határidő2015 sarokkőnek számít a hazai kockázatitőke-piacon, ugyanis az EU finanszírozási ciklushoz igazodva több alapkezelőnél is idén ér véget a tőkekihelyezési időszak. Mindez azt jelenti, hogy nyolc hónap áll rendelkezésre, hogy újabb vállalkozások részesüljenek a több milliárd forint értékű, cégnövekedésre fordítható uniós forrású kockázati tőkéből. Ám nem árt résen lenni, ugyanis a 2015. decemberi határidő a kifizetésre vonatkozik, így a befektetés átlagosan 3-4 hónapos előkészítési idejét is figyelembe véve a cégek – kiemelten három magyarországi régióban – jó eséllyel nyár közepéig alapozhatják meg növekedésüket az SZTA forrásából.

A Széchenyi Tőkealap által kihelyezhető több mint 12 milliárd forint kockázati tőke jelentős része – közel 9,5 milliárd forint – már 70 hazai kis- és középvállalkozás növekedését segíti, de további 2,5 milliárd forint tőke még nem került lekötésre. Három régióban még érdemes az SZTA forrásokkal is számolniuk a hazai kkv-nak, ha tőkéstársat is bevonva fejleszteni szeretnék cégüket.

E három régióban még sok százmillió forint vár kihelyezésre

Az SZTA minden régióban közel 2 milliárd forintot fektethet be helyi vállalkozásokba. A konstrukciónak köszönhetően Magyarország mind a hét régiója azonos mennyiségű forráshoz juthat, illetve ugyanakkora tőkeösszeggel erősödhet. Az pedig már többnyire a vállalatok képességén és döntésén múlik, hogy adott összegből mekkora gazdasági értéket tudnak kovácsolni.

Mivel az egyes régiók fejlettsége,piaci és vállalati környezete különbözik, az egyenlően elosztott tőkeforrás eltérő tempóban került kihelyezésre. Például a legfejlettebb, illetve a legtöbb céget számláló Közép-Magyarország a leggyorsabban tudta befogadni a forrásokat, de többek között Székesfehérvár ígéretes vállalkozásainak köszönhetően a Közép-Dunántúlon is elfogyott a keret.

Három régió számára azonban még mindig nagyobb források állnak rendelkezésre. Észak-Alföldön több mint 600 millió forint, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon pedig még több mint 400 millió forint vár jelenleg kihelyezésre. Az Alapkezelő folyamatosan készíti elő az ügyleteket, így az elérhető összeg folyamatosan csökken.

szta_terkep

Hogyan lehet tőkét igényelni az SZTA-tól?

  1. Az Alap honlapján, a Termékek menüpont alatt érdemes tájékozódni az elérhető befektetési konstrukciókról: maximum 200 ezer EUR-nak megfelelő forintösszegű tőkét és ugyanekkora összegű tagi kölcsönt csekély összegű (de minimis) jogcímen minden vállalkozás kaphat, míg legfeljebb 800 ezer eurónak megfelelő (árfolyamtól függően kb. 235 millió) forint értékű befektetést, 5 évnél nem régebbi, induló vállalkozások. Mindkét termékhez tartozik egy előzetes, nyílt term sheet minta, amelynek köszönhetően a vállalkozások már a tőkeigénylés előtt is részletes információkat kaphatnak a befektetés feltételeiről és a két fél jogairól, illetve kötelezettségeiről. A term sheetek a konkrét befektetések tulajdonságaitól és körülményeitől függően egészülnek ki a pontos információkkal.
  2. A honlapon elérhető egy jelentkezési adatlap, amely kitöltése ahhoz szükséges, hogy az Alap javasolni tudja a vállalkozás számára a továbblépési lehetőséget, illetve személyes találkozót kezdeményezhessen.
  3. Bármilyen további kérdés esetén forduljon az Alaphoz bizalommal az alábbi linken található elérhetőségek egyikén: https://szta.hu/kapcsolat

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]