Több mint 1000 milliárd forint értékű pályázati támogatás válik elérhetővé 2016-ban, az év során várhatóan összesen több mint 50 pályázati lehetőség nyílik meg vagy bővül folyamatosan. Ezek jelentős része a kkv-kat, illetve innovatív cégeket célozza meg. A tavaly rendkívüli népszerűségnek örvendő két kapacitásbővítő pályázat keretösszege például összesen újabb 60 milliárd forinttal bővül, de a logisztikához, a kkv-k versenyképességéhez, illetve az információtechnológiához kapcsolódó forrásokra is hamarosan lehet pályázni.
A tavaly nyáron meghirdetett két, a kkv-k kapacitásbővítését támogató pályázatra rendkívüli érdeklődés mutatkozott, így további összesen 60 milliárd forinttal bővítik a keretet. Ennek eredményeként a “Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” (GINOP 1.2.1) című felhívás keretösszege 65-ről 105 milliárd forintra emelkedett. A pályázat újranyitását követően modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítása céljából nyújthatnak be pályázati kérelmet a vállalkozások. Az elnyerhető összeg a korábbihoz hasonlóan minimum 50 millió, legfeljebb pedig 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást jelent majd.
Ugyanakkor a „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” (GINOP 1.2.2) című felhívás keretösszege is emelkedett, 40 milliárd forintról 60 milliárd forintra. A felhívás célja a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási lehetőségeinek fejlesztése, ezért eszközfejlesztésre, infrastrukturális és ingatlan-beruházásra, akadálymentesítésre és IT fejlesztésére. Ez a támogatás 5 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást jelent.
A logisztikai központok fejlesztésére is több forrás jut, ugyanis a „Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása” (GINOP 1.2.5) című konstrukció keretösszege 4 milliárdról 6 milliárd forintra emelkedett. A felhívás olyan logisztikai vállalkozásoknak szól, amelyek magas hozzáadott értéküknek köszönhetően nagy növekedési potenciállal bírnak, és amelyek a már meglévő üzleti infrastrukturális kapacitásaikat fejlesztenék tovább, ezáltal növelve a hazai vállalkozások versenyképességét. Az elnyerhető támogatás összege 25 és 100 millió forint közötti, az elnyert összeg legalább felét önrészből kell finanszírozni.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Emellett az K+F+I tevékenység fejlesztésére, ösztönzésére irányuló pályázati források is elérhetővé válnak, a vissza nem térítendő pályázatok mellett több olyan felhívás is várható, amelyek hitelkonstrukcióban válnak elérhetővé. A teljes listát a GINOP honlapján lehet elérni, de a legfontosabb, kkv-ket közvetlenül érintő pályázatokról az SZTA blogon is beszámolunk. Itt jegyezzük meg, hogy március második felétől lehet pályázni a mikro-, kis- és középvállalkozások K+F+I tevékenységét támogató „Innovációs voucher” (GINOP-2.1.4-15) című felhívásra.
Fontos kiemelni, hogy a pályázatok nem csupán a pályázatokon nyertes szervezetekre, vállalatokra vannak pozitív hatással. Mivel a vállalkozások nem elszigetelt módon működnek, a forrásnövekedés, ennek következtében pedig a beruházások, eszközbeszerzés, innovációs tevékenység épp az ügyfelek, illetve partnerek számára biztosított termékek, szolgáltatások minőségi, illetve mennyiségi erősítését hivatott elősegíteni. Ha a cégünk tevékenysége következtében nemcsak a vállalat, hanem közvetlen környezetének eredményei is javulnak, biztosak lehetünk benne, hogy valamit jól csinálunk. Ahogy a kockázati tőke (tulajdonrész, kontroll) és a hitel (fedezet, kamat), a vissza nem térítendő források (önrész, feltételeknek való megfelelés) sincsenek ingyen, helyes (akár kombinált) felhasználásuk viszont jelentős értéknövekedést eredményezhet nemcsak vállalati, de régiós, országos, vagy akár nemzetközi szinten is. A listán található pályázati források bő felhasználási köre pedig arra mutat rá, hogy a program a lehető legszélesebb kkv-körnek kíván lehetőséget adni a fejlődésre, legyen szó akár innovatív startupról, akár logisztikai, turisztikai vagy feldolgozóipari cégről, akár elsősorban humánerőforrását bővíteni kívánó társaságról.