A korábbi évek hatalmas sikerére való tekintettel idén is megrendezik Európa legnagyobb jövőfesztiválját, a Brain Bar Budapestet. Idén június 1. és 3. között, az Erzsébet téren található Akvárium klubban várják azokat az érdeklődőket, akik a meghívott világhírű előadókkal együtt kívánnak gondolkodni a jövőnket alakító, technológia által vezérelt változásokról. A programok olyan szerteágazó témák köré szerveződnek, mint az adatok világa, a geopolitika, a fenntarthatóság, az egészségügy vagy az intelligencia. A harmadik Brain Bar Budapestre idén több mint hétezer érdeklődőt várnak a világ minden pontjáról. Nem meglepő a nagy érdeklődés, hiszen több mint hetven elismert nemzetközi előadót hívtak meg a szervezők, köztük globális jelentőségű vállalkozások vezetőit is. A teljesség igénye nélkül az alábbiakban összegyűjtöttünk több olyan előadást is, amely egyaránt érdekes lehet a vállalkozások, valamint a jövőtudomány iránt érdeklődő laikusok számára is. Greg Corrado – Mit tartogat a jövő az emberi elme számára? Erre a kérdésre keresi a választ előadása során Greg Corrado, a Google mesterséges intelligencia kutatásainak igazgatója, vezető kutatója, valamint a Google Brain Team társalapítója. Toomas Hendrik Ilves – Észtország volt köztársasági elnöke (2006-2016) az e-kormányzat és a kiberbiztonság gyorsan fejlődő és kulcsfontosságú területeinek vezető gondolkodója. Nagyon fontos szerepet töltött be abban, hogy Észtország a digitalizáció terén a legfejlettebb országok közé tartozzon. A Brain Bar Budapesten tartandó előadásának fő kérdése, hogy miként építsünk államot a jövő számára. George Friedman – A világ legismertebb geopolitikai előrejelzője, aki többek között olyan olyan eseményeket jósolt meg helyesen, mint az EU-válság vagy az amerikai-iráni fegyverszünet. Előadásában arra a kérdésre kíván választ adni, hogy valóban egy újabb világháborúnak nézünk-e elébe. Árvai Péter – Az egyik legismertebb magyar startup, a Prezi alapítója. Vezetése alatt több körben is sikerült a cégnek tőkét bevonnia, többek között a TED-től, illetve a Szilícium-völgy talán legismertebb tőkebefektetőitől, az Accel Partnerstől és a Sunstone Capitaltól. Előadásának témája, hogy miként alakíthatja át a munkahelyeket a mesterséges intelligencia. Rocio Fonseca – Rocio Fonseca a világ egyik legismertebb startupok számára létrehozott kormányzati programja, a Start-Up Chile alapítója. A Brain Bar Budapesten saját tapasztalatai alapján válaszolja meg azt a kérdést, hogy mit akarhatnak a „tech tehetségek” a kormánytól. Baybars Altuntas, a londoni tőzsde senior tanácsadója, vállalkozó, angyalbefektető, valamint Patrick Vlaskovits, a New York Times bestseller írója és sikeres vállalkozó közös előadása rendkívül hasznos lehet a tőkét bevonni kívánó vállalkozások számára, ugyanis abban kíván segítséget nyújtani az érdeklődőknek, hogy miként győzzék meg az első körös befektetőket. Alexa Clay – A The Misfit Economy című könyv szerzője több mint 400 bűnözővel, köztük szomáliai kalózokkal és Los Angeles-i drogdílerekkel készített interjút annak érdekében, hogy bemutassa, több közös van bennük és a szilícium-völgyi vállalkozókban, mint gondolnánk. A Brain Bar Budapesten arról mesél, mit tanulhatnak a startupok a kalózoktól, csempészektől és hackerektől. Váradi József – Egy újabb magyar sikertörténetet ismerhetünk meg Váradi József, a Wizzair alapítójának és vezérigazgatójának előadásában. A 2016-ban több mint 23 millió utast szállító Wizzair alapítója arra kérdésre keresi a választ előadásában, hogy miként fog kinézni az utazás jövője. Cséfalvay Zoltán – Cséfalvay Zoltán 2010 és 2014 között a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára volt, dolgozott kutatóként Münchenben, Heidelbergben, valamint Cardiffban. Előadásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon fel vagyunk-e készülve az iparban bekövetkező forradalmi változásokra. Természetesen érdemes a teljes listát is böngészni, izgalmasabbnál izgalmasabb témákkal készültek a szervezők. A Brain Bar Budapest teljes programja itt, a jegyek pedig itt érhetők el. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]