A vállalkozók és a befektetők legközelebbi találkahelye: InvestPlacc

A vállalkozók és a befektetők legközelebbi találkahelye: InvestPlacc

A vállalkozók és a befektetők legközelebbi találkahelye: InvestPlacc 226 125 SZÉCHENYI ALAPOK

2016-09-06-investplaccA szeptember 23. és október 3. közé eső Design Hét ismét lehetőséget kínál a vállalkozóknak, hogy már meglévő ötletükhöz, vállalkozásuk fejlesztéséhez befektetőt találjanak, ezúttal az InvestPlacc elnevezésű eseményen. A szeptember 29-i egész napos rendezvényen az érdeklődők különböző előadásokon tájékozódhatnak az üzleti angyalokról, a kockázati tőkebefektetőkről, megismerhetik a regionális befektetői piacot, illetve a nap végén személyes konzultáción is részt vehetnek, többek között az SZTA képviselőjével is.

A Széphárom Közösségi Térben megrendezésre kerülő eseményt a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség szervezi a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesülettel =(HVCA) karöltve, célja pedig, hogy összehozza a vállalkozókat és a potenciális befektetőket. A program szeptember 29-én reggel, az ügynökség képviselőjének bevezető gondolataival kezdődik. Dr. Botos Viktor előadása arra a kérdésre ad választ, hogy miképpen lehet egy jó ötletet, egy szellemi alkotást vonzóvá tenni és a megvalósítás útjára helyezni.

Ezt követően az üzleti angyalokat tömörítő szervezet, a Hungarian Business Angel Network (HBAN) is bemutatkozik, ismertetve az üzleti angyalok szerepét a kockázati tőkebefektetések ágazatában. A HBAN arra törekszik, hogy közös platformot kínáljon a projektjeik megvalósításán dolgozó vállalkozóknak és a potenciálisan befektető, tapasztalt üzletembereknek. Bár hazánkban eddig nem volt magas az üzleti angyalok és az általuk befektetett (a tőkepiacon jellemzően alacsonyabb) pénzösszegek aránya, ez most változni látszik. A hálózat nem kizárólag a hazai üzleti szereplőket kívánja összehozni, tevékenységébe tartozik a regionális befektetők és a magyar vállalkozók összekapcsolása is, nyitva ezzel az esetleges nemzetközi növekedési lehetőségek felé is.

Az InvestPlacc részletesen körüljárja a kockázati tőkebefektetésről szükséges tudnivalókat, a hazai piacon az elmúlt két év legtöbb exitjét produkáló SZTA képviseletében Török József üzletfejlesztési és startup igazgató mutatja be, hogy mi kell a sikeres exit eléréséhez és hogyan kezelik ezt közel 100 befektetés után. Ezek a különböző iparágakban megvalósuló projektek kitűnő példaként szolgálnak arra, hogy egy gondosan kidolgozott üzleti terv és egy, a projektbe meghatározó nagyságú tőkével beszálló befektető milyen sikereket érhet el belátható időn belül.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Az InvestPlacc megvalósítását támogató International Visegrad Fund szakmai programmal is készül. A rendezvény második felében a résztvevők Szlovákia, Csehország és Lengyelország képviseletével egy panelbeszélgetés formájában betekintést nyerhetnek a regionális tőkebefektetésekbe is.

Az érdekes és hasznos előadások mellett az InvestPlaccon személyes konzultációra is lehetőség nyílik. A programra előzetesen regisztrálók bemutathatják projektjeiket, feltehetik kérdéseiket a sokat látott szakembereknek, akik tanácsokkal és hasznos tippekkel látják el őket. A találkozókon akár hosszabb távú együttműködések is elkezdődhetnek, a projektgazdák – ahogy arra korábbi, hasonló rendezvényeken is volt példa – könnyen befektetőre találhatnak az eseményen.

Az InvestPlaccra szeptember 21-ig lehet jelentkezni az Eventbrite-on, ahol a részletes program is elérhető.