A kockázatitőke-piac mozgatórugója hosszú távú értékteremtő képessége miatt az innováció. Mégis kevés tőkebefektető fektet hagyományos iparágban tevékenykedő cégbe, annak ellenére, hogy szép számmal képesek stabil növekedésre (lásd: SZTA egyes portfóliócégei). Ennek ellenére az innováció önmagában még nem jelent biztos sikert, egy fejlesztési folyamat számos ponton kudarcot vallhat, bármennyire is tűnik a kísérleti szakaszban ígéretesnek. A kockázat miatt pedig egyáltalán nem mindegy, hogy a fejlesztési folyamat melyik pontján száll be egy befektető.

A technológiai érettség szintjeit (Technology Readiness Levels – TRL) felsorakoztató skálát először 1974-ben alkalmazták a NASA-nál, de csak 1989-ben öltött hivatalos formát. Az akkor még hételemű skála az 1990-es években kilenceleműre bővülve nyerte el azóta is széles körben alkalmazott formáját.

A technológiai érettség meghatározása és folyamatos nyomon követése nagy segítséget jelent egy vállalat menedzsmentjének számára, amikor a technológiai fejlesztéseket és változásokat érintő döntéshozatalra kerül sor. Mivel a skála mentén könnyen figyelemmel kísérhetőek az adott szervezeten belüli kutatási és fejlesztési folyamatok, így a kockázatkezelésről és a fedezeti forrásokról, például tőkebevonásról is nagyobb biztonsággal dönthetnek az érintettek.

Az eredeti, NASA-féle technológiai érettségi skála ma már különböző formákban elérhető. Mivel a legtöbb innovatív ágazatnak saját specifikus jellemzői vannak, nem lehet az űrtechnológiában használatos sajátos folyamati ábrákat sablonszerűen bárhol alkalmazni. A magyar innovatív vállalkozások többségének megfelelő sorvezetőként szolgálhat például az Európai Bizottság által létrehozott skála. Az alábbiakban felsoroljuk a lista egyes elemeit, elnevezésük beszédes, jelzi, hogy a fejlesztési folyamat melyik fázisában tart.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Az egymástól elkülönülő szintek igazodási pontot adnak a vállalkozások és a piac többi szereplője számára is. A projektek pontos besorolása a befektetői oldal számára is különösen fontos, hiszen az eltérő szinteken a vállalkozás fázisának, technológiai érettségének, a kifejlesztendő termék státuszának függvényében más-más befektetői körök válhatnak érdekeltté. Az első három szinten elsősorban az FFF (Friends, Family, Fools – barátok, család, bolondok), az üzleti angyalok és az inkubátorok támogatására számíthatnak a vállalkozók. Itt még nagy a kockázat a jövőt illetően, általában alacsonyabb anyagi források bevonására van lehetőség.

Ezzel szemben, nagyobb mértékű kockázati tőkét akkor képes mozgósítani a vállalat, amikor a projekt már érettebb szakaszba lép, már elkészült egy prototípus, illetve a termék validálva lett egy releváns piaci környezetben. A gyártásához, valamint a termék vagy szolgáltatás piacon való terjesztéséhez már összetettebb stratégiára, gondosan kidolgozott üzleti tervre és elegendő anyagi forrásra van szükség. A kockázati tőkebefektetők többsége, ahogy az SZTA is, általában a technológiai érettség hatodik foka után lép be partnerként. Az ezt megelőző szinthez képest ugyanis nagyobb már az ugrás, hiszen itt a tesztelendő prototípus már a számára releváns környezetben mutatkozik be, kiderül, hogy a várakozásokhoz képest hogyan teljesít a valóságban. Mivel az érettségi ezen pontját követően a fejlesztés értékesítése, azaz az üzleti szempontok előtérbe kerülnek, itt a befektetők már a stratégiai, menedzsment szintű döntési folyamatokban is fontos szerepet vállalnak, így kísérik a projektet a végső érettségi szintig.