Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a társadalmi hasznosság fogalmával, és a piacon egyfajta változás érzékelhető: a tudatos vásárlók száma növekvő tendenciát mutat, és egyre inkább kirajzolódik a trend, hogy a fogyasztók – főként az Y generáció tagjai – hajlandóak több pénzt költeni azokra a termékekre, amelyek gyártóinál hitelesnek tartják a CSR-tevékenységet, így nagymértékben szimpatizálnak a társadalmilag felelős filozófiát mutató és gyakorló brand-ekkel. Ennek mentén pedig a befektetők is egyre többször tekintik szempontnak döntéseik során a vállalatok, startup-ok CSR profilját, illetve azok társadalmi hatását. Összegyűjtöttük a társadalmi tudatossággal tevékenykedő magyar startup-ok 2018-as sikereit, rájuk továbbra is érdemes odafigyelni!

CSR, társadalmi vállalkozás, impact investment

Több, egymással összefüggő trend mutatkozott meg az elmúlt években a piacon, melynek következtében egyre többet hallhattunk a vállalati felelősségvállalásról, a társadalmi vállalkozásokról, illetve a társadalmi és környezeti hatású befektetésekről (impact investment). Kétségtelen, hogy az elmúlt években olyan változások figyelhetők meg a fogyasztók és a vállalatok esetében, amelyek a befektetőket sem hagyják hidegen. A tisztán anyagi előnyre, profitra orientálódó termelés és a non-profit szervezeti forma mellett megerősödött egy harmadik típus is, a társadalmi vállalkozás. Az ilyen startup-ok, vállalkozások célja az, hogy valamilyen társadalmi hiányra, kihívásra választ adjanak, miközben egyúttal sikeres üzleti tevékenységet folytatnak. Nem szabad elfeledkezni azonban a profittermelés fontosságáról, hiszen az üzleti működésre jellemző követelményeknek maradéktalanul meg kell felelniük a fennmaradás érdekében.

Az impact investment mint befektetési stratégia hazánkban még kevésbé elterjedt, nemzetközi szinten azonban egy ideje már nagy népszerűségnek örvend. A lényege, hogy a befektető egy olyan vállalkozásba fektet, amitől az üzleti megtérülés mellett környezeti és társadalmi hatást is remél annak tevékenységét alapul véve. Az impact investment nem CSR és nem is jótékonykodás, az elvárt profit és a társadalmi hatás egyformán fontos a befektető számára. Erről blogunkon Eszter Elemér vendégszerzőnknek köszönhetően itt és itt olvashattunk már.

Oktatás

A társadalmilag tudatos tevékenységek egyik csoportja az oktatási eszközök, környezet és gyakorlat átalakítására irányul, egyre nagyobb szükség van ugyanis az olyan fejlesztésekre, amelyek a megváltozott társadalmi követelményekhez illeszkednek, az újonnan felnövő generáció figyelmét is lekötik, illetve a 21. századi munkaerőpiaci követelményekhez nyújtanak megfelelő alapozást. Az egyik nagy siker 2018-ban az Eddie nevű alkalmazáshoz fűződik, ami bejutott a világ egyik legrangosabb innovációs versenye – a Microsoft Imagine Cup – döntőjébe. Az újító ötlet az általános iskolákat szeretné megtámogatni a sokszor nehezen elérhető és drága eszköztár helyettesítésében: egy okostelefonos alkalmazás a tankönyvek beszkennelt képei nyomán kiterjesztett valóság segítségével (AR – Augmented Reality) jelenítene meg különböző tartalmakat. A Budapest School kezdeményezés pedig idén is tovább növekedett, a 2015-ös indulása óta most már hét helyszínen működnek, már a fővároson kívül, Solymáron is indítottak iskolát, illetve Szegeden is terveznek egyet nyitni a jövőben. Az alternatív iskola a kiegyensúlyozott élethez szükséges gondolkodásmódját és szemléletét hivatott fejleszteni. Szintén a gyerekek fejlesztését célozza a BOOKR Kids. A meseolvasást forradalmasító, interaktív könyveket és alkalmazásokat fejlesztő cég célja, hogy hidat építsen a könyvek és a digitális világ között, illetve, hogy az irodalom a gyerekek életének természetes részévé válhasson. Ma már 5 országban van jelen a cég, szerződött partnerük van Kínában és Norvégiában is, és a tőkeinjekciót követően további nemzetközi terjeszkedést terveznek.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

A kisgyermekek helyett a Cogito és a Xeropan pedig inkább az idősebbekre fókuszál. Az előbbi a Magyarországon idén először megrendezett Pitch@Palace Hungary 1.0 startup versenyen harmadik helyezettje és a People’s Choice Award díj választottja is. A Cogito olyan közösségi platform kialakításán dolgozik, amelyben a hallgatók és az oktatók közösen szerkeszthető tananyagokat hozhatnak létre és oszthatnak meg. A Xeropan alkalmazás pedig az angol tanulást igyekszik könnyedebbé és szórakoztatóbbá, ezáltal elérhetőbbé is tenni: a tananyagok az eddig megszokottnál szélesebb körben elérhető tudásra építenek, filmelőzetesekre, tévéshow-k párbeszédeire és híranyagokra épülnek.

Kisegítő lehetőségek

Két magyar, fogyatékossággal élők mindennapjait és kommunikációját segítő alkalmazás is nemzetközi sikereket könyvelhetett el idén. Az EVA magyar megálmodója megnyerte az Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretében átadott, az Év Innovátora díjat. Az EVA egy olyan, gépi látást alkalmazó okosszemüveg, amely mesterséges intelligencia segítségével feldolgozza a környezeti ingereket, amelyről szóban nyújt tájékoztatást a láttássérült használójának. Egy másik magyar startup, a SignAll pedig a siketek és a hallók közötti kommunikációt forradalmasítja. Jelenleg a SignAll az egyetlen olyan megoldás, amely a siket jelnyelv valós idejű, automatikus fordítását képes elvégezni. Idén a fordító rendszert bemutatták a világ egyik legnagyobb fogyasztói elektronikai vásárán, a Las Vegas-i CES-en (Customer Electronics Show), és itt az öt legjobb fogyatékossággal élőket vagy időseket segítő fejlesztés közé választották.

Környezetvédelem

2018-ban három olyan startup is felhívta magára a figyelmet, akiknek a megoldásai a környezeti szennyezés visszaszorítását segítik elő. A HeatTank év elején már szerepelt a 2018 ígéretes startup-jai listánkon is, hiszen már több versenyt megnyertek, bejutottak a K&H Start It inkubátorprogramjába is, idén pedig befektetőt is találtak. A 150.000 euróról szóló megállapodás nyomán elkezdhetik gyártani a termékeiket, illetve kibővíthetik és nemzetközi oltalom alá helyezhetik a szabadalmat. A HeatTank egy olyan hőtároló, amely fázisváltó anyagot alkalmaz a hő tárolására: a hagyományos vizes technológiáknál akár 90%-kal kisebb méretű tároló 20-30%-os energiamegtakarítást tesz lehetővé. A levegő tisztántartását segíti a TrackOnTheMap nevű fejlesztés is, amely a Climate-KIC accelerátor programjának egyik ígéretes tagjaként egy olyan hatékony rendszert dolgozott ki, amely térképes felületen kapcsolja össze a megrendelőket, fuvarszervezőket és szállítókat. A kamionok hatékony kihasználása révén pedig évente akár harmadával is csökkenthető a károsanyag-kibocsátás. A károsanyag-kibocsátás visszaszorítását támogatja a GreenGo autómegosztó rendszer is, amely elektromos autókat kínál rövid távú használatra. A GreenGo szintén 2018 ígéretes vállalkozásai közé tartozott. Az év a kihívások ellenére is sikereket hozott a cégnek, tovább növelték elektromos autókból álló flottájukat, 2018 végéig 300-ra növelték az elérhető kocsik számát.