hvca_logo1A HVCA statisztikái szerint 2015 harmadik negyedévében a hazai tőkealapok összesen 1,8 milliárd forint kockázati tőkét helyeztek ki hazai vállalatokba, ennek felét, 900 millió forintot a Széchenyi Tőkealap fektette be. Az összeg másik fele 8 tőkealap között oszlik meg, a többiek nem jeleztek befektetést a vizsgált időszakban. Júliustól szeptemberig összesen 18 cég vont be kockázati tőkét, az arány ebben az esetben is hasonló, az SZTA a befektetések felét jegyzi. A négy exitből három szintén az SZTA-hoz kapcsolódik.

Az elmúlt negyedévek magas tőkepiaci aktivitása nagymértékben köszönhető a Széchenyi Tőkealap befektetéseinek. Ahogy korábban írtuk, a tavalyi 89 hazai kockázati tőkebefektetésből 31-et, azaz a tranzakciók több mint harmadát az SZTA realizálta, és idén is jelentős szerepet vállal a hazai kkv-k támogatásában.

Magyarországi tranzakciók száma negyedéves bontásban (forrás: HVCA)

hvca_q3

A befektetések átlagértéke meghaladta a 100 millió forintot, 6 befektetés esetében a befektetett összeg ennél nagyobb, 12 esetben ez alatti volt, a befektetések értéke a 25 és 208 millió forint közötti sávban mozgott – derül ki a HVCA harmadik negyedéves jelentéséből. A lezárt tranzakciók 60 százaléka új befektetési célpontokhoz áramlott, 40 százaléka pedig olyan vállalkozásokat finanszírozott, amelyeket a befektetők érdemesnek találtak további tőkeinjekcióra.

Az SZTA három exitjéről korábbi bejegyzésünkben már írtunk, az év végéig ez a szám is nőni fog.

Ismét nőtt a legkorábbi fázisú cégekbe áramló kockázati tőke aránya: az első negyedév 51 és a második negyedév 57 százaléka után a harmadik negyedévben a kockázati tőke 80 százaléka került a startupokhoz. A fennmaradó csaknem 400 millió forint növekedési fázisban lévő vállalkozások bővülését segíti. A teljes tőkemennyiség 79 százaléka az üzleti és ipari termékek, a fogyasztói szolgáltatások, illetve az üzleti és ipari szolgáltatások ágazatába került. Ezzel a 2014-es évhez hasonlóan az idei évben is az üzleti és ipari szolgáltatások (2,5 milliárd), az élettudományok (1,7 milliárd) és a fogyasztói szolgáltatások (1,1 milliárd) területe mozgósította a legtöbb kockázati tőkét.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]