Befektetésünk

A Széchenyi Alapok vezető befektetőként 24,65 százalékos részesedéstért 764 millió forintot fektettett a Glosterbe.

Legfrissebb sikereink

Gloster

A Gloster 2020 áprilisában a BÉT Xtend piacán hajtott végre zártkörű tőkeemelést, melynek keretében mintegy 1,1 milliárd forint forrást vont be. A Széchenyi Alapok vezető befektetőként 24,65 százalékos részesedést szerzett. 764 millió forintot fektettek be cégünkbe, 200 forintos árfolyamon, aminek egy részét 850 forintos árfolyamon már értékesíteték is egy 210 millió forint összértékű részvénycsomagban.  

A részvényeladáson az alapkezelő 70%-ot meghaladó belső megtérülési rátát, azaz összességében több, mint négyszeres árfolyamnyereséget realizált. 

A Glosternek is bejött az üzlet: tavaly történetük legsikeresebb évét zártuk: árbevételünk 30%-kal, adózott eredményünk 50%-kal nőtt.

Az IT iparágban alapvetően nehéz organikusan növekedni. Már minden vállalatnak van informatikája. Viszont a másik oldalon az informatikai cégek esetében nagyobb a tulajdonosok hajlandósága az eladásra mint más iparágakban. A Gloster az elmúlt három évben kilenc akvizíciót hajtott végre.  Az felvásárlás még a 2025-ös stratégiánkban is hangsúlyos.

A másik stratégiai cél vidéki egyetemi városok közelében informatikai fejlesztőközpontok létrehozása, ahol egyetemekkel együttműködve szándékozunk szakembereket képezni. Az első ilyen, a pécsi fejlesztőközpont a tervek szerint 50 fejlesztővel bővül három év alatt és ezzel a helyi IT piac egyik jelentős szereplőjévé válik. A fejlesztőközpontban dolgozók a Gloster GmbH-n (a nemrég felvásárolt G-Plus Consulting GmbH) keresztül nyugat-európai szoftverek  fejlesztésében fognak részt venni.

A Széchenyi Alapok láthatóan hisz a vállalat további hosszútávú növekedésében, hiszen a részvénycsomagja nagyobb részét továbbra is tartja.

Szekeres Viktor, a Gloster alapítója és igazgatósági elnöke