Az idei évtől öt tőkealapon keresztül összesen közel 71 milliárd forintnyi forrást helyezhet ki az állami tulajdonú Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. hazai kis és közepes méretű cégekbe. A „versenyképességi tőkeprogram” elsősorban az innovatív kisvállalkozásokat segíti, kiemelten az ipar területén, legyen szó a beszállítói láncban való feljebblépésről, határon túli terjeszkedésről vagy éppen termékfejlesztésről. Az alapkezelő az elmúlt fél évben közel 2,8 milliárd forintot fektetett be 10 innovatív magyar cégbe.

2019-től öt tőkealapon keresztül járul hozzá a magyar kis- és középvállalkozások finanszírozásához a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Az alapkezelő első tőkealapja, a közel kilenc éve működő Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkekeretét 2017 szeptemberében bővítették 22 milliárd forintra, és szintén ekkor indult 20 milliárdos forrással a határon átnyúló üzleti terjeszkedéseket támogató Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap. A tavalyi évben megvalósította első befektetését a 13 milliárd forintos Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (a Megakrán Nyrt. tőkeemelésében vett részt), és az összesen közel 16 milliárd forintnyi kerettel működő, kifejezetten iparfejlesztési célokat segítő Irinyi Kockázati Tőkealapok is elindultak.

Innovatív ipari vállalkozásokra fókuszál a versenyképességi tőkeprogram

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tehát az idei évtől 71 milliárd forint forrással a hazai kkv-k széles köre számára képes megfelelő finanszírozást biztosítani. A tőkebefektetések elsősorban a növekedési szakaszban lévő, stabil bővülésre képes, innovatív cégeket célozzák; a következő években sokszáz ilyen magyar vállalkozás juthat pénzhez a tőkeprogramnak köszönhetően. A befektetésekkel az adott tőkealap meghatározott időre, jellemzően 4-5 évre tulajdonrészt szerez a cégben, amely minden esetben legfeljebb 49 százalékos, az alapkezelő csendestársként nyújt segítséget. A támogatás visszatérítendő, legtöbbször a vállalkozók a befektetési időszakot követően visszavásárolják az üzletrészt.

Magyarországon jelenleg vékony a gazdaság gerincét jelentő innovatív középvállalati réteg, kevés a jellemzően az ipar területén működő, sokszor családi tulajdonban lévő, nemzetközileg is versenyképes, hosszú távú gondolkodású cég. Az alapkezelő tőkeprogramjának célja, hogy minél több hazai vállalkozás fejlődjön erre a szintre. A magyar tulajdonú ipari cégekben óriási innovációs potenciál van, ennek kihasználását támogatjuk.

Programozóiskola, „deszkaroller” és reptéri tűzoltóképző a legutóbbi befektetések közt

Az utóbbi fél évben a Széchenyi Tőkealap-kezelő 10 befektetést hajtott végre, összesen közel 2,8 milliárd forint értékben. Ezzel 108-ra nőtt az alapkezelő által megvalósított befektetések száma, a tőkebefektetések összértéke pedig megközelíti a 16 milliárd forintot.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

2018-ban többek között a Green Fox Academy kisgyermekes anyukáknak szóló képzésének, valamint prágai iskolájának megnyitásához járult hozzá a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., és a dizájnoltalom alatt álló, magyar tervezésű, fából készült Boardy deszkarollerbe is befektetett. A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealapon keresztül pedig az Euro Dori Transport Kft.-be történő tőkeinjekcióval kis erdélyi fuvarozócégek „összefogását”, az IPR-Insights cégcsoportba való befektetéssel pedig a magyar szoftvergazdálkodási szakértő romániai terjeszkedését segíti.

Sikeres „exitekre”, azaz a befektetési időszakot követő eredményes kiszállásokra is sor került. A bonyhádi székhelyű, bőrbevonatú alkatrészek gyártásával foglalkozó Schaefer-Oesterle Kft. három év alatt közel egy milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket, foglalkoztatottsági létszámát pedig megduplázta. Két informatikai befektetés is eredményesen zárult az utóbbi időben: az acéliparban használt hegesztőgépek hatékonyságát növelő rendszer fejlesztésével foglalkozó SYSX, valamint az egyedi nagyvállalati tartalomkezelő rendszereket és viselkedésalapú online megoldásokat fejlesztő ShiwaForce.com Kft. befektetéseket zárta az alapkezelő.