Az utóbbi néhány évben megfigyelhettük, ahogyan a rendelkezésre álló, vállalatokba kihelyezhető tőke nagysága egyre növekszik, elsősorban az uniós fejlesztési forrásoknak köszönhetően. Ez a jövőben nagy eséllyel tovább bővülhet, hiszen a sikeres befektetésekkel elérhető hozamok jelentősen meghaladják a más befektetési formák által kínált szintet, így a magántőke egyre nagyobb szerepet kaphat a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésében. Ahhoz azonban, hogy ezt a helyzetet kellőképpen értékeljük, levonhassuk a tanulságokat és a lehetőségeket minél hatékonyabban kihasználjuk, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy hogyan alakult ki a mai tőkebefektetési környezet.
A rendszerváltás kezdetétől a kilencvenes évek közepéig a külföldi kormányzati- és magántőkét befektető globális alapok mellett nagy volt az 50 millió dollár körüli országalapok súlya. Mivel akkoriban az alapkezelők kevés befektetési gyakorlattal rendelkeztek a régióban, az üzleti lehetőségek kihasználásakor gyakran jelentkeztek váratlan nehézségek. Az ügyletek főleg privatizációs programokhoz kapcsolódtak, elsődlegesen a feldolgozóipar területén.
A kilencvenes évek közepétől az évtized végéig tartó időszakot a regionális alapok térnyerése jellemezte. Emellett megalakultak kisebb országalapok, illetve néhány szektorális alap is megjelent a piacon. Az országalapok külföldi bejegyzésű, közszférától származó tőkével is támogatott, a régió egy-egy országára szakosodott alapok vagy társaságok voltak. Magyarországra, többek között, a következők koncentráltak: Első Magyar Alap, Magyar Amerikai Vállalkozási Alap, Euroventures Hungary B.V., Venture Capital Hungary B.V., Hungarian Private Equity Fund, Hungarian Capital Fund. A korai regionális alapok, mint például a Central European Growth Fund, az Advent Private Equity Fund Central Europe, valamint az East European Food Fund által kezelt tőke 100-200 millió dolláros volt; jóval nagyobb összegű a korábbinál. Ekkor alakult ki és vált egyre gyakoribbá a vállalkozások növekedési szakaszának finanszírozása, ami máig az egyik legjellemzőbb és legstabilabb kockázatitőke-befektetési terület. Ezekben az években kezdődött meg a mai piaci keretek és gyakorlatok megszilárdulása.
Azt hihetnénk, hogy ha minden a helyére kerül, a fejlődési folyamat le is zárul – a tőkepiacoknak azonban saját dinamikája van, és az aktuális események, a globális gazdasági-pénzügyi folyamatok hatása rendkívül erős. Az ezredforduló környékén a befektetéseket gyors bővülés jellemezte. Miközben fennmaradt a regionális alapok nagy súlya, a befektetések középpontjába a technológiai cégek finanszírozása került, elsősorban az infokommunikáció, távközlés, internetes fejlesztések területén, illetve a médiaszektorban. Az alapok által kezelt tőke mérete tovább nőtt, míg elérte a 250–300 millió dollárt. A kockázati tőke-piacon ebben az időszakban egyaránt jelen voltak a nagy pénzügyi intézményi befektetők, a főként a régióban sikeres befektetők, illetve az Európa egészét megcélzó finanszírozók. Ekkor már a vállalati életciklus növekedési szakaszának finanszírozása mellett a kockázati tőke klasszikus funkciója, azaz a fejlődésük korai fázisában tartó vállalkozásokba történő befektetés is megjelent. Az „új gazdaságnak” is nevezett időszakban a technológiai cégekbe a szárnyaló részvényárak és jutalékok reményében rengeteg forrás özönlött, a technológiai buborék végül megtörténő kipattanásáig.
A buborék sok kis- és nagybefektetőnek komoly lecke volt: nem elég a tapasztalatokból kimutatható profit-várakozásokkal számolni, a tényleges növekedést is fel kell tudni mérni és meg kell tudni tervezni. 2001-től 2006-ig emiatt főként a piac racionalizálása zajlott, amikor csak a sikeres alapkezelők tudtak talpon maradni. Ebben az időszakban a regionális és országalapok mellett megjelentek a specializált befektetők. A finanszírozás immár kiterjedt a kivásárlásokra is, de emellett – ennél arányosan jóval kisebb összegben – továbbra is jelen volt a növekedési szakaszban tartó vállalkozások finanszírozása.
2007-2008-ban új időszak indult el: a régióba irányuló tőkegyűjtés intenzitása felerősödött. Ezt jelezte, hogy 2007-ben megszületett az első, 2008-ban pedig a második egymilliárd eurót meghaladó, illetve elérő régiós alap – az elsőt a londoni székhelyű Mid Europa Partners, a másodikat az Advent International befektetői hozták létre. A kiterjedtebb befektetői körből, a korábbinál sokkal több tőkét gyűjtő regionális alapok számára egyre több globális és európai alap teremtett versenyt – olyannyira, hogy a helyi ismeretekkel rendelkező régiós alapkezelő szakértők rendkívül keresettek lettek a globális szereplők körében. Régiónk országaiban a jellemzően magas GDP-növekedési ütem, illetve az ezzel járó növekvő fogyasztás és az egyre jobban kiépülő infrastruktúra vonzó hozamokat ígért. További, új befektetési és kivásárlási lehetőségeket jelentettek a régió piacaira kilépő helyi vállalatok, illetve a konszolidálódó, magukat jelentős mértékben átszervező nagy régiós cégek.
Ekkor vette kezdetét a mai, elhúzódó válságidőszak. 2008-ban a közép-európai magántőke-bizalmi indexe (a Deloitte által 2003 óta évente kétszer közzétett mutató) a 2003-as év szintje alá süllyedt, amely a befektetők régióról alkotott véleményének alapvető megváltozását jelezte. Emiatt csökkent a felvásárlásra szolgáló hitelfelvétel, a szindikált befektetés, és egyre kevesebb ügylet jött létre. A közép-kelet-európai régió befektetői piacán – éppen a szükséges konszolidáció miatt – sok kisebb alapkezelő nem tudott újabb alapot szervezni, ezért a régióban befektethető tőke fele alig néhány nagy alapkezelőnél (Mid Europa Partners, Advent International, Enterprise Investors) koncentrálódik.
Elmondható: a mélypont valószínűleg 2010 volt, amikor a befektetett tőke jelentősen megcsappant: Európa egészével ellentétben, a Közép-Kelet-Európa 160 vállalkozásába befektetett kockázati- és magántőke 1,3 milliárd eurós értéke jóval elmaradt a korábbi években jellemző 2 milliárd euró feletti szinttől. Ezzel a régióbeli befektetések az előző évi 11 százalékról az európai piac 3 százalékára zsugorodtak. Ez az a helyzet, amelyben a változások az utóbbi mintegy három évben az uniós fejlesztési források segítségével végül pozitív irányba indultak el – egyrészt, a gazdaságban elérhető tőkemennyiség révén, másrészt, a kisebb és nagyobb privát társbefektetőket ösztönző különleges konstrukcióknak köszönhetően –, és ez az a tendencia, amelyet ma mindenképpen érdemes fenntartani és tovább erősíteni. A JEREMIE programok 2009. végi indulása a magyar piacon jelentős hatást gyakorolt: kisebb méretben, akár egy-két százmillió Ft befektetési igénnyel is meg lehetett keresni befektetőket, akik javarészt EU-s forrás felhasználásával ezidáig közel 100 cégbe fektettek tőkét három év alatt. Ez a darabszám mindenképpen meghaladja a korábbiakat, amelyhez 2012-ben az SZTA is hozzájárult 12 befektetéssel.