10 és 130 millió forint közötti összegért pályázhatnak azon mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseiket kívánják finanszírozni. A „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” elnevezésű GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) pályázat célja, hogy kiszámítható forrással segítse a hazai kkv-k K+F+I tevékenységét.
A pályázat egyrészt a KKV-k házon belüli prototípusfejlesztésére, másrészt az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára fókuszál. Fontos azonban megjegyezni, hogy a projektek keretein belül a prototípus elkészítése feltétel, és emellett a piacra vitelre is lehet támogatási kérelmet benyújtani. Kizárólag a forgalomba hozatal támogatására azonban nem lehet pályázni.
Kik pályázhatnak?
A pályázatokat 2015. december 15-től két éven keresztül adhatják be azon hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok fióktelepei, amennyiben nem tartoznak az EVA hatálya alá. Kitétel, hogy a támogatandó projektek ne a közép-magyarországi régióban (tehát ne Budapesten vagy Pest megyében) kerüljenek megvalósításra.
Milyen tevékenységekre lehet pályázni?
Önállóan kizárólag kísérleti fejlesztésre lehet támogatási kérelmet benyújtani, amely alá a tudományos, technológiai és üzleti szakértelem megszerzése és felhasználása tartozik új vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások kidolgozása céljából. A kísérleti fejlesztéshez tartozhat az új vagy javított termékek, eljárások és szolgáltatások prototípusainak és kísérleti modelljeinek kidolgozása és kiállítása, illetve az ilyen termékeknek a tényleges működési körülményeket reprezentáló környezetben történő tesztelése és jóváhagyása abban az esetben, ha e tevékenységek elsődleges célja a véglegesnek még nem tekinthető termék, eljárás vagy szolgáltatás továbbfejlesztése.
Az önállóan nem támogatható tevékenységek közé tartozik csekély összegű támogatás keretében többek között a projekt-előkészítési, a projektmenedzsment és az iparjogvédelmi tevékenység, a kiállításon való részvétel és piacra jutás; regionális beruházás keretében az eszközbeszerzés és az immateriális javak beszerzése; illetve a kkv-k részére nyújtott (például marketing, üzleti, innováció-menedzsment) tanácsadási tevékenység.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Milyen összegre lehet pályázni?
A 20 milliárd forintos pályázati keretből minimum 10 millió forintra és maximum 130 millió forintra pályázhatnak azok a vállalatok, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt teljes üzleti évvel, ők a támogatási összeg 75 százalékáig igényelhetnek előleget. Akik nem rendelkeznek legalább 1 lezárt teljes üzleti évvel, azok maximum 50 millió forint értékű támogatást kaphatnak, és a támogatási összeg maximum 40 százalékáig igényelhetnek előleget projektjük finanszírozására.
Milyen feltételek mellett lehet pályázni?
Amennyiben a projekt keretében prototípus vagy termék piacra vitele is megvalósul, a támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt pénzügyi befejezéséig tesztelt prototípust és/vagy piacra vihető terméket állít elő, továbbá feltétel, hogy a K+F+I tevékenység eredményéből (létrehozott prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás értékesítéséből) származó árbevétele a projekt pénzügyi befejezési évét követően a fenntartási időszak utolsó évének végéig bármely 2 egymást követő üzleti évben összesen eléri a támogatási összeg legalább 30 százalékát. Kitétel továbbá, hogy a projekt keretében létrehozott technológiai fejlesztésnek jelentős újdonságot és szellemi hozzáadott értéket kell tartalmaznia, üzletileg hasznosíthatónak kell lennie és kizárólag új (vagy alapvetően átdolgozott) termékekre, szolgáltatásokra és eljárások prototípusfejlesztésére, illetőleg annak piacra vitelére kell irányulnia.
Korábban meghirdetett pályázatok
Ahogy arról korábban beszámoltunk, nyáron több, jelentős összegű EU-s forrású pályázat is meghirdetésre került, amelyek egy része elsősorban innovációs tevékenységet, másik része a feldolgozóiparban működő vállalatok kapacitásfejlesztését hivatott támogatni. A két éves jelentkezési határidő ellenére érdemes a pályázati anyagokat minél korábban benyújtani, ugyanis a fenti pályázatokra nagy az érdeklődés. A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívást például a keret kimerülése miatt szeptemberben már fel is függesztették.