Ez a gondolat vezérelte a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tavaly őszi befektetését, amelynek során közel 50 millió forint befektetéssel szerzett üzletrészt a hazai borászatok számára csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó Eno-Pack Kft-ben. A forrás segítségével végrehajtott fejlesztésekkel a társaság megerősítheti pozícióját a piacon.
Mivel az Eno-Pack termékeit Magyarország valamennyi bortermelő vidékén közel 300 borászat, és számos pálinkaház használja – az ismert és kisebb házak egyaránt -, így a vállalkozás elég széles körben lát rá a piaci igényekre. A cégnél felismerték, hogy a hazai borászatok, pálinkaházak igényeinek akkor tudnak a legjobban megfelelni, ha kisebb szériák legyártására is képesek. Forgóeszköz- és készletfinanszírozásuk elemzése alapján, illetve a megrendelőket is tesztelve arra jutottak, hogy a tervezett fejlesztések jó megtérüléssel járnának, azonban az ehhez szükséges komplex beruházásra nem volt meg a saját finanszírozási lehetőségük, ezért belevágtak a forrásgyűjtésbe.
A szegedi székhelyű, 1997-ben alakult Eno-Pack Kereskedelmi Kft. borászati és pálinka csomagolások nagykereskedelmével foglalkozik, mely során a külföldről beszerzett borászati és pálinka termékek csomagolására felhasznált alapanyagokat (dugó, kapszula, kartondoboz) a belföldi megrendelők igényeinek megfelelően feliratozza, logózza – korábban szintén külföldön. Termékskálájukban megtalálhatóak a boros- és pálinkás palackok, boros- és pálinkás dugók (szintetikus és parafa), kapszulák (pvc- és polylaminát), csavarzárak, címkék, kartondobozok, díszdobozok, gyűjtődobozok, bag-in-box termékek (zsákok és dobozok) és palacktárolási eszközök.
Ez a tevékenység általában meglehetősen hosszadalmas, több hetes átfutási idővel jár, ráadásul csak nagyobb mennyiség (50.000-100.000 darab) esetén vállalnak feliratozást a külföldi szállítók, míg a hazai borászok igénye átlagosan 5-10 ezer darab termék feliratozása, ami így külön utánjárást igényel. A vállalkozás mindeddig külföldi beszállítókra volt utalva, így a tulajdonosok azt tűzték ki célul, hogy a hazai piac számára itthon készítik el kiváló minőségű csomagolóanyagaikat. A tevékenység bővítéséhez keresett az Eno-Pack Kft. pénzügyi forrást, amelynek segítségével fejlesztéseket hajthat végre, és a saját kapacitásokra építve hamarosan a hazai piac méretéhez illeszkedő kisebb szériában, rugalmasabban szolgálhatják ki közel 300 megrendelőjüket.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól (SZTA) tavaly ősszel érkezett 49,9 millió forintos forrással kiegészítve a társaságnál a pályázati forrásokra és önerejére is támaszkodva megnyílhatott az út a további fejlesztések, így a saját nyomdai üzemegységének kialakítása előtt Szeged egyik legjobban fejlődő ipari parkjában. A vállalkozás a befektetésnek köszönhetően gyorsabban, a megfelelő szériaszám mellett szolgálhatja ki meglévő ügyfeleit. A speciális nyomdagép megvásárlása mellett az alkalmazotti létszám bővítése és az alapanyagok megvásárlása is a fejlesztési projekt részét képezi.
A befektetést bemutató videónk megtekinthető itt, az SZTA honlapján, illetve YouTube-csatornánkon is.