Tizenkét magyar startup mutatkozott be a Pitch@Palace startup verseny első budapesti eseményén, akik közül a vakok és gyengénlátók helyzetén javítani kívánó GlovEye végzett az első helyen, a CollMot Robotics lett a második, a harmadik helyet pedig az egyetemi jegyzetek megosztásán alapuló Cogito startup szerezte meg. A startup versenyt Prince Andrew, York hercege 2014-ben azzal a céllal alapította, hogy támogassa az innovatív, feltörekvő vállalkozásokat.
A Pitch@Palace startup verseny 2014 óta egy nemzetközi hálózattá nőtte ki magát, jelenleg már 53 országban van jelen. A kezdeményezés alapítása óta több mint 600 startup számára teremtette meg a lehetőséget a kiugrásra. II. Erzsébet brit királynő fia azzal a céllal alapította meg a versenyt, hogy támogassa és mentorálja az innovatív vállalatokat a sikereik elérése érdekében.
Forrás: Pitch@Palace
A tizenkét bemutatkozó startup közül a közönség szavazatai alapján az első helyezett a vakok és gyengénlátók olvasását megkönnyítő GlovEye lett. A startup kifejlesztett egy olvasókesztyűt, egy úgynevezett Braille-olvasót, amelynek lényege, hogy egy kamera, szövegfelismerő app és egy Braille-panel segítségével bármilyen nyomtatott szöveget a felhasználó ujjbegyére tud juttatni, úgy mintha az Braille-írással nyomtatott papír lenne. A GlovEye alkalmazás bármilyen, kamerával rendelkező eszközön működik.
A 2015-ben alapított CollMot Robotics lett a második, amely a drón iparban tevékenykedik – a verseny közönségét is látványos drón show-val győzték meg. A harmadik helyezést az egyetemi jegyzetek megosztásán alapuló Cogito nyerte el, amely egyben a Pitch@Palace Hungary People’s Choice Award címét is elnyerte.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Az eseményen részt vett Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter is, aki kifejtette, hogy a vállalkozókat a kormánynak a törvényi lehetőségek megalkotásával, a felsőoktatásnak pedig a színvonalas tudás biztosításával kell támogatnia.
A startup versenyeket az Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. is aktívan követi, hiszen tapasztalatunk szerint az ilyen, és ehhez hasonló eseményeken szerzett tudás, inspiráció, valamint networking lehetőség javíthatja a magyar vállalkozások eredményeit, kapcsolatrendszerét – hosszú távon pedig elősegíti a hazai startup ökoszisztéma versenyképességének fejlődését.