehetőség vagy szükség van egy vezetői tag gyors alkalmazására. Mivel a megfelelő vezető megtalálása gyakran akár hónapokat is igénybe vehet, egy korábbi menedzser „kiesésének” pótlása vagy egy határozott idejű, teljesen új projekt elindítása az interim menedzsment alkalmazásával lehet a legcélszerűbb. Magas szakértelmének, rugalmasságának és tapasztalatainak köszönhetően akár azonnal nekiláthat a vezetői feladatok elvégzéséhez. A megoldás egyrészt rendkívül költséghatékony, hiszen csak a szükséges időszakra és feladatokra szól a szerződés, másrészt pedig kockázatcsökkentő, ugyanis ha a vezető nem felel meg a pozíció követelményeinek, a szerződés egyszerűen felbontható, és nem jár további költségekkel.
Az interim menedzsment bizonyos tőkebefektetések esetén is hasznos megoldás lehet, ugyanis a vállalkozás növekedése olyan újfajta feladatok elé is állíthatja a vezetőséget, amely korábban nem tapasztalt kapacitást, illetve szaktudást igényel. A hosszú távú növekedéssel járó feladatok természetesen állandó vezetői pozíciót igényelnek, azonban például a vállalat növekedési pályára állításával járó reorganizációs feladatok, vagy a vártnál nagyobb vevői igény kielégítése, egy új piaci szegmens vagy földrajzi régió piacainak meghódítása költséghatékonyabb módon oldható meg az adott speciális igényeknek megfelelő interim menedzserrel.
Hasonló lépést kezdeményezhet a befektető, ha a vezetőség alkalmatlannak bizonyul az üzleti terv teljesítésére, vagy nem tartja be a szerződésben foglaltakat. Ilyen esetekben a befektetés sikerességének célja gyors lépést követel meg, míg az új menedzsment tagok delegálása hosszú ideig letérítheti a vállalatot az üzleti tervben meghatározott, sikeres exit felé irányuló útról. A megfelelő vezetőség vagy vezetőségi tag megtalálásáig így átmeneti megoldásként ilyenkor egy interim menedzsment is kézben tarthatja a céget.
A bizalom természetesen ebben az esetben is kulcskérdés. A vállalat irányítása kizárólag olyan szakemberre bízható, aki kellően tapasztalt, felelősségteljes és megbízható. A korlátozott, gyakran csak néhány hónapig tartó megbízásos menedzseri pozíció egyelőre fiatal, egy-két évtizedes múltra tekint vissza, de a foglalkoztatható szakemberek száma évről évre folyamatosan növekszik, és a cégek is egyre inkább felismerik a benne rejlő lehetőséget és előnyöket. Mivel ezen szakemberek elsősorban vagy kizárólag átmeneti időszakra szóló feladatokat látnak el, szakmai hitelességük, ezáltal pedig a beléjük vetett bizalom is egyre nő.