A Széchenyi Tőkealap tevékenységéből kifolyólag a blogon túlnyomórészt a magyar kis- és középvállalkozásokhoz és startupokhoz kapcsolódó, illetve nekik szóló, elsősorban finanszírozási forrásokkal kapcsolatos hírekről, lehetőségekről írunk. Emellett viszont a nagyobb összegű, jellemzően privát forrású tőkeügyleteket is figyelemmel kísérjük, ugyanis a nemzetközi célokat kitűző vállalkozások számára hasznos lehet látni, pontosan mi képes megmozgatni a stratégiai befektetőket. Ezekben a tranzakciókban jellemzően olyan startupok vagy cégek érdekeltek, amelyek tevékenységük révén jelentős mértékű növekedésre képesek, ahogy például az SZTA egy korábbi portfóliócége, a Mobile Engine is ezen a pályán fejlődik tovább az exit után. Az elmúlt évek hírei, közleményei alapján megnéztük tehát, mely hazai befektetésekre volt érdemes odafigyelni az elmúlt év során.
2015-ben a legnagyobb visszhangot minden bizonnyal a budapesti székhelyű TriGranit részleges értékesítése keltette. Az 1997-ben alapított vállalat Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb, magán tulajdonban lévő ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalata, amely összesen 9 országban van jelen. Az augusztusban bejelentett felvásárlás előkészítése csaknem egy évig tartott, végül a tulajdonosok a világ egyik legnagyobb, közel 75 milliárd dollár értékű vagyont kezelő magántőke-befektetési vállalatának, a TPG Real Estate-nek adták el a cég jelentős részét, egyes becslések szerint félmilliárd euróért, azaz mintegy 150 milliárd forintért.
A befektető az elmúlt hat évben 3 milliárd dollárt fektetett be észak-amerikai és európai ingatlanalapokba és társaságokba, és a TriGranitban is jelentős potenciált láttak, ugyanis a régió legnagyobb ingatlanbefektetési, -fejlesztési és üzemeltető vállalatát kívánják létrehozni a befektetés nyomán. Úgy látták, hogy a korábbi tulajdonosi szerkezettel nem tudták volna a cél eléréséhez szükséges dinamikus növekedést produkálni. A cégalapító elmondta, hogy „alapítása óta a csoport több mint százszoros profitot termelt az alapítóknak, és miközben a válság a fejlesztők 80-90 százalékát elsodorta, olyan magasra jutott, mint magyar vállalkozás még soha: 2011-ben például a harmadik legnagyobb fejlesztőként tartották nyilván Európában”.
Ugyancsak nagy érdeklődésre tartott számot a szintén 1997-ben alapított magyar Fornetti eladása. A fagyasztott pékárut gyártó és forgalmazó céget a világ harmadik legnagyobb, Európában piacvezető svájci pékárugyártó Aryzta AG vásárolta fel. A Fornetti itthon 800 alkalmazottat foglalkoztat, külföldön további 500 dolgozójuk van, a cég 2014-es árbevétele megközelítette a 20 milliárd forintot. Az alapító tulajdonos szerint a cég elérte növekedésének határát, ezért döntöttek az eladás mellett, a befektető pedig a kelet-közép-európai régiós céljait (2020-ra 12-13 országban piacra lépni) egy új vállalat építése helyett a nemzetközi színvonalon termelő magyar Fornetti felvásárlásával kívánja elérni. Az eladás hamar éreztette hatását, a tranzakciót követően az értékesítés volumene máris 10 százalékkal növekedett, és az új tulajdonos egy kétmillió eurós (600 millió forintos) fejlesztési programot is elindított a cégcsoport további növekedésének biztosítására, amelynek első eleme – egy új bútorüzem – már meg is valósult.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
A Szallas.hu online szállásközvetítéssel foglalkozó társaság piacvezető pozíciót ért el Magyarországon, 2014-re közel 10 milliárd forintos forgalmat bonyolított, a sikerek pedig a régiós terjeszkedésre és megerősödésre ösztönözték a cégvezetést. A vevő egy hazai magántőkealap, illetve egy hazai bank volt, ez utóbbi a cég szolgáltatását saját termékportfóliójához kívánja illeszteni. Egyértelmű cél az érett, kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkező cég hazai sikertörténetét regionálissá bővíteni. A vállalkozásfejlesztés során a befektető szakmai tapasztalataira és a cég profi menedzsmentjére és ügyvezetőjére kívánnak támaszkodni.
A fenti tranzakciókhoz hasonlóan a legnagyobb forgalmú magyar internetes bolt, az Extreme Digital is európai terjeszkedést tervez. A cég stratégiai befektetője a legnagyobb tőzsdén jegyzett európai vállalat, a Steinhoff International, amely többségi tulajdont szerzett a vállalatban. A cégvezetés elmondása szerint a nemzetközi piaci bővítéshez szükség volt egy tapasztalt stratégiai partner szakmai tudására is. A magyar menedzsment folytathatja munkáját a cégben, ráadásul a befektető a cég által megszerzett online kereskedelmi tapasztalatait a többi piacán is tudja majd hasznosítani. A Steinhoff International emellett tőkét is emel a vállalkozásban, aminek köszönhetően üzlethálózata és alkalmazottainak száma is bővülni fog mind Magyarországon, mind Európában.
A fenti esetekből több következtetést is le lehet vonni:
- Az európai és amerikai befektetők is fontos szerepet szánnak a kelet-közép-európai régiónak
- Az egyedi tudást régiótól vagy országtól függetlenül értékelik a befektetők, a hiánypótló termékek és szolgáltatások jelentős értékteremtő hatással is bírhatnak akár meglévő portfóliójukra is.
- Azon cégeknek, amelyek saját erőforrásokból nem tudják további növekedésüket megoldani, érdemes jelentős mértékű energiát fektetni külső források keresésébe, mérettől és céloktól függően akár tőkealapoktól, akár magánbefektetőktől vonna be tőkét.
- Bár a stratégiai befektetők dönthetnek úgy, hogy a teljes eddigi menedzsmentet lecseréli, egy erős vezetői csapat elnyerheti az új többségi tulajdonos bizalmát.
- A befektetés pozitív hatása akár rövid időn belül is kimutatható a cég eredményeiben.