almodozikA hazai piac rengeteg ígéretes vállalatot rejt magában, amelyek közül azok tudnak kimagasló eredményeket elérni, akik nem csupán jók abban, amivel foglalkoznak, de folyamatosan keresik és meg is ragadják a lehetőségeket a fejlődésre. A technológiai iparágban működő Mobile Engine épp egy ilyen céltudatos és eltökélt vállalkozás, amely már a Széchenyi Tőkealap 2012-es beszállásakor komoly növekedési potenciállal bírt. Ennek igazolására nem is lehet jobb bizonyítékot találni annál, hogy két éves együttműködés után a tulajdonosok kivásárolták az SZTA tulajdonrészét.

Az SZTA szerepvállalásának köszönhetően a cég két év alatt sikeresen elindult a nemzetközi terjeszkedésben, helyet talált magának a külföldi piacokon, illetve megszerezte az első, jelentős bevételt hozó nemzetközi ügyfeleit. A vállalat képességeit, illetve a piaci körülményeket figyelembe véve nem is lehetett kérdés a továbblépés. A folyamatosan újító technológiai iparág jellegéből is fakad, hogy a versenyelőny megőrzéséhez és a további fejlesztések intenzitásának növeléséhez új erőforrásokra van szükség.

A nyílt term sheetnek köszönhetően a cégek már jóval a belépés előtt megismerkedhetnek az Alap exitstratégiájával és a kilépés kereteivel. Ennek értelmében nincs annak akadálya, hogy az üzletrész kivásárlására az eredetileg tervezett időpont előtt sor kerüljön. Ahogy már korábban is írtuk, a legjobb forgatókönyv a korai kilépésre, ha a tőkebefektető üzletrészét azért szükséges eladni, mert a cég további növekedési terve jelentősebb forrásbevonást igényel, és az első befektető nem kíván más befektetővel osztozni a jogokon. A Mobile Engine esetében épp erről van szó.

A cég tulajdonosai már belépés előtt tisztában voltak azzal, hogy kedvező eredmények esetén lehetőségük van az eladott üzletrész visszavásárlására, illetve továbbértékesítésére. A cég sikeres működésének és a közös munkának köszönhetően pedig viszonylag hamar eljött az a pillanat, amikor a nagyobb volumenű nemzetközi terjeszkedés érdekében tovább lehetett lépni. Ezzel pedig mindkét fél jól járt: a Mobile Engine nagyobb forráshoz jutott, az Alap pedig az általánosan elvárt hozamszint feletti árfolyamon tudta értékesíteni üzletrészét.

Az SZTA tőkeforrása egyfajta „gyorsító pályaként” funkcionált, képessé téve a céget arra, hogy további, nagyobb mértékű tőkét vonjon be. Azzal, hogy a cég bizonyítottan eredményesen tudja felhasználni a tőkeforrásokat, olyan befektetőket is meg tudott győzni, akik a cég egy korábbi fázisában nem biztos, hogy befektetés mellett döntött volna. A kilépés tehát itt egyáltalán nem a végső fázist jelenti, sőt. Ekkor kezdődik a cég növekedésének következő szakasza – akár egy újabb befektető segítségével, akár teljesen saját erőből folytatja.

A Mobile Engine-ről és tevékenységéről ezen a linken lehet többet olvasni: https://szta.hu/?p=780