ÁtörökítésA magyar családi vállalkozások többsége a rendszerváltást követően jött létre, azóta pedig a hazai kkv-szektor meghatározó részévé váltak. Az elmúlt több mint húsz évet követően egyre többüknél vált aktuálissá, illetve szükségessé a tulajdonosváltás. A vezetői generációváltás azonban – ahogy azt a nemzetközi tapasztalatok is mutatják – számos kihívást és csapdát rejt magában, amely akár a teljes szektorra is komoly negatív hatással lehet, ezért valamennyi érintett családi vállalkozásnak érdemes még időben felkészülni a váltásra.

Nemzetközi viszonylatban a családi vállalkozások egyharmada nem képes átvészelni a generációváltást. A probléma az Európai Unió teljes területén fontos kérdésnek számít, ezért számos tagállamban már megkezdték a gördülékeny cégátadási folyamatot segítő jogi és pénzügyi feltételek kialakítását, például azáltal, hogy a családi vállalkozások számára az egyéb vállalkozási formákhoz képest eltérő feltételeket, lehetőségeket szabnak.

Magyarországon a kkv szektor a GDP 70-72 százalékát, illetve a foglalkoztatottság felét biztosítja, ezért a családi vállalkozások megmentésének, működésük fenntartásának segítésének kiemelt feladatnak kell lennie. Hazánkban jelenleg elsősorban a különböző, uniós forrású pénzügyi eszközök, pályázati források és állami tőkeprogramok segítik a kkv-k, köztük a családi vállalkozások fennmaradását, illetve versenyképességük javítását.

Ezen túl azonban számos olyan szempont hat a váltás sikerességére, amely elsősorban a kkv-kból ered, többek között olyan tényezőkre kell itt gondolni, mint az alapító személyisége, a potenciális utódok választéka és elkötelezettsége, valamint a vállalkozás célja és tervei. Emellett jelenleg számos magyar cég esetében olyan hátráltató tényezőkkel is számolni kell, mint például a globális know-how hiánya vagy fejlettségi szintjüket tekintve a nemzetközi versenyben érzékelhető lemaradásuk.

Emellett az egykori cégtulajdonos és az utód közötti generációs szakadék is komoly problémát jelent. A fiatal korosztály tagjainak ma már lehetőségük van arra, hogy a felsőoktatásban, szakemberektől tanulják meg a vállalatvezetést. Az így megszerzett tudás gyakran eltér attól, amit a cégalapító tapasztalatok útján, saját ötleteitől vezérelve sajátított el a hosszú évek során. A vezetőnek be kell látnia, hogy vállalata további fenntartásához és haladásához, a versenyképesség biztosításához szükség van a fejlett üzleti szemlélet adaptálására. A 20-25 évig egy ember irányítása alatt álló vállalkozások esetében egyébként is fennáll annak a veszélye, hogy az időszakos vérfrissítés kimaradásával technológiai, szakmai fejlődési lehetőségek maradnak figyelmen kívül.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Kulcsfontosságú szerepe van továbbá az átadási folyamat menetének és módjának. A sikeres átadást segíti, ha a cégvezető nem hirtelen nevezi ki, hanem fokozatosan terheli utódját, így annak van ideje megszokni és kezelni a munkával járó felelősséget. Ha a cégen belül végigjárja a ranglétrát, akkor a munkatársak előtt is hitelességet és tekintélyt szerez magának, így azok a későbbiekben elismerik majd vezető pozícióját.

A generációváltás így akár hosszú évekig is eltarthat, előfordul, hogy akár 6-7 évig is egymás mellett dolgozik az egykori és a leendő vezető, mire előbbi kivonja magát a vállalkozás működéséből. Míg az utódnak bele kell tanulnia a cégvezetésbe, addig az előző generáció tagjának tudnia kell elengednie az irányítást.

A Széchenyi Tőkealap a közel 90 portfóliócége között számos családi vállalkozásba is befektetett. A társtulajdonos jelenléte a fent leírt folyamatokat is jelentősen tudja segíteni. A rendszeres adatigény és kontroll, a pénzügyi felügyelet és a döntési felelősség megoszlása olyan új helyzetet teremthet a cég működésében, amely a korábbi gyakorlathoz képest jobban megköveteli a cégvezetők alapos és rendszeres felkészültségét. Emellett a társtulajdonos szakmai tapasztalata révén pénzügyi-üzleti tanácsaival is felkészíti a cégvezetőket a kilépést követő időszakra. Családi vállalkozás esetében az új cégvezető „betanítása” hatékonyabbá, könnyebbé válik, arról nem is beszélve, hogy a sikeres befektetést látva az új jelölt még motiváltabbá válik, hogy átvegye a növekedő cég irányítását.