Összesen több mint 22 milliárd dollár értékű kockázati- és magántőkét mozgatott meg az az 50 vállalat, amelyet a CNBC idei összeállításában a legforradalmibb és legnagyobb potenciállal rendelkező startupok közé sorolt. A szempontok között helyet foglalt az alapító múltja, a cég pénzügyi háttere, a megcélzott piac becsült mérete, az üzleti modell eredetisége, illetve kiemelt fontosságú volt, hogy a cég mennyire tud új piacot, ökoszisztémát létrehozni. Bár azt gondolhatnánk, hogy a legerősebb piac-átalakítási és -forradalmasítási képességgel a fiatalabb vállalkozások rendelkeznek, a lista nem erről árulkodik.
Mivel a legtöbb piac az igények formálódása következtében folyamatosan változik, időről időre a szereplőknek is változtatniuk kell bevett szokásaikon. Elsősorban azok a cégek a legsikeresebbek, amelyek képesek irányítani ezeket a piaci változásokat, formálva az igényeket, vagy egyenesen létrehozva teljesen újakat, a többi szereplőt alkalmazkodásra kényszerítve. Sokan gondolják, hogy ezeket a lépéseket elsősorban a fiatal, kreatív ötletekkel teli vállalkozások képesek megtenni, forradalmi ötletek azonban kortól függetlenül valamennyi vállalatnál felbukkanhatnak. Mind a fiatal, mind az idős vállalkozásoknál vagy megvannak, vagy elő lehet teremteni azokat a feltételeket, amelyek képesség teszik a piac átalakítására.
Több tőkebefektető elsősorban olyan fiatal startupokat keres, amelyek értéke egy forradalmi lépéssel akár megtöbbszöröződhet. Ezen vállalkozások gyakran jobban átlátják a célcsoportok igényeit, szükségleteit, és képesek olyan megoldásokkal előállni, amelyek újdonságként hatnak a piacon. Azonban nem rendelkeznek még kiterjedt kapcsolati hálóval, megfelelő pénzügyi, piaci ismeretekkel és tapasztalattal. Az ezekből adódó kockázatokat a befektető saját tudása és forrásai felhasználásával képes csökkenteni.
A sokéves múlttal rendelkező vállalkozások többsége azonban már rendelkezik kellő mennyiségű tudással, rutinnal és tapasztalattal ahhoz, hogy újabb irányokban induljon el. Ha az idős vállalkozások nem keresnék a megújulási lehetőségeket, legyen bármilyen stabil a piaci pozíciójuk, az újabb belépők előbb-utóbb megelőznék őket. Éppen ezért sem mondható el, hogy a tőkepiac elsősorban a startupokat szolgálja ki. A befektetőket ugyanúgy vonzza a stabil háttérrel rendelkező cégekben rejlő megújulási lehetőségből fakadó értéknövekedés, mint a köztudatba berobbanó induló vállalkozás sikerét övező figyelem és érdeklődés.
Az ötven diszruptív startupot gyűjtő listában összesen 14 darab hét évesnél idősebb, illetve 17 olyan vállalat van, amely 3 és 7 év közötti, és csupán 19 startup működik kevesebb mint három éve. A mítosz tehát, amely szerint az idősebb vállalatok nem tudják felrázni vagy uralni a piacot, nem állja meg a helyét. A CNBC például kiemeli a távközlési szolgáltatóknak szoftvereket fejlesztő, 550 millió dollár értékű kockázati tőkét bevont GENBAND-ot, amely 1999-es alapítása ellenére még ma is fel tudja rázni iparágát.
Az 50-es lista a következő linken érhető el: https://www.cnbc.com/id/102609977
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]