A Széchenyi Tőkealap-kezelőhöz 220 vállalkozás fordult kockázati tőkéért a működés óta eltelt két évben. A jelentkezők száma régiónként eltérő, a Közép-Dunántúlon tevékenykedő társaságoktól csupán a beadott jelentkezések 7 százaléka, pontosan 15 darab érkezett. Mivel a rendelkezésre álló 14 milliárd forintnyi forrás kihelyezése a régiók között egyenlő arányban történik, közel 1,8 milliárd forint áll még a legalább 5 fős cégek rendelkezésére ebben a régióban. Az elbírálás döntő szempontja a cég stabil működése, a kidolgozott üzleti terv, valamint a valós növekedési lehetőség.
A Széchenyi Tőkealap-kezelő (SZTA) összevetése szerint az indulás óta eltelt időszakban Közép-Dunántúlról az összes, 220 érdeklődő csupán 7 százaléka, azaz mindössze 15 vállalkozás folyamodott kockázati tőkebefektetésért az SZTA-hoz. Az eddigi jelentkezések régiós eloszlása természetesen nem határozza meg a sorrendet a rendelkezésre álló 14 milliárd forint elosztásakor, ugyanis a Széchenyi Tőkealap-kezelő a 7 magyarországi régió között egyenlő részben, 2-2 milliárd forintot fektethet be mindenhol. A még felhasználható összegből a közép-dunántúli vállalkozások számára közel 1,8 milliárd forintnyi forrás áll még rendelkezésre.
A döntő szempont minden esetben a vállalkozás stabil működése, a kidolgozott üzleti terve, valamint a valós növekedési lehetősége lesz. Az SZTA a növekedésben gondolkodó, nem hagyományos iparágakban tevékenykedő vállalkozások jelentkezését várja, ráadásul most már a korábbiaknál több féle finanszírozási formát is kínál.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap három új tőkebefektetési konstrukciót hirdetett meg, amelyek a korábbi 200 ezer eurós értékhatáron jóval túlmutató, 750 ezer eurós tőkebevonást is lehetővé tesznek a kis- és középvállalatok számára. Az engedély birtokában a Széchenyi Tőkebefektetési Alap akár tőkéstársat is bevonhat egyes befektetéseihez. A magyar kis és közép-vállalatok 50 és 200 millió forint közötti tőkeigényére nincs egyéb tőkebevonási alternatíva a hagyományos szektorokban működő vállalkozások előtt; a forrásokat növekedésük és tőkehelyzetük megerősítése érdekében biztosítja az Európai Unió az Alapon keresztül.
Ez a lehetőség most már azon közép-dunántúli vállalkozások előtt is nyitva áll, akik nagyobb összegű forrásbevonásban gondolkodnak. A kockázati tőkéért jelentkező közép-dunántúli vállalkozások között a gyártók nagyobb számban vannak jelen, de a szolgáltatói szektorból jelentkező cégekkel is találkoztunk, és várjuk érdeklődésüket.
Az SZTA célja, hogy a tőkeemeléssel a munkahelyteremtést, a hatékonyság-növelést, a komparatív előnyök kihasználását, a piaci pozíciók erősítését és építését, valamint a gazdasági társaság növekedését segítse.