Az idei Startup Safary rendezvénysorozat több előadása is érintette a tőkebefektetés témakörét. A Bepillantás a befektető fejébe című programon Károlyi Antal, a HunBAN (Hungarian Business Angel Network) elnöke, valamint Horgos Lénárd, az Absolvo Consulting partnere mutatták be a (seed és kezdeti fázisú) befektetők elvárásait, gondolkodásmódját.
Aki külső tőke bevonására készül, nem elég, ha csak a saját elvárásait, igényeit fogalmazza meg. Egy mindenkinek előnyös együttműködés eléréséhez vállalkozóként tisztában kell lenni azzal is, hogy a másik fél – azaz a befektető – mit vár el tőlünk, és mi vezérli döntését. Természetesen a befektetők igénye, személyisége, befektetési stratégiája eltérő, vannak azonban olyan tényezők, amelyek döntéseiket a legtöbb esetben meghatározzák. Érdemes az alábbi öt dologra odafigyelünk és felkészülnünk, mielőtt sor kerül az első tárgyalásra!
- Rossz ajtón kopogtatunk
Az első és legfontosabb tisztázandó dolog, hogy pontosan milyen befektetésre is van szüksége a vállalkozásnak. Nem mindegy ugyanis, hogy egy magvető befektetésről van szó vagy egy növekedési befektetésről, hogy a befektető robbanásszerű bővülést vár, vagy kiszámítható stabil növekedést. Könnyen lehet ugyanis, hogy jó az ötlet, a kölcsönös szimpátia is megvan, de egyszerűen nem alkalmas a kívánt befektetési konstrukcióra a vállalkozás, mert még nincs a megfelelő fázisban. A Széchenyi Tőkealap-kezelő az egyes tőkealapjain keresztül némileg eltérő életfázisban lévő vállalkozásokat keres, de alapvetően olyanokat, amelyek stabil növekedési potenciállal rendelkeznek, akár induló cégről van szó, akár sokéves működés áll mögötte. Fontos tehát a felkészülés, értékes időt és energiát spórolhatunk meg magunknak is azzal, hogy megismerjük a befektetői portfóliót.
- Nem csak egy jó ötlet
Egy jó szülőhöz hasonlóan a legtöbb vállalkozó a saját „gyermekét” gondolja a legjobbnak. A startupperek többsége meg van győződve arról, hogy az ötlete semmihez sem hasonlítható. Egy széles portfólióval rendelkező befektető azonban már több tucatnyi vállalkozóval találkozott, aki ezt állította. Sőt, jó esély van arra is, hogy a befektető már nem egyszer hallotta ugyanazt az ötletet is, vagy annak egy változatát. És ez rendben is van! Egy létező problémát sokan észrevesznek, néhányan megpróbálják megoldani, és van, akinek sikerül is – de nem feltétlenül az elsőknek. Mi az, ami miatt csak keveseknek sikerül? Nem véletlenül mondják azt, hogy a siker
10 százaléka múlik az ötleten, 90 százaléka a kivitelezésen.
A jó ötlet önmagában még nem elég. Mellette megfelelő kivitelezésre van szükség és olyan bizonyítékra, ami alátámasztja, hogy az ötlet a való világban is sikeresen megállja majd a helyét. Ezt maga a befektető is tudja támogatni, ha megfelelő döntési jogokkal rendelkezik.
- Validáció
A validáció fogalmával a legtöbb vállalkozó tisztában van, de tapasztalatunk szerint az üzleti terv bemutatásakor csak ritkán kap kellő figyelmet. Túl sokszor esnek ugyanis vállalkozók abba a csapdába, hogy termékük, szolgáltatásuk sikeréről meg vannak győződve, és úgy gondolják, hogy később majd a piac is felismeri az igényt. A validáció viszont a befektető számára egyértelmű megerősítés, hogy a kínált termékre vagy szolgáltatásra valóban van igény a célcsoporton belül. A döntési folyamat során az egyik legfontosabb kérdés, hogy ki fogja megvenni a terméket, szolgáltatást. Ha erre a kérdésre van válasz, a befektetők megbizonyosodhatnak arról, hogy van-e potenciál az üzletben és a projektünk alkalmas-e üzleti szempontból a tőkebefektetésre. A Széchenyi Tőkealap-kezelő is elsősorban olyan vállalkozásokat keres, amelyek termékét vagy szolgáltatását már validálta a piac.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
- A piac ismerete
Ha egy befektető ismerősen mozog egy bizonyos iparágban, valószínűleg pontosan tudja, hogy milyen versenytársakkal számolhat a befektetésre váró vállalkozás. Így biztosan az fogja érdekelni, hogy mi az a versenyelőny, amit a vállalkozás versenytársai nem tudnak egyszerűen behozni. A cél persze nem az, hogy azt állítsuk, senki nem száll versenybe velünk – hiszen az igazság az, hogy igenis fognak; hanem az, hogy tudjuk, mi az, ami miatt ennek ellenére fenntartható versenyelőnyünk lehet velük szemben. Ehhez feltétlenül szükséges a piac hiteles bemutatása és ismerete, már a tárgyalások kezdeti szakaszaiban is.
- Egy jó csapat
Az egyik legfontosabb tényező a csapat! Az elsősorban objektív számokat alapul vevő befektetők is tisztában vannak azzal, hogy a csapat összetétele nagyban meghatározza a sikert, így a személyes benyomás nagyon sokat nyom a latban. Egy átlagon felüli vezetéssel bíró, kevésbé ígéretes ötlet sokszor vonzóbb lehet a befektetők számára, mint egy nagyszerű ötlet, középszerű menedzsmenttel. A befektetők nagyon is kíváncsiak a csapatra, hiszen tulajdonképpen a vállalkozás mögött álló személyekbe fektetnek. Nem szabad elfelejteni, hogy nem csak egy egyszeri tőkeinjekcióról születhet döntés, hanem akár egy több éves szoros együttműködésről. Fontos tehát, hogy a szakmai és objektív tényezők mellett a kölcsönös szimpátia is meglegyen, hogy hosszú távon is eredményes legyen a közös munka.