A hetekben több, a hazai piac számára meghatározó befektetésről született döntés a Széchenyi Tőkebefektetési Alapnál: a Boardy deszkaroller mellett az „okos” és állatbarát Vet for Pet Kisállat Szakrendelő, valamint a pay-per-view alapú videómegosztót fejlesztő VIS jutottak finanszírozáshoz, összesen közel félmilliárd forint értékben. Az új befektetésekkel a tőkealap a jövő innovatív ötleteit hívatott támogatni.
A 2011-ben indult tőkealap befektetési időszakát 2017 szeptemberében hosszabbították meg, 2025 év végéig fektethet kockázati tőkét hazai kis- és középvállalkozásokba. A befektetési időszak mellett kibővült az alap befektetési kerete is, mintegy 8 milliárd forinttal, összesen 22 milliárd forintra. Ráadásul az újabb tőkeforrás mellett az SZTA a sikeres kilépésekből visszaforgó összegeket újra befektetheti ígéretes, növekedni képes hazai cégekbe. Az alaphoz érkezett friss forrásokról itt írtunk részletesen. A most bejelentett 3 új befektetés is ennek köszönhetően valósult meg.
Alternatív megoldás a városi közlekedésben
Az egyedi tervezésű, dizájnoltalom alatt álló magyar deszkarollerbe összesen 110 millió forint értékben fektet be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap. A Boardy rugalmasságát fa-üvegszál anyag biztosítja, környezetbarát és egészségtudatos városi közlekedési eszköz. Az utóbbi években reneszánszukat élik a rollerek, egyre többen kedvelik a rövid távú városi közlekedésre kiválóan alkalmas eszközöket. A rollerezés a biciklizéshez hasonlóan környezetbarát, kis helyigényű és rendkívül mobilis közlekedési mód. Ráadásul ezek a változatok egészségtudatosak is, használatukkal biztosítható a napi rendszeres testmozgás. Sokak számára fontos ugyanakkor, hogy a rollerek biztonságosabbak a kerékpározásnál, ugyanis járdán is közlekedhetünk velük.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
„Okos” megoldások az állatorvosi rendelőben
A Vet for Pet Kisállat Szakrendelő különlegességét a technológiai megoldások széleskörű használata, valamint az egyedi dizájn-megközelítés (színek, formák, világítás, hangszigetelés, formaöltözet) adják. Előbbi mind a műszerezettségben, mind az állatok elhelyezésében, mind az integrált informatikai rendszerben tetten érhető, utóbbi pedig az állatok és a gazdik „fehér köpeny szindrómájának” csökkentésére szolgál. Az iparági szokásoktól eltérően a Vet for Pet szakrendelőjében minden elvégzett beavatkozás elektronikusan rögzítésre és minden eladott termék számlázásra kerül, a gazdik a kedvenceik állapotáról folyamatosan tájékozódhatnak a honlapon keresztül. A vállalkozásba 101,35 millió forintot fektet az SZTA.
Gyümölcsöző videómegosztó platform
A VIS Kft. olyan egyedülálló PPV (pay-per-view), azaz megtekintésenként történő fizetésen alapuló videómegosztó platformot fejleszt, amelynek használatával egyszerre tehető anyagilag is érdekeltté a tartalom készítője, fogyasztója, sőt, ajánlója is. Az üzleti modell egyik legvonzóbb jellemzője, hogy az első letöltéstől kezdve kiszámítható bevételszerzési lehetőséget biztosít a platformhoz kapcsolódó valamennyi szereplő részére. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap 220 millió forinttal száll be a társaságba.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap, illetve a három új alap, összesen 63 milliárd forintos kerettel járul hozzá az innovatív kis- és középvállalkozások versenyképességéhez. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 4 tőkealapja elsősorban növekedési tőkeként funkcionál. A 22 milliárd forint keretösszegűre emelt Széchenyi Tőkebefektetési Alap, az Irinyi II. Kockázati Tőkealap és a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap is számottevő múlttal, ugyanakkor stabil növekedési kilátásokkal rendelkező vállalkozásokba fektet. Az egyes alapok legfontosabb tulajdonságait táblázatban ismertettük az alábbi bejegyzésben.