Ötödik alkalommal rendezik meg a legnagyobb Budapesten kívüli hazai startup eseményt, a Startup Hetet Debrecenben, ezúttal a Nagyerdei Víztoronyban. A szeptember 23-án kezdődő, ingyenesen látogatható eseménysorozat kis- és középvállalkozásoknak dedikált napján Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő üzletfejlesztési- és startup igazgatója is előadást tart. Bejegyzésünkben körbejárjuk, mire számíthatnak a látogatók az 5 nap során.

Debrecen, a növekedés vidéki bázisa

Ahogy azt nemrég a Debrecen gazdasági fejlődését és startup ökoszisztémáját bemutató bejegyzésünkben megfogalmaztuk, a város folyamatos növekedésének köszönhetően a 2015-ben elindult Startup Hét biztos alapokra érkezett, hiszen adott volt egy pezsgő, lelkes, fiatal vállalkozói réteg. A rendezvény legfőbb célja a kezdetektől fogva, hogy az innovatív debreceni vállalkozásokat reflektorfénybe helyezve növelje a vállalkozói közösség versenyképességét, valamint networking lehetőséget biztosítva hidat képezzen a helyi gazdasági ökoszisztéma szereplői között, az egyetemtől és az önkormányzattól kezdve a nagyvállalatokon, kis- és középvállalkozásokon, illetve startupokon át egészen a befektetőkig.

A jövő generációja

A rendezvény minden napján más-más témakör áll a fókuszban, közös pontként az egyes napokat lezáró networking szolgál. Az esemény nulladik napja egyfajta felvezetésként funkcionál: Dr. Papp László, Debrecen polgármestere ünnepélyes sajtótájékoztató keretein belül nyitja a rendezvényt szeptember 23-án, majd startup slam poetry és egy, a helyi startup közeg helyzetéről szóló vitaest színesíti a programot.

Az első napon a jövő vállalkozói generációja kerül előtérbe: a megnyitót követően a középiskolások kapnak lehetőséget arra, hogy ötleteiket egy rangos zsűri elé tárják. A program ezután kerekasztal beszélgetéssel folytatódik, amely a fiatalok vállalkozóvá válásának lépéseit, lehetőségeit bontja ki, szemléltetve a jó gyakorlatokat. A beszélgetésben Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal magyar startup ökoszisztémáért felelős elnöki megbízottja, Buri Zsolt, a National Instruments műszaki oktatási kapcsolatokért felelős programmenedzsere, valamint a Debreceni Egyetem delegációja vesznek részt. A nap végén kihirdetik a diákok ötletversenyének győztesét.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

A kkv-k napja

A második nap a kis- és középvállalkozások napja, ezért az előadások és beszélgetések is azokat a témákat járják körbe, amelyek napjainkban a leginkább érintik ezeket a cégeket – ilyenek többek között az innováció, a növekedés, a digitalizáció, a generációváltás és a nemzetközi terjeszkedés. Herdon István, a XANGA-csoport alapítójának nyitóbeszéde után Harsányi Zsolt, az EDC Debrecen vállalkozásfejlesztési csoportvezetője tart előadást. Az ezután következő kerekasztal-beszélgetésben a debreceni repülőtér fejlesztésében is szerepet vállaló Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. is részt vesz. A kkv-k támogatását célzó programokat, képzéseket és tőkealapokat Török József, az SZTA üzletfejlesztési- és startup igazgatója, Paulovits Márton, a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Akvizíciós igazgatója, Szepesi Balázs, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára és Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója mutatják be részletesen.

Befektetők, nemzetközi terjeszkedés

A harmadik napon a befektetők kerülnek előtérbe: a nap megnyitását követően a befektetések folyamatát különböző szemszögekből megközelítő kerekasztal-beszélgetést kísérhetnek figyelemmel a látogatók. A témáról Dr. Ming Barbara, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jogi bizottságának tagja, egyben az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő partnere és bizottsági tagja, Balogh Péter, a Baconsult alapítója és Zajdó Csaba, az ország második legnagyobb startup stúdiója, az Innonic ügyvezetője osztja meg saját tapasztalatait. A program egy zártkörű pitch találkozót is tartalmaz, amelyet a régió kezdő vállalkozói, ötletgazdái és befektetői között tartanak meg.

Az eseménysorozat utolsó napján az érdeklődők a vállalkozásindítás nemzetközi helyzetével ismerkedhetnek meg közelebbről. Ennek keretében Olivia Exton és Gulyás Gergely részletezik a brit piacra lépés lehetőségeit, kihívásait a Startup Campus London inkubációs program képviseletében. Ezt követően Johnny Issaq, az online ételrendeléssel foglalkozó VisitMe ügyvezetője beszél arról, hogy mire érdemes odafigyelnie egy külföldi diáknak, aki Magyarországon szeretne sikeres startup vállalkozást építeni. A hetet egy nagyszabású kerekasztal-beszélgetés zárja le: magyar, szlovák és román szakemberek vitatják meg Debrecen startup ökoszisztémájának szerepét, kihívásait és lehetőségeit a három ország viszonylatában.