Képzeljük el, hogy van egy több tízmilliárd forintos, jelentős részben uniós források kihelyezésére létrejött országos tőkeprogram, amely portfoliócégeinek jelentős része a „félidő” közelében egyáltalán nem, vagy csak elhanyagolható mértékű árbevétellel rendelkezik. Ez önmagában még egy laikus számára sem hangzik túl biztatóan, és sajnos van is ennek alapja. A Figyelő július 3-án megjelent száma adott helyzetjelentést a Jeremie I. kockázatitőke-programról. A cikkből kiderül, hogy a nyilvánosságra hozott 90 cégből 51-nek alig volt árbevétele, ha volt egyáltalán. A kérdés, hogy tényleg ennyire rossz-e a helyzet, vagy csak kevés információnk van a közelgő nagy durranásokról.
Természetesen nem lehet elmenni amellett, hogy itt startupokról és magvető cégekről van szó, tehát az üzleti terv kialakításában nincs irányadó múltbéli teljesítmény, ezzel együtt pedig nagyobb a kockázat, és sokszor nincs árbevétel. A kezdeti tervek – főleg az innovációs tevékenységet végző cégek esetében – általában nagyrészt a kutatásra és fejlesztésre összpontosítanak, és csak ezután jön a piacra lépés, majd a tényleges növekedés. Azonban gyakori azon vállalatok köre, amelyek már nem csupán ötlettel, hanem kész, sorozatgyártásra váró prototípus termékkel, vagy bevezetés előtt álló szolgáltatással állnak a befektetésről döntő bizottság elé.
A 2009-ben indult program kezdete óta tehát négy teljes év telt el, befektetésenként eltérő időtartammal. Ez idő alatt még egyáltalán nem elvárás, hogy egy cég kimagasló hozamot érjen el, ilyen illúziói nincsenek a befektetőknek. Ennyi idő alatt azonban már egy második befektető fel szokott tűnni a színen az igazán nagy jövővel kecsegtető vállalkozásnál. Általában a kezdeti lépések viszik el a legtöbb forrást, a profit ilyenkor még nem elvárt, de az árbevétel – vagy annak hiánya – iránymutató lehet a jövőre. Azonban a tőkebefektetésnek van meghatározott elvárt minimum hozama, amit a befektető remél a kihelyezésért cserébe. A Jeremie alapok esetében ez általában évi 20-30 százalék körül mozog, tehát nem összesen, hanem átlagosan évente kell ezt az arányt elérni. Az első évek alacsony hozamát így az utolsó évek magas eredményességével szükséges behozni. Amennyiben még bevétellel sem rendelkezik a cég az első két-három év alatt, a következő időszakot többszörösen túl kellene teljesíteni, hogy a befektetői elvárásoknak eleget lehessen tenni. Éppen ezért, a teljesíthetőség számba vétele és figyelemmel kísérése rendkívül fontos sarokpont az üzleti terv előkészítésénél és megvalósításánál. Minél későbbi időpontra határozza meg az üzleti terv az első bevételeket, annál nagyobb lesz a kockázat.
A Széchenyi Tőkealapnál teljesen más a helyzet, ugyanis nem startupokról és magvetőkről, hanem jellemzően legalább két éve működő cégekről van szó, alacsonyabb elvárt hozam mellett történnek a beszállások. Ilyenkor egyrészt alacsonyabb a kockázat, másrészt a cégnek már van bevétele, illetve akár nyeresége, vagy lehetősége a nagyobb profitra. Így a bevétel elérése nem új feladat, a bevételnövekedésre viszont hangsúlyt kell fektetni. Az SZTA portfoliójában lévő cégek többsége elérte ezt a kitűzött célt, a több mint két éve megvalósuló befektetések esetében pedig ez az arány 75 százalék. Ebből is látszik, hogy a növekedési célokat nem az első évre, hanem a következőkre kell meghatározni. Minél régebben történt a befektetés, a vállalatnak annál jobb eredményeket kellene szállítania. Éppen ezért valós aggodalomra adhat okot, ha több éves befektetések csupán a minimális, sőt nulla árbevételt érnek el, és a termék vagy szolgáltatás nem jut el a piaci bevezetésig és tesztelésig sem. Az elvárt hozam elérése pedig még csak ezután jön.