Május végén ismét megrendezték Európa egyik legszínesebb jövőfesztiválját, a Brain Bart a Budapesti Corvinus Egyetemen. A kétnapos eseményen több mint 15 ezren vettek részt, az élő streamet pedig világszerte mintegy 45 ezren követték. Az érdeklődés nem véletlen, hiszen az előadók között számos vérbeli, egyben inspiráló vállalkozó története bontakozott ki: bejegyzésünkben ezeket a sikertörténeteket mutatjuk be.
A világról alkotott nézetek különbözősége
A 2015 óta megrendezésre kerülő Brain Bar újszerű koncepciójának köszönhetően hamar sokak kedvenc eseményévé vált kategóriájában. A szervezők egy olyan platformot szerettek volna létrehozni, ahol a résztvevők véleményének sokszínűsége révén a jövőt meghatározó trendek sokszínűségét vitatják meg, az egyénektől egészen az emberiség szintjéig, tabuk és konvenciók nélkül.
A rendezvény témájában sincs leszűkítve, politikától kezdve technológián és üzleten át különböző életmódbeli jelenségekkel is foglalkozik. Ennek megfelelően a vendégek skálája is igen széles, az évek során olyan előadók fordultak meg a Brain Bar színpadán, mint a PayPal egyik alapítója, Peter Thiel, Jacquelline Fuller, a Google alelnöke, Massimo Bottura, a három Michelin csillagos éttermet vezető sztárséf, vagy éppen Sophia, a világ első android állampolgára.
A fesztivál vonzerejéhez jelentősen hozzájárul annak ingyenessége a kisorsolt diákok és tanárok számára: az idei felvonáson például több mint 5 ezren vettek részt ilyen módon.
Dietetikus, modell, anya
Az idén 71 éves Maye Musk három sikeres, ismert és elismert vállalkozót nevelt fel. Elon a SpaceX és a Tesla alapítója, aki az űrutazásról és az elektromos autók piacáról alkotott nézeteket definiálta újra; Tosca saját streaming platformján romantikus sorozatok és filmek futnak; Kimbal pedig a környezettudatos és fenntartható gazdálkodás, az egészséges alapanyagok híveként számos vállalkozást hozott létre és üzemeltet.
Maye, miután Dél-Afrikából Torontóba, egy önkormányzati lakásba költözött gyerekeivel, komoly anyagi gondokkal küzdve próbálta dietetikusi karrierjét egyengetni, emellett tanított és modellkedett is, hogy eltartsa a családját – ekkor egyszerre öt helyen dolgozott. A nehéz időszakból Elon és Kimbal Zip2 nevű startupjának sikere emelte ki a családot, akik a cég eladása után megtehették, hogy édesanyjuknak New York egyik drága környékén vásárolhassanak saját lakást és autót.
Maga a 11 unokás és máig aktív vállalkozónő – mindenkit meghazudtolva – 70 évesen ért karrierje csúcsára mint sikeres dietetikus és szupermodell, munkássága mellett pedig a Brain Barhoz hasonló eseményeken tart inspiráló beszédeket, beszélgetéseket.
Márka és marketing a pénzügyben
Frank Cooper közkedvelt személyiség a kreatív szakmában. Karrierjét mint Harvardon végzett jogász, a 90-es évek végén a Def Jam és a Motown lemezkiadóknál alapozta meg, az évezred elején pedig az American Online-nál (AOL) kezelte a zenei eladásokat és a reklámstratégiákat mint interaktív marketing alelnök.
Igazán kiemelkedő szerepet azonban két nagyvállalatnál, az internetes hírszolgáltatást nyújtó Buzzfeednél, valamint a Pepsinél, a globális üdítőgyártónál tudhatott a magáénak. Marketingstratégiákért felelős igazgatóként a márkához (brand) fűződő stratégiák megalkotásáért, fejlesztéséért felelt, a Pepsinél 12 évig, a Buzzfeed berkeiben másfél évig.
Bár munkássága a televíziót, a digitális videógyártást, a sportot és a zenét is átíveli, jelenleg a világ legnagyobb alapkezelőjénél, a BlackRocknál tevékenykedik mint globális marketingvezető. A Brain Bar keretében megrendezett előadásában a jólét jövőjéről, a pénzügyi világról osztotta meg történetét, vízióit.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
A 14 éves CEO
Mikaila Ulmer négy éves volt, amikor egy hét leforgása alatt kétszer is megcsípték a méhek. Szülei tanácsa, miszerint tanulmányozza a rovarokat, önmagában nem lett volna elég egy üzlet beindításához, ha nincs meg a dédnagymama 1940-es receptkönyve, amelyben szerepelt a családi limonádé titkos receptje. A kislány, miközben elkötelezett védője lett a méheknek, megalkotta saját üzleti koncepcióját, a mézzel készülő limonádécsaládot.
A 2009-ben indult helyi vállalkozás, a Me & The Bees Lemonade üdítőmárkája azóta töretlen sikernek örvend, a Cápák között amerikai adásában a befektetők egyike például 60 ezer dollárral szállt be az üzletbe, ezen felül pedig számos díjat is bezsebelt.
A limonádétermékek 500-nál is több Egyesült Államokbeli üzletben kaphatóak, és évi 360 ezer palack fogy el a polcokról, a cégvezetéssel azonban Mikaila hétvégén és a nyári szünetben tud csak érdemben foglalkozni – édesanyja a marketingért, apja pedig a pénzügyekért felel. Az üdítőmárka vezérigazgatója a Brain Baron éppen ezért a család, illetve a méhek fontosságát is kiemelte előadásában.
Vállalkozni egy társadalmi ügyért
A Budapesti Corvinus Egyetem volt pénzügy-számvitel szakos hallgatója a magyar társadalmi vállalkozások úttörője, Fábián Sára. Saját kórházi élményeiből merített, amikor megszületett az eleinte lelkes baráti társaságból, végül önkéntes egyetemistákból álló jótékonysági szervezet, az Amigos a Gyerekekért.
Az öt éve működő alapítvány célja a kórházban fekvő súlyosan beteg gyerekek gyógyulásának motiválása; a szervezet tagjai, az Amigók heti rendszerességgel oktatnak nyelvet, tartanak korrepetálást, vagy nyújtanak pusztán társaságot a beteg fiatalok részére olyan kórházakban, mint a Bethesda, a Szent László Kórház, vagy a Tűzoltó utcai gyerekklinika. Sára a kétnapos előadássorozat első napján beszélt arról, hogyan lehet (és érdemes) egy hatásos, jótékony céllal rendelkező közösséget, social startupot építeni.
A kép forrása: Brain Bar