Bereznay Tamás Egyserpenyős receptekAz olvasók imádják igényes kiadványaikat, a nagy áruházláncok alig várják, hogy polcaikon az ő borítóik díszelegjenek, eladásaik évről évre ugrásszerűen növekednek, és még mindig csak az út elején járnak. A BOOOK Kiadót érdemes lesz figyelemmel követni, mert a magyar könyvpiac egyik legizgalmasabb céges sztorija bontakozik ki a szemünk előtt. Ebben pedig nagy szerepet játszik a Széchenyi Tőkebefektetési Alap is, amely 2015-ben 50 millió forintot fektetett a vállalkozásba.

Az alábbiakban nem csak egy izgalmas márka történetéről olvashatsz, de néhány tippel segítünk egy-két karácsonyi ajándék kiválasztásában is.

A könyvpiac rendkívül tőkeigényes szektor, egy-egy kiadvány elkészítése akár több mint egy évet is igényel, a kiadás után pedig – a könyv iránt mutatkozó érdeklődés függvényében – akár további egy vagy két év is eltelhet, amíg a költségek megtérülnek. Ez alatt pedig a vállalkozásnak folyamatosan fedeznie kell a havi és eseti költségeit. A könyvnyomtatás mint hagyományos ágazat a sajátosságai miatt nem tartozik a tőkebefektetők fő célpiacai közé, sőt. Nem sok befektetőt találunk, aki akár csak esélyt adna a szektornak, hogy rátaláljon egy-két hosszú távú növekedésre képes vállalkozásra. Pedig a magyar piacon is találhatunk olyan kiadókat, amelyek egyrészt közelről figyelik a vásárlói szokások alakulását, és képesek ezekre rugalmasan reagálni, másrészt olyan hiánypótló, minőségi termékeket tudnak kínálni olvasóiknak, amelyek mind tartalmi, mind formai szempontból egyedülálló kiadványok; egyszerre érdekes olvasmányok, látványos fotókönyvek, használati eszközök és ajándékok is, és egy e-book aligha fogja visszaadni azt az élményt, amit egy lapozható kiadvány kínál. Igen, itt elsősorban a BOOOK Kiadó izgalmas termékportfóliójáról van szó.

Hogyan indult a BOOOK Kiadó?

Bereznay Tamás Hungarian Dessert BookA BOOOK Kiadót 2009-ben, közvetlenül a gazdasági válság után alapították. Ekkor a tulajdonosoknak még kevés tapasztalatuk volt a könyvpiaccal kapcsolatban, egy jó alapokra építő vállalkozás elindításához azonban megvolt az elképzelés, az ambíció és az üzleti érték. Többek között Széplaki Péter ügyvezető és Bereznay Tamás sztárséf – akik azóta is tulajdonosok a cégben –  kiadták az első könyvet Mai magyar konyha címen, amelyben Bereznay Tamás mutatja be a hazai konyhaművészet sokoldalúságát. A könyv 2009-ben a karácsonyi időszak egyik bestsellere lett. Ezt követően a kiadó a hazai gasztronómia több neves tagjával is együttműködött. Többek között Segal Viktor, Havas Dóra (Lila Füge) vagy Bede Anna tollából (és fakanalából) is született izgalmas receptkönyv, miközben a kiadó a konyhaművészeten kívüli témakörökben is megjelentetett egy-egy könyvet, és az angol nyelvű kiadványokkal is sikereket aratott (a Hungarian Dessert Book pedig idén a világ legjobb süteményes szakácskönyvének járó díjat is megnyerte).

Tőkebevonás: egy új időszámítás kezdete

Az ismétlődő siker hamar odáig juttathat egy vállalkozást, hogy a további igények kiszolgálásához és a lehetőségek kiaknázásához kénytelen bővülni. A BOOOK a kockázati tőke és a Széchenyi Tőkebefektetési Alap mellett döntöttek. Széplaki Péter szerint a tőkebefektetés nélkül nem tudtak volna akkor tovább működni, így 2015-ben mondhatni egy teljesen új lehetőséget kapott a cég a piac meghódítására, amellyel sikerül is élnie. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter] A kockázati tőke mint finanszírozási forma illeszkedett az üzleti céljaikhoz, illetve fontos érv volt mellette az is, hogy egy külső, szakmai partner segíteni tudja a cég szakmai fejlődését és tanulási folyamatát. Az SZTA-t egyrészt egy rendkívül erős üzleti koncepcióval, másrészt a tulajdonosok elhivatottságával, ambiciózusságával győzték meg. A csapat már a legelején látta, hogy a tagok hozzáállása legalább olyan fontos, mint a szakmai múlt. Az 50 millió forintos befektetésnek köszönhetően a cég aztán új pályára tudott állni. 2015-ben és 2016-ban jelentősen megugrott az árbevételük, és már az idei év is elég erős forgalom-növekedést mutat, pedig a karácsonyi időszak még hátravan. A csapat is folyamatosan bővül a befektetés óta, a korábbi háromfős csapat ma már kilencfős. Tavaly nyáron pedig kisebb irodájukból sikerült átköltözniük egy tágasba, ahol gyártóközpontot és rendezvényhelyszínt is kialakítottak. Azt érdemes tudni, hogy a receptkönyvek valamennyi fogását ebben a Könyves Kálmán körúti irodában készítik, kóstolják és fotózzák, ennek eredménye az a rengeteg látványos kép, amely az újabb receptkönyveket színesíti.

A hely pedig kiválóan alkalmas zártkörű összejövetelek, nagyobb volumenű rendezvények, kötetlen csapatépítések, céges vacsorák vagy családias ünnepi alkalmak megszervezésére is. Már számos kisebb cég és nagyvállalat képviselői választották az egyedi hangulatú közösségi teret VIP-rendezvényük helyszínéül.

BOOOK Kitchen

A BOOOK mint izgalmas magyar brand

Míg a kezdetekben a BOOOK márkája elsősorban neves szerzőik személyes márkájára épített, azaz a polcokon a fogyasztók elsősorban például Bereznay-kötetet, és nem BOOOK-kiadványt kerestek, addig mára a kiadó egy olyan brandet épített fel, amelyet az olvasók, valamint a partnerek is ismernek és szeretnek, amely könnyen megkülönböztethető és egyedi értékajánlattal rendelkezik. Tehát aki a kezébe vesz egy új BOOOK-kiadványt, tudja, mire számíthat. Egyedi, igényesen megírt tartalomra, izgalmas felépítésre, fotóalbumba kívánkozó fényképekre, kis csavarokra, felfedezendő apró részletekre. Egyszóval olyan minőségi termékre, amely lehetővé teszi, hogy kiemelkedővé tegyen egy kisvállalkozást a könyvpiacon. A BOOOK-könyvek mára az egész országban, szinte valamennyi könyváruházban és szupermarketláncban, sőt mi több rendezvényhelyszíneken és kisebb partnereknél, például éttermekben is elérhetőek. Ez többek között annak is köszönhető, hogy számos partner maga keresi meg a kiadót, hogy kínálatukban az ő különleges könyveik is elérhetővé váljanak. A top 100-as könyves sikerlistákon általában mindig megtalálható 10-12 BOOOK-könyv, miközben a kiadó a fennállása alatt összesen ennek kb. a dupláját adta ki. A legnépszerűbbek a tudatos étkezésről szóló könyvek (pl. Mindenmentes, Mit eszik a vega gyerek?, Glutén nélkül, Viszlát, cukor és fehér liszt!), de egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a kiadó nem gasztronómiai témájú kiadványaira is (pl. Travellina: Világutazók kézikönyve, A nagy DIY könyv, Az elveszett boszorkány).

Rajongani egy könyvkiadóért

Bár egy vállalkozás kis mérete gyakran jelent hátrányt a piaci versenyben, a BOOOK képes ezt a saját javára fordítani. A csapat friss és profi, sokkal rugalmasabban és gyorsabban tud reagálni a piaci trendekre, mint egy több vezetői szinttel működő nagyvállalat. Nemcsak figyelik és elemzik a fogyasztói visszajelzéseket, de közvetlenebb kapcsolatot is alakítottak ki a követőkkel. A csapattagok rendkívül sok kiállításon, fesztiválon, rendezvényen jelen vannak, és szívesen elbeszélgetnek bárkivel bármiről. Nagyon sok olvasójukat személyesen is ismerik, így rengeteg közvetlen visszajelzés jut el hozzájuk. A közösségi médiában, elsősorban a Facebookon egyre bővül egy aktív és lelkes közösség, amely ma már több mint 13 ezer követőt számlál. A kiadó minden héten igyekszik a kedvükben járni valamilyen játékkal vagy kedvezménnyel, amiért a közösség is hálás. Emellett az Instagram-profiljukat is érdemes követni, illetve YouTube-csatornájukon számos, kiadvánnyal kapcsolatos videó megtekinthető.

Decemberben külön érdemes követni a Facebook-oldalukat, illetve kommentelni, ugyanis adventi játékuk keretében december 22-ig minden nap lehetőség nyílik egy-egy könyv megnyerésére.

Juditu Dekor.álom

Milyen terveik vannak a következő évekre?

  1. A hiánypótló angol nyelvű kiadványok hazai és külföldi sikere azt mutatja, hogy lenne igény további hasonló könyvekre. Az exporttevékenység fellendítése az elsőszámú középtávú tervek között szerepel. Cél, hogy a következő években további 5-10 angol nyelvű BOOOK-könyv lásson napvilágot.
  2. Az egyre bővülő vásárlói és partneri kör még teljesebb körű kiszolgálását egy új webshop létrehozásával kívánják lehetővé tenni, ezen már dolgozik a csapat.
  3. A folyamatos bővülés a szervezet strukturális átalakítását is szükségessé teszi, amiben például az SZTA mint számos vállalkozásfejlődést végigkísérő kisebbségi tulajdonos is tud szakmai támogatást nyújtani.

Milyen könyveket érdemes beszerezned idén karácsonykor?

Természetesen a BOOOK teljes könyvkínálatából érdemes szemezgetni, de mivel a legújabb kiadványokkal egyelőre kevesebbszer találkozhattál, mint a klasszikusokkal, ezek közül ajánlanánk négy izgalmas címet. Valamennyi mind saját használatra, mind a családnak vagy ismerősnek meglepetésként remek vétel. Na de lássuk őket! Márk Szonja: Édes ajándékok – Az Édesem cukrászda tulajdonosa 41 finomabbnál finomabb, otthon elkészíthető édes ajándékhoz ad ötleteket és recepteket, hogy az év bármely ünnepekor különleges finomságokkal lephessük meg barátainkat. Bereznay Tamás: Egyserpenyős receptek – A Hentesek című főzőműsor házigazdájának, Bereznay Tamás sztárséfnek a legújabb könyve ötven ínycsiklandó, egy serpenyőben elkészíthető recepttel kíván mind a kezdő szakácsok, mind a szuperhaladók kedvére tenni. A kötetben hagyományos és különleges ételek, vagány és könnyen elkészíthető fogások receptjeit étvágygerjesztő fotók fűszerezik. Varga Judit – Juditu: DEKOR.ÁLOM – A népszerű Juditu blog írójának első könyve olyan nőknek szól, akik örömüket lelik az alkotásban, otthonuk szépítésében, a saját kezűleg készült, divatos kiegészítőkben, és akiknek fontos, hogy mindig egyediek és stílusosak legyenek. A kötet több mint egy ötletadó DIY-kézikönyv. Sokkal inkább stíluskalauz, amely a projektekhez kapcsolódó tanácsok, tippek, személyes történetek, a hangulati és inspirációs fotók által, illetve a kulisszatitkokkal együtt betekintést nyújt a Juditu-világba. Kollár Borbála, Kollár Franciska: Inspiráció természetesen – A szerzőpáros rendhagyó életmódkalauza nem csupán kreatív ötleteket oszt, de fontos szemléletformáló gondolatokat is, legfőbb célja, hogy saját példákon keresztül másokat is arra ösztönözzön, hogy merjenek rátalálni a kreativitásukra – ezáltal önmagukra is. A könyv egyszerre gyönyörködtet és inspirál, egyúttal kapaszkodókat kínál mindenki számára, aki szeretne önazonos, stílusos környezetet kialakítani maga körül. Elsősorban olyan olvasóknak ajánlott, akik szeretnének rátalálni a saját stílusukra, akik szeretnék személyesebbé tenni a környezetüket, és megélni az alkotás semmihez sem fogható örömét. Bereznay Tamás Egyserpenyős receptek Fotók forrása: BOOOK Kiadó