Új, Budapestet népszerűsítő nemzetközi kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelynek részét képezi egy imázsfilm is, „Spice of Europe” szlogennel – a szpotot a CNN is sugározni fogja. A kampányfilmben a szereplők magyar divattervezők darabjait viselik, számos márka az SZTAK divatipari portfóliójához kötődik.
A Magyar Turisztikai Ügynökség a Graphasellel közösen alkotta meg Budapest imázsfilmjét, amelyben egy fiatal pár járja körbe a várost, annak legnépszerűbb pontjait bemutatva. Látható többek között a Művészetek Palotája, a Kisföldalatti, a Széchenyi és a Gellért fürdő, a Várkert Bazár és az Országház is. A cél a főváros sokszínűségének – a klasszikus európai fővárosra jellemző értékek, a történelmi örökség, a színes kulturális kínálat, a virágzó divat és dizájn szcéna – bemutatása.
A film készítésénél mindvégig kiemelt szempont volt, hogy magyar vállalkozásokkal dolgozzanak együtt, így az is fontos volt, hogy a film főszereplői magyar divattervezők ruháit és kiegészítőit viseljék. A portfóliócégeinkhez kötődő márkák közül az ÁERON, az AGNESKOVACS és a REKAVAGO darabjai is megjelennek, de a Katti Zoób, az Anna Daubner, az eVe by EVA Remenyi, a TOMCSANYI, a Tipton, a VECSEI Millineri és a Tisza márkák is szerepelnek a videóban.
A nemzetközi kampány május közepétől online, nyomtatott és televíziós felületeken is fut, utóbbi esetében az MTÜ első számú globális médiapartnere a CNN lesz. A társaság csatornáin közel 900 alkalommal fogják sugározni az imázsfilmet, leginkább Európában. A kampánnyal elsősorban azokat az országokat célozzák meg, ahonnan jelenleg a legtöbb turista érkezik hazánkba, tehát biztosan látható lesz az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban. Kiemelt szerepet kapnak az olyan légitársaságok médiafelületei is, mint a WizzAir, a Ryanair, a United Airlines, a Lufthansa, a British Airways, valamint tartalmi együttműködések keretében utazási és életmódplatformok is, mint a Condé Nast Traveler, a VICE és az AFAR. A nagyméretű kampány keretében több mint 250 millió háztartást ér el a Spice of Europe kampány, benne a magyar tervezők darabjaival.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
A nemzetközi közönség számára ugyanakkor eddig sem voltak ismeretlenek a magyar divatmárkák, hiszen például az ÁERON már globális szinten is jelen van a legfontosabb piacokon, Európától kezdve egészen Kínáig. A prémium bőr kiegészítők tervezésével és gyártásával foglalkozó AGNESKOVACS befektetésről és a terjeszkedéssel kapcsolatos tervekről 2016-ban számoltunk be a blogon, a márka termékei ma pedig már Taipeiben, Szingapúrban és Dubaiban is elérhetőek. A magyar divatmárkák akkor futhatnak be nagyobb sikert, ha nemzetközi szinten is teret tudnak nyerni. Ezért is bír nagy jelentőséggel, hogy a kampány segítségével most a nemzetközi közönség még jobban megismerheti hazánk kiemelkedő divatmárkáit, illetve a Széchenyi Tőkebefektetési Alap, Magyarország legnagyobb divatipari portfólióval rendelkező befektetőjének cégeit.