Nagy érdeklődés övezi az idei ősz legfontosabb, kockázati tőkével foglalkozó szakmai rendezvényét, a Venture Capital Summitot, amelyre október 27-én kerül sor a BMC (Budapest Music Center) rendezvényközpontban. A konferencia fontos tanulságokkal és hasznos ötletekkel szolgálhat a startupok, banki, befektetési felsővezetők, private banking és prémium banking vezető szakemberei számára a kockázati tőkepiac JEREMIE utáni lehetőségei kapcsán.

Az ősz első fele még a szüretelés jegyében telik, ám novembertől a legfontosabb feladat a felkészülés az évzárásra és a jövő évre. Az idei évben ez különösen igaz a kockázatitőke-piac helyzetére nézve is: a 130 milliárd forintos EU támogatású JEREMIE-program lezárult, a vállalkozásoknak pedig azonnal új ötletekre, forrásokra és stratégiákra van szükségük a továbblépéshez. A közel tucatnyi előadást és három kerekasztal-beszélgetést kínáló Venture Summit Capital 2016-os programja éppen az induló és befektetőket kereső vállalkozások számára legfontosabb kérdéseket feszegeti.

A Corvinus Kockázati Tőke-alapkezelő szerepéről, feladatairól és jelenlegi kihívásairól Kisgergely Kornél beszél, majd Csuhaj Imre elnök–vezérigazgató számol be a legnagyobb hazai portfóliót kezelő Széchenyi Tőkebefektetési Alap 100 kockázati tőkebefektetés tapasztalatairól. A diagnózis vélhetően mélyreható és tanulságos lesz, hiszen a több száz cégértékelés, átvilágítás, a tulajdonos ügyvezetőkkel való egyeztetések rámutattak azokra a hiányosságokra, amelyek a magyar cégek legtöbbjét jellemzik. Dr. Oszkó Péter, az Oxo Lab vezetője előadásában arra fókuszál, hogy miként válhat ismét piaci alapúvá a hazai finanszírozási ökoszisztéma, hogyan működnek a valóban piaci alapú alapok és befektetők, illetve kitér a jelenlegi helyzetben a befektetők és a vállalkozók számára kínálkozó lehetőségekre is.

A délelőtti előadások között Török József, az SZTA üzletfejlesztési és startup igazgatója ezúttal az Európai Bizottság melletti munkája kapcsán a pénzügyi eszközökkel kapcsolatos lehetőségekről beszél.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Komoly érdeklődés várható Zsiborás Gergő, a Forbes Magazin munkatársának előadása kapcsán, ami nem meglepő. Ez a magazin indított 2015 májusában pert azért, hogy megismerhető legyenek a JEREMIE-alapkezelői pályázatok nyertes anyagai, majd hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik kockázati alapkezelő az uniós forrásokból több milliárd forintnyi pénzt utalt ki saját tulajdonosainak érdekeltségébe tartozó, gazdasági tevékenység nélkül működő cégekhez, ahelyett, hogy innovatív startupokat támogatott volna. Az előadáson várhatóan újabb értelmezéseket, tényeket ismerhetnek meg a konferencia látogatói.

Eszter Elemér, a Portus Buda képviseletében a társadalmilag hasznos befektetések világába kalauzolja el a látogatókat, előadásával azt a kérdést járja körül, hogy adományként vagy üzletként érdemes-e gondolnunk a társadalmi hasznot produkáló befektetéseinkre, illetve hogy hogyan élhetjük meg jó üzletként az ilyen jellegű befektetéseinket.

A nap folyamán három kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, amelyeken neves hazai szakemberek, köztük Balogh Péter (NNG), Vinnai Balázs (Misys), Erdei Sándor (DBH), Karsai Tamás (Nemzetgazdasági Minisztérium), Vitán Gábor (Venturio) vitatják meg a JEREMIE-program eredményeit és problémáit, a „B” roundok kétségbeejtő hiányát a hazai tőkepiacon, illetve a nemzetközi tőkebevonás kapcsán itthon alkalmazható tapasztalatait.

A csúcskonferencia látogatói a szakma igazi nagyágyúitól ismerhetik meg a jelenlegi trendeket, illetve a leghatékonyabb növekedési stratégiákat. Sőt az eseménynek kimondottan célja az is, hogy lehetőséget teremtsen a befektetők és ötletek, induló cégek találkozására éppúgy, mint a kötetlen, szakmai viták lefolytatására az aktuális kihívások és akár kényes kérdések kapcsán.

A Venture Capital Summitnak 2017. október 27-én a Budapest Music Center ad otthont. A részletes program és további információk a rendezvény honlapján érhetők el.

Az előző évek Venture Capital Summit konferenciáinak rövid beszámolói az alábbi linkeken érhetők el: