Meghívást kaptunk Erdély egyik legrangosabb rendezvényére, a Tusványfürdői Szabadegyetemre, ahol a Design Terminál vendégeként lehetőségünk volt beszélgetni a kreatívipar lehetőségeiről és a befektetések fontosságáról. Az apropó két világhírű magyar fiatal divattervező – Abodi Dóra és Vágó Réka –, akik új lendületet szerettek volna adni vállalkozásuknak, ezért fordultak tőkéért az SZTA-hoz.
Aki végignéz az Alap portfoliócégein, annak rögtön szembetűnhet, hogy bizonyos szektorokat több vállalkozás is képvisel. Ezek közé tartozik például a fémipar, az egészségügy, a biotechnológia és igen, a kreatívipar is. A kockázati tőkét talán nem sokan kapcsolják össze a művészettel vagy a divattal, pedig rendkívül sok lehetőség van bennük, elég megnézni a két divattervező hazai és nemzetközi szinten elért sikereit és díjait.
És hogy miért lehet vonzó egy tőkealap számára a szektor? Természetesen most eltekintünk minden esztétikai jellegű kérdéstől, és a kreatíviparra mint üzletre tekintünk. Egyrészt megvan benne az az egyediség, az a plusz érték, amely megfelelő tervezéssel akár rövid időn belül is kiugró elismertséget és sikert hozhat. Másrészt pedig szigorúan üzleti alapon működik, vagyis a piactól függ. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy lehet és kell tervezni, stratégiát megalkotni, arculatot létrehozni, termékeket gyártani, menedzselni a siker érdekében, ahogy más, hagyományos tevékenységet folytató vállalatnál.
A kereslet mind itthon, mind külföldön adott, ráadásul a siker lehetősége is ott lapul a feltörekvő vállalkozásokban, éppen ezért érdemes professzionális üzleti háttérrel is támogatni őket. Befektetőként szeretjük az ígéretes történeteket, Abodi Dóráé és Vágó Rékáé pedig már első pillantásra is annak tűnt, így befektetésünkkel mi is hozzájárulhattunk a hazai divatipar fellendítéséhez.
Korábban már írtunk a két vállalkozó történetéről, érdemes mindkettőt elolvasni:
- Abodi Dóra, aki a nemzetközi divatszakma figyelmét már felkeltette
- Vágó Réka: a cipőtervezés hazai csillagának alkotásaival már egyre több helyen találkozhatunk
Aki a termékekre és magukra a divattervezőkre is kíváncsi, annak ajánljuk figyelmébe a következő videót: