A globálisan és itthon is egyre bővülő divatipar ma az egyik legkeményebb szektornak számít. A sikerhez és a hosszú távon bővülő működéshez kevés egy-egy izgalmas, egyedi kollekciót felmutatni, elengedhetetlen egy profi csapat megléte. E nélkül elképzelhetetlen, hogy egy magyar divatipari kisvállalkozás be tudjon ágyazódni a nemzetközi divatvilág legnagyobbjai közé.

Az áprilisi Forbes ezt a folyamatot mutatja be egy izgalmas és tanulságos cikksorozatban, az ÁERON divatmárka felépítésén és három vezetőjének életpályáján keresztül. Az ÁERON márka 2011-ben indult el Áron Eszter divattervező és Martényi Zita társtulajdonos, angyalbefektető vezetésével. Lászlóffy Vivien ügyvezető igazgató, aki az amerikai Forbes 30 év alatti tehetséges európai fiatalokat felvonultató listájára is felkerült, később csatlakozott a csapathoz. A kezdetekben a cél egyenesen az amerikai piacon való megjelenés volt. A vezetők tudták, hogy ha kollekcióikkal meg tudnak jelenni New Yorkban, onnan sokkal könnyebb lesz a többi célpiacra – például Japánba – eljutniuk. Ez az a város ugyanis, ahol minden évben először gyűlik össze a divatszakma, illetve itt található a legtöbb olyan ügynök (a tervezők és az áruházak, luxusüzletek közötti közvetítő), aki nem csak egyetlen piacot fed le, de több országba is bejuttathatja az őt meggyőző divatmárkákat.

Az első néhány évben a cég működését nagyrészt a Martényi Zita által befektetett privát tőke biztosította, 2014-re nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyobb léptékű bővüléshez újabb partnerekre és több tőkeforrásra lesz szükség. Ekkor került képbe a Széchenyi Tőkebefektetési Alap és a Day One Capital, amelyek egy nagyobb összeg befektetésével lehetőséget teremtettek a vállalkozásnak az újabb ugrásra. Az SZTA biztosította a társbefektetés 70 százalékát – egyedül eddig 203 millió forintot fektetett a cégbe –, míg a Day One Capital privát befektetőként szorosabban együttműködik a cégvezetéssel.

Ha megnézzük a cég forgalmának növekedését, a legyártott ruhák számát vagy azon országok listáját, amelyekben a márka jelen van, egészen komoly, ugrásszerű növekedést láthatunk. Az árbevétel induláskor, 2012-ben 2,7 millió forintról indult, 2013-ban már több mint 48 millió forintra ugrott, ettől kezdve pedig szinte évente sikerült megduplázni az előző év árbevételét, 2016-ra már kb. 300 millió forintnál tart a vállalkozás. Míg 2014-ben közel 3800 ruhát gyártott le a cég, tavaly ezt a számot már sikerült feltornászni mintegy tízezerre. És míg az SZTA befektetésének évében a cég ruháit még csak az USA-ban és Japánban lehetett kapni, addig a cég mára már Európa legfontosabb piacaitól kezdve Libanonon át Kínáig és Dél-Koreáig több mint 15 országban vetette meg a lábát.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Abban, hogy a márka idáig eljutott, többek között hatalmas szerepe volt Martényi Zita szakmai tapasztalatának és meggyőzőképességének, Áron Eszter tehetségének és kreativitásának, valamint Lászlóffy Vivien energikusságának és nemzetközi hátterének köszönhető. A sikerhez kell egy tervező, akinek évente legalább kétszer le kell tennie az asztalra egy versenyképes kollekciót, egy aktív menedzsment, valamint erős értékesítési munka. Emellett természetesen rengeteg tőke. Az iparág sajátos ciklikussága miatt az egyes kollekciók tervezési és gyártási fázisa komoly előfinanszírozást igényel. Egy-egy kollekció esetében az anyagok megrendelése és az eladott ruhákból származó bevétel között kb. kilenc hónap telik el, erre az időszakra pedig előre biztosítani kell a szükséges pénzmennyiséget. Egy folyamatosan bővülő vállalkozás esetében ezt csak extra tőkebevonással lehet biztosítani.

Ahogy a Konsanszky-befektetésünkről szóló bejegyzésünkben is kiemeljük: „a magyar divatmárkák számára a tőkebevonás az egyetlen kiugrási lehetőség.” Emellett fel kell tudni készülni az összes váratlan külső kihívásra is. A következő kollekció finanszírozása az előző értékesítésének eredményeitől is nagyban függ. De az is előfordulhat, hogy a gyárból nem a kívánt minőségű anyagot kapja meg a cég vagy a gyártási, szállítási folyamatokban csúszás lép fel. Ehhez a folyamatok profi irányítása mellett természetesen némi szerencse is kell, de ez egy ilyen kemény piacon nem érdemes ezzel magyarázni semmit. Az áprilisi Forbesban a vállalkozás mellett mindhárom említett vezető sztorijáról megjelent egy-egy izgalmas cikk, mindenkinek ajánljuk őket elolvasásra. Nagyon pontosan rávilágít arra, hogy miért nem elegendő a kreativitás egy divatmárka felfuttatásához, és hogy legalább olyan profi csapatot szükséges mögé állítani, mint egy globális jelenlétre törekvő, IT területen működő startup esetében.

Az ÁERON legújabb, őszi-téli kollekcióját épp nemrég mutatta be a budapesti Mercedes-Benz Fashion Weeken, aktuális, 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját pedig a márka Facebook-oldalán és weboldalán lehet megtekinteni.

Fotók forrása: ÁERON Facebook, Forbes