Szechenyi_Tokealap-kezelo_Zrt_kezdo_vallalkozasok_1_hianyossagokSpeciális helyzetük és piaci potenciáljuk miatt külön figyelmet és egy sor kifejezetten nekik szóló finanszírozási lehetőséget kapnak az elsősorban az informatikai, a telekommunikációs, vagy műszaki területen jelentős innovációra építő, induló szakaszban vagy első két évükben járó hazai vállalkozások. Azonban ők sem tekinthetnek el attól, hogy sok „hagyományos” feltételt teljesíteniük kelljen ahhoz, hogy akár startupként, akár a mintegy két éves induló szakaszon túllépve sikeres tőkebevonást hajthassanak végre.

Az SZTA eddigi tőkekihelyezési gyakorlata, illetve az előzetes egyeztetések során számos induló és fiatal, mintegy két éves vállalkozással találkozott. Ezúttal igazgatóságunk elnöke, Csuhaj V. Imre tapasztalataiból merítünk, aki a legalább két éves vállalkozásokba uniós forrásokból történő befektetési tevékenység irányítása mellett maga is számos startup-versenyben vett már részt bírálóként, konzulensként.

Az innovatív mikro- és kisvállalkozásokról egyre több konferencia és workshop szól. A nekik szervezett globális versenyek hazai leágazásai, vagy az önálló magyar megmérettetések tapasztalatai alapján megállapítható, hogy nem csak a tőkéhez jutásban van szükségük segítségre, hanem az üzleti élet egyéb területén is támogatásra szorulnak.

Az ígéretes, felfuttatásra érdemes kisvállalkozások kapcsán itthon jobbára a fiatal iparágakról beszélünk, holott a hagyományos szegmensben – például az anyagtechnológia, építőipar, energetika területén – szintén léteznek innovatív vállalkozások, akiket éppen nemzetközileg versenyképes tudásuk emel ki a hazai mezőnyből. Ezek a cégek sokszor eleve nemzetközi piacon próbálnak „nagyot álmodni”; eredményeket azonban csak piacképes és progresszív tudással, innovációval és egyedi terjeszkedési stratégiával lehet elérni. Ez azonban nem csak eszközök finanszírozását jelenti, hanem utazási, konferencia-részvételi, nemzetközi prezentációs, más szóval üzletfejlesztési vagy marketingköltségeket, amely megköveteli a finanszírozótól, hogy ne csak biztosítékokban, fedezetben gondolkodjon, hanem adott esetben valóban kockázati tőkésként áldozzon nem egyértelműen megtérülő költségekre is.

Akár tőkeoldali, akár hiteloldali finanszírozásról legyen szó, három tényezőt vizsgálnak a szóba jöhető partnerek: a múltbéli teljesítményt, a jövőbeni tervek kivitelezhetőségét, valamint a sikerhez fontos személyi és tárgyi feltételeket. A két évnél fiatalabb vállalkozások, csakúgy, mint a startupok, mindhárom területen a jellegükből adódóan hátrányból indulnak. A finanszírozók természetesen elismerik, hogy rájuk másként kell tekinteni, mint az érettebb cégekre; ugyanakkor maguknak a cégeknek is fel kell ismerniük, hogy szükségszerű igazodniuk az elvárásokhoz.

Miben különbözik egy induló, vagy mérhető eredményt egyelőre felmutatni nem képes cég a többi vállalattól?
Szechenyi_Tokealap_kezdo_vallalkozasok

Az egyes tényezők kapcsán felmerülő elvárásokat, kihívásokat és szakértőnk, Csuhaj V. Imre tanácsait az induló vagy fiatal vállalkozások finanszírozásával foglalkozó következő bejegyzéseinkben tárgyaljuk.