FémiparIsmét egy cégtörténet, amely rávilágít arra, hogy egy vállalat életében mennyire fontosak a jókor meghozott jó döntések, és az e mellé társuló kitartás. A Zala megyei, pacsai székhelyű Gróf Kft., amelynek jogelődje korábban építőipari kivitelezéssel foglalkozott, mára jelentős profilváltáson van túl, és szakmai felkészültségével meg tudta győzni a széleskörű hazai kkv-portfolióval rendelkező magyar kockázatitőke-befektető társaságot, az SZTA-t is, hogy tőkeinjekcióval lendítse tovább a céget. Ezáltal a kisvállalkozás számára az új esztendő friss lehetőségekkel és nagy arányú bevétel növekedéssel kecsegtet.

Mivel foglalkozott a cég, és milyen profilváltáson van túl?

A vállalkozás korábban építőipari és szigetelőanyag gyártásával foglalkozott, azonban a gazdasági válság hatását a tulajdonosok is megérezték, így profilváltás mellett döntöttek. Pár éven belül leépítették a gyártási tevékenységet és az építőipar helyett a fémmegmunkálási, illetve fémforgácsolási tevékenységre kezdtek el fókuszálni. A forgalom- és bevétel jelentős növekedéséhez viszont újabb fontos döntést kellett meghozniuk. A hazai piac egyre jobban beszűkült, miközben a külföldi piacra való belépés is előre nem látható nehézségeket hordozott magában. Végül emellett tették le voksukat, s létrehoztak egy osztrák leányvállalatot, amely az anyacég számára új megrendeléseket szerezhetett. A határokon átnyúló lépésnek köszönhetően olyan erős szakmai kapcsolatokat sikerült kialakítani német, osztrák és svájci megrendelőkkel, amelyek révén sikerült elérni a kitűzött bevétel-növekedési célokat.

Milyen fejlesztéseket kívánnak végrehajtani?

A legfőbb célok között elsősorban a fémmegmunkálási és fémforgácsolási tevékenység eszközparkjának fejlesztése szerepel, ami által ki tudják elégíteni az egyre növekvő megrendelés-állományt. A cég tavaly egy vissza nem térítendő támogatást is elnyert, amelynek segítségével sikerült a szükséges gépeket és berendezéseket megvásárolnia. A friss tőkebevonás pedig biztosítja a kibővült eszközpark kihasználásához szükséges forgóeszköz-finanszírozást. Az eszközfejlesztések mellett a munkaerő-állományt is bővíteni kívánják, közel másfélszeresére növelve a dolgozók létszámát.

Miből áll az SZTA-val kötött megállapodás?

A Széchenyi Tőkealap az Európai Bizottságtól kapott egyedi engedély alapján kialakított konstrukcióban szállt be a fémipari kisvállalkozásba, társbefektetői konstrukcióban. A megállapodás értelmében az SZTA a finanszírozási szükséglet 70 százalékát, csaknem 60 millió forintot áll, a maradék 30 százalékot pedig egyrészt a vállalat tulajdonosai (több mint 17 millió forint), másrészt egy külső befektető (több mint 8,5 millió forint) állja 2:1 arányban. A megállapodás 5 éves futamidőre szól.

Miért döntött úgy az SZTA, hogy tőkeinjekcióval segíti a céget?

A válság nehéz hatásai ellenére is dinamikusan és eredményesen végrehajtott profilváltás, a beszállítói pozíciók folyamatos bővítése és a menedzsment tagjai által mutatott talpraesettség és tettrekészség, valamint a vezetési képességek magas szintje is hozzájárult ahhoz, hogy az SZTA fantáziát és lehetőséget lásson a Gróf Kft.-ben. A vállalkozás saját erőforrására is támaszkodó befektetési konstrukció nem csupán a cég iránti bizalmat növelte nagymértékben, de az SZTA számára is kedvező kilátásokkal kecsegtető és megtérülő együttműködést jelent. Az Alap ugyanis országos szinten már több befektetéssel rendelkezik a gépipari szektorban.

Az építőipar visszaesése ellenére, azok az elhivatott vállalkozók, akik képesek újrakezdeni, illetve új irányba fordítani cégüket és folyamatosan új fejlődési lehetőségek után kutatnak, sokkal nagyobb eséllyel állják meg a helyüket a megváltozott környezetben is. Ennek pedig, mint látható, egy további, nem elhanyagolható hozadéka is van: sokkal vonzóbb célpontokká válhatnak a befektetési lehetőségekre vadászó cégek szemében.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]